Szenvedés

Az van, hogy nem tudok mit írni. Foglalkoztat egy csomó minden, kezdve a roma-gyilkosságok feltételezett elkövetőinek profiljával, az azzal kapcsolatos, egyre-másra hangoztatott előítéletekkel, aztán folytatva azzal, hogy az egyik kedvenc "gyerekes" blogom, a Kicsi Malac anyukája immár egyedül neveli gyerekét, ami engem személy szerint erősen megrázott, végül pedig a ház nézegetőinek fogadása-viselkedése-elmenése, ami azóta is tartja bennem a reményt, hogy talán szeptemberben mégis csak költözünk, ahogy beprogramoztam, de ez a remény azért az idő előrehaladtával egyre jobban fogy.

Gondolkodtam, hogy miről is írjak új bejegyzést, de rájöttem, hogy egyikről sem tudnék oldalakat megtölteni, mert bennem is katyvaszként kavarog, értelmes mondatokká, tanulságokká nem áll össze. Olyan lelkiállapotban vagyok, hogy minden és mindenki megérint, elgondolkoztat, érzelmeket-gondolatokat ébreszt bennem, ugyanakkor semmivel sem tudok hosszasabban foglalkozni. Nagy-nagy várakozás, már-már csodavárás van bennem, hogy na most, most fog a semmiből előteremni egy vevő, és végre mehetünk, intézkedhetünk-költözködhetünk, keresgélem a hírekben, a történésekben a pozitív jeleket (és persze mindenben találok is, mert úgy vagyok összerakva), ugyanakkor a sötétebbik énem folyton azt duruzsolja bennem: menj már, még jövő szeptemberben is itt fogtok lakni, nem kell a kutyának sem a házad, elvégre ez a te álmod, még egy ilyen hülye nincs a földön, aki itt akarna házat venni, különben is te választottad, éld végig a sorsod, ne akarj változtatni rajta... Próbálom őt elhallgattatni, de elég nehéz, főleg ilyenkor, éjszaka.

Nem tud valaki valami biztos módszert a pozitív gondolkodásra? :-)

 

 

Címkék: politika problémák parasztház

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr101306205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

péterlovag (törölt) 2009.08.13. 08:39:46

Öleld meg és bújj oda ahhoz, akit szeretsz. :)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.08.13. 08:48:37

@péterlovag: Hát, ha kicsit többet járna haza, ölelgetném én :-). Komolyabban válaszolva: ő is gyötrődik ezen, menne is, maradna is, pillanatnyilag nem igazán tudjuk egymást jó irányba támogatni... De azért próbáljuk :-).
süti beállítások módosítása