Az adóhivatal is sóhivatal

Úgy tűnik, bármilyen hatósággal, vezetőséggel van is közös ügyem, az valamiért a szánalmas közröhej kategóriába torkollik. Mesélek...

Az történt, hogy a jelenlegi munkahelyem megnyert egy TÁMOP-os pályázatot, amiből nagyon sok minden más mellett indítanak egy agressziókezelő csoportot, amit én fogok tartani. Mondta nekem a gazdasági vezető, hogy kellene nekem vállalkozói, vagy hetes adószám (ne tessenek kérdezni, halvány fogalmam sincs, mi az), mert az úgy jobb lesz. És hogy segít. Oké.

Az egyébként nagyon jó gazdasági vezető hölgy háromszor telefonált valami ingyenesen hívható számra, mire kiderített minden szükséges részletet, és kitöltötte azt a nyüves nyomtatványt. Az adóhatóságtól letölthető, automatikusan válaszokat kínáló, önellenőrzős nyomtatványt. Úgy, hogy útmutatót is nyomtatott hozzá. De most komolyan, én már itt leakadtam. Mi a ...-nak egy útmutató, ha az pusztán törvényhelyre hivatkozik, és a törvényhelyet kikeresve sem lesz okosabb az egységsugarú felhasználó, hogy most akkor az egyest vagy a kettest kell írnia, mert fogalma sincs, hogy mi vonatkozik rá? De tényleg: honnan kellene nekem tudnom, hogy mi a jómanó az én TEÁOR-számom (egyáltalán: mi az a TEÁOR-szám?!), és hogy alanyi adómentes vagyok-e? Na mindegy, ezeken átvergődtünk, nyomtatvány kinyomtat, postáz, elégedettséget érez.

Tegnap kaptam egy levelet az adóhatóságtól, hogy hivatalból továbbították az én nyavalyás kis nyomtatványomat a kiemelt adóügyek osztályához, Budapestre. Vér meghűl, te jó ég, mit vétettem az égiek ellen, én csak két hetente két órában agressziókezelést akarok tanítani tizenegy eléggé elvetemült állami gondoskodásban élő fiúnak, mitől leszek én kiemelt? A levélben indoklásként természetesen jogszabályhely szerepel, de sebaj, gugli, kikeres, letölt, elolvas. Mi a manó. Attól lesz valami kiemelt, ha nem rendelkezik magyarországi telephellyel, vagy nem magyar állampolgár, vagy... rendvédelmi dolgozó. Azta. Egy teljes éve otthagytam a börtönt. Lehet, hogy ezek még mindig azt hiszik? De sebaj, majd telefonálok, rájönnek, jót nevetünk, és kész.

Hát nem. Mindig mondtam az elítélteknek, hogy amíg élnek, rajtuk lesz a bélyeg, akármennyi idő is telt már el a szabadulás óta. Igaz, azt nem gondoltam, hogy ez az ott dolgozókra is igaz.

Felhívtam az ügyintézőt. Mondom neki, mitől vagyok én kiemelt. Végigmegyünk, cím, állampolgárság, stb. A hölgy (aki egyébként mivel köztisztviselő, az érettségijével is kb. duplaannyit keres, mint én) legalább ötször elmondta, hogy neki aztán fogalma sincs róla, hogy miért is került át a nyomtatványkám a kiemelt ügyek közé, csak azt tudta szajkózni, hogy neki a renccer autóóómatikusan kiszűri, ő nem tud vele mit tenni, tovább kell küldenie. Végre eljutottunk az én bűnös múltamhoz, hogy börtöntöltelék vagyok. Erre türelmet kért, hogy konzultál a kolleganőjével, majd visszahív. Oké.

Visszahívott, becsületére legyen mondva, kb. öt percen belül. Ketten együtt már nagyon okosak voltak: azt mondta, írjak ÉN egy levelet a kiemelt ügyekhez, hogy már nem, de tényleg nem vagyok rendvédelmi dolgozó, és töröljék ezt a szégyenfoltot le az adószámomról. Picikét meg voltam rökönyödve, úgyhogy kissé emelt hangon kérdeztem meg a hölgytől, hogy ezt komolyan mondja-e. Rendes, adófizető, közalkalmazottacska vagyok. Minden, de minden adatomat ők tartják nyilván. A börtön kijelentett, a mostani munkáltatóm bejelentett. Adtam már le adóbevallást azóta, fizettek is egy csomót, mint a katonatiszt, szóval tudják, hogy már nem ott dolgozom. Szerinte, ezek után valóban az én dolgom az, hogy megírjam nekik, hogy nem ott dolgozom?! És tényleg, miután vele megbeszéltem, és ellenőrizte, hogy nem, tényleg nem ott dolgozom, az én feladatom a levélirkálás? Esetleg nem tehetné meg ő, hogy felveszi a telefont, és odaszól Józsinak vagy Pistának vagy Katikámnak, hogy nézd, rossz a rendszer, még a fene nagy elektronika korában is, tévesen jelzett, ez a szegény pógár már nem bűnös, kűggyétek már vissza nekem azt a tetves kis nyomtatványát szegénynek?! Nos, nem, ő nem teszi ezt meg. Írjak én levelet. Mert ez így szokott kiderülni. Mert a börtönnek kellett volna levetetnie rólam a bélyeget. Visszakérdeztem: ön szerint, ha a börtön tudta volna, hogy ez az ő dolga, nem tették volna meg? Hát, azt ő nem tudja. Írjak levelet.

Na, ez volt az a pont, ahol elköszöntem és letettem a telefont. És piszkosul felhúztam magam. Nem, nem gondolom, hogy a létező világok legjobbikában élek. De azt igenis gondolom, hogy ezek a sóhivatalok legalább annyit megtehetnének (ha már a milliomos minimálbéresekkel szemben tehetetlenek), hogy az adataimat megfelelően kezelik. Tényleg, olyan nagy kérés az, hogy ha már úgyis belelátnak a gondolataimba, na jó, abba nem, de minden fontos munkáltatással kapcsolatos adatomba, akkor az egyik rubrikából a másikba átvezessék azokat? Ha én most nem akarok adószámot, akkor lehet, hogy az adóhatóság életem végéig úgy tart majd nyilván, dolgozzak bár akárhol, mint rendvédelmi dolgozót?

Szóval, Magyarország, én így szeretlek.

Holnap írok levelet, de nem a kiemelt ügyekhez adom fel postán, nem. Én annál öntudatosabb vagyok. Simán fogom, és elfaxolom a mai ügyintézőhöz. Pont azon az útvonalon, amin a nyomtatványkámat elindította, na, azon továbbíthatja a faxomat is a pesti központba. És akkor még hozzá sem fűztem, amit amúgy kedvem szerint megtennék.

És ezek után még örülhetek, ha nem jönnek ki véletlenszerűen adót ellenőrizni nálam.

Címkék: oktatás munka problémák

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr373247266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása