Madárka - folytatás

Csírájában el kellett fojtanom feltámadt természetfotósi ambícióimat. A múltkor bizony arra gondoltam, hogy majd ha hazaérek, lefotózom szép sorban, ahogy madár-mama üldögél, aztán a kikelt fiókákat, majd a szárnypróbálgatást, végül a távozást. Csak épp nem számoltam azzal, hogy az ilyetén folyamatok nincsenek tekintettel rám, így arra értem haza, hogy a fészek az alábbi képet mutatja:

Az eltelt alig 10 nap alatt a mama kiköltött hét tojásából ötöt (a további kettő maradéka van a képen a fészek alján), azok szárnyat próbálgattak, majd távoztak. Nélkülem... Szóval lemaradtam, mint a borravaló :-). De örülök neki, hogy ilyen népes madár-famíliával gazdagodott a környezetünk.

És persze, azt is muszáj most rögtön elmesélnem, hogy távollétünkben micsoda luxussal sikerült gazdagodnunk. Aki megnézte a házról készült korábbi képeket, láthatta, hogy a tornác nem egészen volt (még) tökéletes: mindenféle göcsörtök, hiányosságok éktelenítették az alját, amitől nem volt igazán komfortos. Nos, ez eltűnt, immár mindenhol csodás beton borítja (na jó, tudom én, legszívesebben bontott téglát tettünk volna az aljára, szép halszálkás elrendezésben, olyan régi-fajtát, sok-sok beleégetett monogrammal-jellel, de hát... többezer okból a beton mellett kellett döntenünk). Sima, egyenes, lehet rajta húzkodni a székeket, tisztán lehet tartani rendesen, úgyhogy, ennek örömére, ma este kiültem, és itt írdogálom ezeket a sorokat:

A színén jól látszik, hol volt eredetileg is járda, és hol lett új. És persze, ember még egy csomó dolgot megoldott, míg mi csak henyéltünk, hogy még kényelmesebb, jobb legyen a ház. Most kell jönnie a vevőnek, mert amit 2001-ben elhatároztunk, hogy megcsinálunk, és "rákerült a listára", az minden készen lett :-). Tessenek drukkolni :-).

Folytatás hamarosan, tele vagyok élménnyel...

Címkék: hangulat luxus állatok felújítás parasztház

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr831184938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

péterlovag (törölt) 2009.06.15. 21:00:18

Drukk-drukk újfent és ismét! :)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.06.19. 00:17:49

@péterlovag: Annyira aranyos vagy! Ha így folytatod, még meghívlak nyárra néhány napra falun nyaralni :-).
süti beállítások módosítása