A sziámi cica természetrajza

Gyakran felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon miért ragaszkodok én annyira ahhoz, hogy sziámi fajtájú cicám legyen. Rendben van, hogy Manó, a 11 évig társunk kandúr sziámi volt, de amikor őt vettük, még nem ismertem igazán a fajtát. Tudtam, hogy nagyon szép, meg hogy kék szeme van, aztán slussz. De most, amikor Micikét kerestem-kutattam, már pontosan és alaposan tudtam, hogy mivel jár egy sziámi tartása. A sziámi külön állatfaj, nem csak egy sima macska. Elmesélem.

A sziámi utál egyedül lenni. Tulajdonképpen félig ember - vagy legalábbis azt gondolja magáról -, ezért a család teljes jogú tagja akar lenni. Mindig. Azaz ha bárhol bármi történés van, neki ott kell lennie. Azon kívül tényleg utál egyedül lenni. Vagyis ha a lakásodban bárhol becsuksz egy ajtót - függetlenül attól, hogy ez mondjuk a lakás legkisebb helyisége -, a sziámidon el fog uralkodni a pánik. Hogy egyedül hagytad. Hogy bezártad őt. Holott - a lehető legtisztább szándékoktól vezérelten - kizártad, nem be. És oda fog állni az ajtót elé, és szívszorító hangon neki fog állni siránkozni, hogy mit tettél vele. A fajta tulajdonságaiból adódóan ezt 120-140 decibellel fogja megtenni.

Egészen biztosan hangot fog adni azon véleményének is, hogy tűrhetetlenül ritkán eteted őt - függetlenül attól, hogy valójában iszonyú kövér már, és hogy bőven kétszer több kaját kap enni, mint amit az állatorvosok tanácsosnak látnának. Ezen véleményét a következő esetekben fogja nyomatékosítani: hajnal négykor, mikor épp átfordulsz a másik oldaladra. Este fél tízkor, mikor gyermekeid végre elaludtak. Napszaktól függetlenül bármikor, ha kimész a konyhába, akár csak azért, hogy igyál egy pohár vizet. Ha a kertedbe bejáró macskáknak adsz enni, és látja az ablakból. Ha a kutyáidat eteted. Ha a gyerekeidet eteted. Ha délután épp sikerül elbóbiskolnod. Ha vendéged érkezik.

A sziámi olthatatlan vágyat érez arra, hogy mindenhez kommentárt fűzzön. Ez élesen elkülöníthető az "adj ennem" nyávogástól, vagy az "engedj be" nyávogástól, ez ugyanis, azoktól eltérően, halk. Amolyan dünnyögés. Viszont egészen folyamatos. Ha mászkálsz a lakásban, a sziámid ott lépked melletted, és dünnyög. Ha mesét olvasol a gyerekeidnek, a sziámid az öledbe fog telepedni, rosszabb esetben a könyvre, amit olvasnál, és dünnyög. Ha lefekszel valahová, a sziámid rá fog telepedni a hasadra, és dünnyög, esetleg dorombol - ezt képes 100-120 decibellel tenni -, de mindenképpen dünnyög hozzá. Ha fürdesz, zuhanyzol, akkor a - fentiek alapján a fürdőszobából sem kizárható - sziámid ott fog állni előtted-melletted, bámul, persze biztonságos távolságból, nehogy vizes legyen, és dünnyög. Rosszabb esetben, ha úgy érzi, esetleg olyasmit forgatsz a fejedben, hogy őt is megfürdeted (pedig nem vagy te öngyilkos-típus, eszedbe sem jut ilyesmi), akkor rettentő hangosan tiltakozik, és időnként dünnyög. Ha lefekszel aludni, a sziámid várni fog egy kicsit, épp csak annyit, hogy félálomba szenderülj, majd apró lépteivel rád mászik, a füledhez hajol, és dünnyög. Tényleg.

Próbáld csak ki. Szerezz magadnak egy sziámit. A fajta tulajdonságaiból adódóan te leszel a legboldogabb és a legboldogtalanabb ember. Tökéletes közelségből fogod tudni tanulmányozni az ambivalenciát. Odi et amo, ahogy régen mondták. Imádni fogod, mert amikor vágysz egy kis gyengédségre, a sziámid ott lesz melletted, és dörgölőzni, dorombolni fog, és - ami a fajta elválaszthatatlan része - a gyönyörű kék szemeivel úgy fog rád nézni, hogy azonnal istenkirálycsászárnak fogod érezni magad. Imádni fogod, mert intelligens, okos, mindent megért, amit mondasz neki. És szobatiszta, magától értetődő természetességgel alkalmazkodik valamennyi családtaghoz, és egyszerűen fantasztikus társ. Ugyanakkor utálni fogod, mert mindig a legédesebb álmodból fog felnyervákolni. Állandóan a bútoraidon fogja élezni a karmait, függetlenül attól, hogy beszereztél egy-tíz-tetszőleges számú kaparófát, macskaházat, miegyebet. Sosem találsz meg semmilyen véletlenül letett tárgyat, ami könnyebb egy kilónál, illetve megtalálod: az ágy alatt, a sarokban, a sosem használt polcok alatt, bárhol, csak nem ott, ahová letetted. Folyton hányadékba, kajadarabba fogsz lépni, mert kedvenced nem szeret egyedül lenni, azaz ha lehetősége van rá, akkor a mondat elejéből következő két tevékenységet is a közvetlen közeledben szeretné bonyolítani. Előbbit lehetőleg a hasadon. Elvégre ez számára roppant kellemetlen tevékenység, és jogos elvárás részéről, hogy veled lehessen ezekben a nehéz pillanatokban. Tele leszel karmolással, harapással - tudod, csak játszik, és merő gyengédségből próbál húsz körömmel rád mászni, még akkor is, ha te nem akarod.

Unatkozik? Vásároljon mosóm... illetve, egy sziámit!

A bejegyzés trackback címe:

http://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr913357761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

csíra 2011.11.12. 16:50:36

Állítólag a bútorok karmolászásáról úgy lehet leszoktatni a macskát, ha a kedvenc karmolási helyére kétoldalú ragasztószalagot ragasztasz. Én még sosem próbáltam, szerencsére nálunk a cica nem csinál ilyet.

A sziámi megfelelője kutyában a vizsla :D

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2011.12.24. 11:59:17

@csíra: Jelentem, úgy tűnik, szorgos pedagógiai munkával sikerült némi fényt gyújtani az üres kis koponyájában. Rájött, mire való a kaparófa, előszeretettel használja is, és azóta szignifikánsan kevesebbet bántja a bútort. Szóval csak ki kellett várni az időt...