Ügynök

Az egész úgy kezdődött, hogy hétfőn a boltban a kedvenc boltosnénim kérdezte, hogy dobtak-e be nekünk is olyan cetlit, hogy eladó házat keresnek. Nem, nem kaptunk. Nem baj, majd ő szerez nekünk. Szerzett is, csütörtökön megkaptam, szöveg annyi: eladó lakást, házat keresünk, és két mobilszám. Felhívtam, mert hát ki tudhassa, lehet, hogy épp a mi vevőnk (aki valahol vár, tudjuk, de hátha felgyorsíthatnánk a folyamatot :-D).

Nos, egy ingatlanügynöknő volt a telefon másik végén, de ez mondjuk csak a hatodik-hetedik mondat táján derült ki, mire végigkérdezte, hogy milyen is ez a ház. Akkor már erős kétségeim voltak, hogy jó ötlet volt-e telefonálni, mivel elég rossz tapasztalataim vannak eme foglalkozás képviselőivel, de úgy voltam vele, lehet, hogy ez a sors ujja, és pont ez a hölgy fogja rekordidő alatt eladni a házat. Kedves volt, bizalomgerjesztő a hangja, bár feltűnt, hogy az ügynökképzőben szokásos, sablonos meggyőzési taktikákat alkalmazza, de hát mit is alkalmazna mást, ha egyszer ez a munkája? Azt mondta, szombaton úgyis több ingatlant is meg akar nézni a környéken, eljön hozzánk is, de majd előtte telefonál. Oké.

Namármost. Azt tudni kell - mint az előző bejegyzés nappalis képein is jól látszik - hogy nálunk rend, az nincsen. A két lány boldog örömmel rámol reggeltől estig, de főleg csak elő, elfelé szinte sose. Ráadásul mindig akad valami, ami kiborul, kiömlik, lehullik, lecsöppen, azaz tisztaság is csak akkor és addig van, amíg épp a takarítás tart (de ez is csak az adott helyiségre igaz, mert a már kitakarított szobák bámulatos gyorsasággal képesek újra összekoszolni magukat, ha akár csak egy darab csemete is tartózkodik bennük). Ebből következően nálunk a "várunk valakit, hogy megnézze a házat" történet egész offenzívát foglal magában. Miután szombat délelőtt az átrendezkedés utolsó simításaként bekerült az új dohányzóasztal is, ember gyorsan kitakarított, lányok szétpakoltak, majd ebéd - és alvás - előtt gyorsan mindent összeraktunk, a feltűnőbb oda nem illő tárgyakat elpakoltuk, betömködtük, satöbbi. Lányok ebéd után el aludni, én meg szorongatom a kezemben a telefont, nehogy ha hív az ügynöknéni, felébressze a csemetéket. Hívás sehol. Sebaj, ki tudja, kinek hánykor van a délután.

Három után felkeltek a csajok, és kezdték volna a szokásos kipakolok-kiborítok-előszedek dolgot, de hát várjuk az ügynök nénit, nem lehet. Egy darabig még elvoltak a hintázással, meg az én idegeimnek a tépázásával (ez egyébként roppant kedves játékuk :-D), de négy óra felé már meguntam, gondoltam, felhívom a hölgyet, hogy mégis, nagyjából mi a helyzet.

Hölgy felveszi, mondom, hogy ki vagyok, és hogy várjuk-e még, vagy ma már nem jön. Teljesen felháborodva közli, hogy emlékszik rám, de ő olyat aztán nem mondott, hogy ő szombaton jön, hiszen ő ma Pesten van, és nem fog erre a környékre érni. Kicsit kiakadtam, hiszen fel is írtam, hogy szombaton jön, pont, mikor mondta, még csak nem is utána öt perccel. Mondtam neki, hogy nem gond, csak akkor nem várjuk. És még nekem kellett magyarázkodnom, hogy ugyanvajon miért is merek rákérdezni, hogy egy előre - általa! - mondott időpontban számíthatunk-e rá, vagy sem. Végül megértette, hogy nem felelősségre akartam vonni, pusztán csak érdeklődtem, hogy engedélyt adhatok-e a lányoknak a szokásos kupleráj aprólékos elkészítésére.

Nem tudom, fog-e még telefonálni, eljönni, bárakármi. De most már teljesen érzem, hogy nem ez az a kapcsolat, amiből szerződésnek kellene származnia. Valahogy nem bízom az ingatlanügynökökben. És ez most sem változott...

 

 

Címkék: ingatlan

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr31034348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nővér 2009.03.31. 09:15:13

Kötöttem egy életbiztosítással kombinált befektetési konstrukciót kb. 2 éve egy pasinál. Azóta fickó elment a cégtől és helyette megjelent egy fiatal lány, hogy átvette az ügyeim intézését. Befizettem az aktuális éves díjat és vártam a visszaigazolást. Persze semmi. Kértem a csajt, hogy nézzen utána, megtörtént-e a jóváírás és milyen árfolyamon. Persze válasz semmi. Néhány hónap múlva megkeresett, hogy lehetőségeket ajánljon. Elküldetem, mert a korábbi kérésenet nem teljesítette, így nem érdekelt. Rádumált, hogy valamilyen adatlapot azért töltsünk ki. Megbeszéltük az időpontot, de valamelyik gyerek beteg lett. Írtam neki sms-t, hogy ne jöjjön. Persze jött, nem engedtem be. Felhívott később, hogy akkor majd elküldi emailben amit akart. Azóta is küldi. Szóval, csak ügynökökkel ne kezdejen az ember. Amíg pénzt akar tőled kivasalni, addig folyton a nyakadra jár, kedves és segítőkész, de ha már megkapta, le se tojja a fejedet.

iris77 2009.03.31. 16:18:26

Szóval, akkor nemcsak nálunk szokás a kupleráj aprólékos elkészítése :-))
süti beállítások módosítása