Falusi bevásárlás-tan

Kicsiny falunkban két bolt maradt (régen több volt), egy maszek által háza aljában üzemeltetett, és egy abc-lánchoz tartozó, régen "szövetkezeti" bolt. Ez utóbbi enyhén szocreál külsejével (bár a mirelites eszkimót meg a tej feliratú tehenet tavaly végre átcserélték kólás matricákra :-D) kicsit taszítóan hatott rám eleinte, ám később teljesen erre szoktam rá, főként a két ott dolgozó hölgy, na meg az alacsonyabb árak miatt.

Nálunk alapvetően úgy néz ki a bevásárlás, hogy hétvégenként méteres listával beállítunk a közeli kisváros hipermarketjébe, és a heti szükséges élelmiszert, miegyebet egyben megvesszük. A helyi boltokba régen is szinte csak kenyérért, esetleg egy-két elfelejtett cikkért mentem, amióta pedig magam sütöm a kenyeret, szinte csak a gyerekeknek a séta közbeni, motiváló célú csokijáért megyek be.

Ma azonban más volt a helyzet, mivel ember sikeresen hazahozta az influenciát, vagy valami egyéb felsőlégúti kórt, és mivel nálunk ő a sofőr, ám jelen állapotában még az ágyban fekvés is túl megerőltető neki, a városi bevásárlás ugrott, így a szocreál élelmiszer maradt, mint végső megoldás.

Erről jutott eszembe, megírhatnám, hogy néz ki itt, falun a boltba járás, mennyivel másabb az egész hangulata, mint egy városi bemegyek-megveszem-kifizetem-jellegű shoppingnak.

Először is a szövetkezeti bolt teljesen gyerekbarát. Dóri virágot, levelet, miegyebet visz a boltos néniknek, és jól elbeszélget velük. Orsit gyakorlatilag kiveszik a kezemből, hadd tudjak pakolni-válogatni, addig ők babáznak vele (akkor is, ha van más vásárló, hozzátenném, hogy még soha nem kellett sietnem emiatt, a vásárlók is kedvesek, türelmesek, néha csokit, nyalókát is vesznek a kölköknek). Mindig beszélgetnek velem, általában napi aktualitásokról, ma például én örömmel újságoltam, hogy Seres Mária közel hatszázezer aláírást gyűjtött össze (ennek apropóját az adja, hogy én is nyomtattam ki aláírásgyűjtő lapokat, és ebben a boltban a boltos nénik gyűjtöttek két ívre valót, amit aztán az enyémekkel együtt adtam fel), ők pedig elmondták, hogy jaj, szegény Ophelie-t holtan húzták ki a Dunából (ez pedig azért van, mert én nem szoktam tévét nézni, így általában tőlük szoktam megtudni az aktuális híreket :-D). De szoktak a falu napi életéről (általában a ki halt meg ma kérdéskörből), általam is ismert személyekről is mesélni. Fizetés után mindig kikísér egyikük, vagy a lányomat, vagy a megvett cuccot hozva, segítenek bepakolni a babakocsiba, még néhány szót váltunk, majd elbúcsúzunk egymástól. Időnként remek ötleteket kapok a számomra rémálom "mit főzzek ma?" kérdésre is. Egyszer előfordult, hogy találtam egy egy napja lejárt tejfölt a hűtőpultban. Hozzáteszem, minden boltban nagy kekec vagyok; ha lejárt élelmiszert találok, szóvá teszem, nem azért, mert fel vagyok háborodva, hanem mert tudom, hogy sokan nem, vagy csak otthon nézik meg a dátumot (ember eklatáns példa erre, ha egyedül vásárol, elég gyakran hoz haza lejárt, vagy nagyon lejáratközeli terméket), és azt gondolom, hogy ha nem értékcsökkentként árulják, akkor nagy kitolás a vásárlóval szemben. Nos, amikor itt ezt szóvá tettem, látszott a boltos nénin, hogy nagyon kellemetlen neki az eset, és furcsán éreztem magam, mert annyira a szívére vette. Azóta sem fordult elő ilyesmi náluk.

A másik boltban teljesen más a hangulat, nem is szívesen térek be hozzájuk, annak ellenére sem, hogy nagyobb a választék, több mindent lehet kapni (pl. a fenti boltban zöldség, gyümölcs csak nagyon ritkán van, sárgarépát, petrezselymet, krumplit csak  elvétve látni, holott ezekből gyakran kifogyok, a gyerekek nagy leves-evők lévén). Először is a tulajdonos a boltban szokott rágyújtani. Engem személy szerint nem zavar a cigifüst, de az zavar, ha a gyerekeimnek is be kell szívniuk. Ha én nem mérgezem őket a füsttel, akkor elvárom, hogy mások se tegyék. Aztán az árak, csak érzékeltetésképpen: az 59 Ft-os ajánlott fogyasztói árú Könnyű és Finom joghurt 75 Ft, a máshol 200 Ft környékén lévő cukor 240 Ft, stb. Szóval tesznek rá hasznot rendesen. Értem én, hogy négy alkalmazott van, és sokkal hosszabb a nyitvatartási idő, mint a másik boltban, sőt, vasárnap is nyitva vannak, meg a legtöbb ünnepnapon is, és ezt valamiből finanszírozni kell, de azért ha választhatok, nem fizetek ugyanazért ennyivel többet. Az eladó hölgyek kedvesek, de velük nem sikerült olyanfajta beszélgetős viszonyba keverednem, mint a másik boltban. Egyszer szárított élesztőt kerestem náluk, és találtam is, ámde már két hónapja lejárt a szavatossága. Szóvá tettem, amire eléggé furcsa reakciókat kaptam, tulajdonképpen olyan "na és aztán" jellegűeket. És persze, míg az első boltban minden egyes vásárlást beütnek a pénztárgépbe, addig itt a gép mellé állított, tekercses-nyomtatós számológép is játszik (ami, mint tudjuk, nem ad nyugtát). Szóval, valahogy hiába szebb, bőségesebb, nekem mégsem jön be. Ja, és itt szinte mindig sietnem kell a vásárlással, nagyon kicsi a bolt, három vásárlóval már teli van, szűkek a folyosók is, a gyerekekkel sem férünk el rendesen, pláne ha még valaki más is vásárolna mellettünk. Nincs ráérős-beszélgetős, érdeklődős-odafigyelős-ötletadós hangulata sem.

Korábban, városlakó koromban elképzelhetetlen volt nekem, hogy a bevásárlás másról is szóljon, mint a szükséges cikkek beszerzéséről. Itt jöttem rá, hogy lehet ezt másként is: mintegy társasági eseményként, egymásra figyelve (mert azért a boltos nénik magukról is szoktak mesélni időnként), ráérősen vásárolni. Amikor a szüleimnél vagyunk, nagyvárosban, és elmegyünk Dórival a közeli boltba, látszik az arcán, hogy bár tetszik neki, hogy nem két-három féle csoki van, hanem rengeteg, a tömeg, a sietség zavarja, meg hogy a boltos nénik nem, vagy csak alig köszönnek neki vissza.

Tényleg, az miért lehet, hogy hiába köszön a három éves lányom jó hangosan, érthetően csókolom-ot a néniknek-bácsiknak, nem köszönnek vissza? Vagy alig valaki? Városlakó koromban nem volt gyerekem, nem tudtam ezt megfigyelni, mostanában viszont egyre jobban bosszant, hogy mennyibe kerülne odavakkantani annak a gyereknek egy sziát? Tény, hogy falun szocializálódott, ahol ez alapvető, hogy a gyerek (is) köszönjön mindenkinek. Ő nem tud annyira különbséget tenni, hogy városon ez már nem szokás, viszont mindig látom az arcán a csalódást, ha nem kap viszonzást, és meg is szokta kérdezni (persze jó hangosan, hisz gyerek): a bácsi/néni miért nem köszönt nekem? Mit mondjak én erre?!

 

 

Címkék: politika vásárlás gyerek bolt hangulat falu

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr21942001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása