Mai mese a falusi életről

Visszavonhatatlanul itt a tavasz, még ha az időjárás ennek tökéletesen ellent is mond. Vasárnap kibújt az első krókuszunk a földből, sőt, tegnap, míg tíz percig sütött a nap, ki is nyitott, csak akkor épp nem tudtam kimenni lefotózni, mire meg kijutottam, már elment a nap, és összecsukódott. De attól még szép:

Ezen kívül persze már rég virágzik a mogyoró, de hát az mindig nagyon hamar elkezdi, és nem is túl fotogén, úgyhogy arról nincs fotó :-). Van viszont arról, hogy mekkora rügyeket fakasztott gyakorlatilag két nap alatt az orgona:

A virágok kivirulásával új probléma ütötte fel fejét kicsiny háztartásunkban. Illetve, a probléma régi, a megoldás volt új és innovatív. Emberrel mióta kutyánk van, folyton haragban vagyunk. Szerintem a kutya szériafelszerelése, hogy ásson, ha kedve van. Mert hogy természetes ösztöne szegénynek, legalább ennyit hagyjunk meg neki. Én sem vagyok boldog, ha folyton seperni kell utána, vagy félméteres gödröket egyengetni, de nem érzem világvégének, ha egy-egy virágot kiás, ráfekszik vagy ilyesmi. Működjék csak az evolúció, tanuljon az a virág túlélni :-). Jelzem, ennek igen szép példája egy korábbi posztban már látható volt lilaakác is. Azt még az előző lakóhelyünkön szereztük, ahol állandóan rágcsálta az akkori kiskutyánk. Aztán velünk költözött, itt előbb többször kiásta a nagykutya, majd a föld színéig lerágta egy akkor nálunk állomásozó kölyökkutya. Ezek után - mert akartam még egy esélyt adni neki - átültettem, és tessék csak megnézni, milyen gyönyörű. A gyökeréről új hajtást eresztett, és azóta is virágzik, tavaly éppen háromszor. Ember szerint viszont a kutya kutya kötelessége, hogy felismerje, hol áshat és hol nem, sőt, a legjobb, ha nem is ás egyáltalán. Ha pedig mégis áldozatul esik neki valami, az egyenlő a világvégével.

Szerencsére eme felfogását az évek során sikerült finomítani, és rájött, hogy ha az akarja, hogy valamit ne bántsanak a kuttyok, akkor azt el kell tőlük különíteni. Sokféle kerítés volt már nálunk, az egyszerű körbedrótozástól a hivatalos ágyásszegélyen keresztül a boltban vehető fél méter magas kiskerítésig, de természetesen a drágák évről-évre mindet összedíbolják, ráfekszenek, átmennek rajta, szétszedik stb. Ennek okán ember úgy döntött, idén aztán nem invesztál erre a célra többezer jó magyar forintokat, sőt, a lehető legolcsóbban oldja meg. Átment tehát a lomishoz, és összeszedett tőle kölcsönbe 20 db síbotot (ez esetben a kölcsön azt jelenti, hogy a lomis egyébként ezeket méhtelepre vinné, ezzel most vár kb. két hónapot, míg a hagymás növényeink elvirágoznak), leszúrta őket, és körbevette csirkehálóval. Se nem tartós, se nem szép, viszont olcsó :-).

Esztétikai érzékem ugyan veszettül tiltakozik ellene, morális érzékem viszont teljesen helyesel: embernek sem teljesen jó így, mert ezt a kutyák kb. egy hónap alatt szétszedik, azaz a liliomokat még nyugodtan kiáshatják viráguk teljében, nekem sem teljesen jó, mert előre rettegek, hogy egy esetleges háznéző mit fog vajon hozzá szólni, de legalább egészséges kompromisszum köttetett :-).