Mai mese a falusi életről

Amíg kórházban voltunk, az állatorvos doktor bácsi átsegítette Sábát a szivárványhídon. Majd megszakadt a szívem, hogy el sem tudtam tőle búcsúzni, de lélekben azért már fel voltunk rá készülve, hogy ez a pillanat előbb-utóbb bekövetkezik. Még tavasszal vettük észre, hogy daganat nő az egyik emlőjében. Mivel nem egy fiatal állatról van szó, az állatorvos is azt tanácsolta, hogy inkább ne műttessük meg. Mondta, hogy ő szívesen elvégzi a műtétet, de igazából az nagy valószínűséggel csak rövidít az életén, ráadásul egy csomó felesleges kellemetlenségnek is kiteszi. Úgyhogy csendben aggódtunk, és próbáltuk minél kényelmesebbé, könnyebbé tenni neki a napokat. Novemberre már nagyon sok daganata volt, és láthatóan egyre jobban és jobban szenvedett, így ember döntött, és elhívta az erre már előzetesen felkészített orvost.

Viszont az ajtós-ablakos történet ezúttal is igaz lett. Sába még élt, amikor az udvarunkra előbb félénken, majd egyik napról a másikra barátságosan elkezdett belátogatni egy kandúr. Ennek az az előzménye, hogy egy nőstény macska a kölykével már korábban elkezdett hozzánk járni eszegetni (igen, ember marha jó szíve), és egyszercsak ez a kandúr is megjelent. Egy-két napig ha meglátott minket, elszaladt, de egy reggel ember arra ment ki, hogy a macska nemcsak nem szalad el, hanem már törleszkedik, egyáltalán, úgy viselkedik, mint aki ide tartozik. Amíg még Sábácska élt, nem volt felhőtlen a kutya-macska viszony (nos, Sába sosem szerette a macskákat, illetve csak azt szerette, ha kikísérhette őket a kerítésig). Sába halálával viszont az addig csak etetés-időben megjelenő kandúr itt ragadt. Azt vettük észre, hogy már nem megy el, bárhol lakott is előtte, hanem mindig nálunk van. Hol az ablakban üldögélt, hogy valamelyik lócán. És elkezdett Sába magára hagyott táljából enni, és Rikivel is egyre barátságosabb viszonyt ápolt. Mostanság már az is előfordul, hogy hideg estéken, ha kimegyek, a kutyaházból látom előbújni. De egyébként macskahordozóból csinált neki ember meleg, bebélelt, kényelmes alvóhelyet a szerszámoskamrában, aminek az ajtajára még macskaajtót is ügyeskedett.

És persze, előbb-utóbb az is eljött, hogy Bandi bejöjjön a házba. Eleinte Mici nagyon ellenséges volt vele, gyanakodva figyelte egy-egy szék, vagy asztal alól, és ha a kandúr arra járt, jó nagyot odacsapott neki. De minél többször engedtük be, annál inkább felengedett, most már egymás mellett is jól elvannak, bár az egymással játszás csodája még várat magára. De ami késik, az nem múlik, gondolom.

Bandi pedig gyönyörű. Iszonyúan hatalmas, fiatal kandúr, alul fehér, felül cirmos bundával, olyan fejjel, amilyen rendes esetben csak egy tigrisnek járna. Barátságos, dorombolós, de önmagának való cicus, ha be van engedve, óraszám elfekszik a szőnyegen vagy a sarokülőn, és nem csinál semmit. Vagyis nem tépi a bútort, nem jár utánunk hangosan nyervákolva, úgy egyáltalán, nagyon visszafogottan viselkedik. Szereti a gyerekeket, nem karmol, nem harap, pedig ők aztán nem igazán gyengéden bánnak a macskákkal. Ha akar valamit (ugyanis szól, ha ki akar menni könnyíteni magán, vagy ha harapna még pár falatot), akkor odajön hozzánk egész közel, és finoman beszél. De komolyan. Nem nyávog, vernyog, nyivákol, hanem beszél. Halkan. Szóval egy csodalény. Én nagyon szeretem, még ha érzelmeim viszonzatlanok is: Bandi valamiért embert fogadta a szívébe, és engem csak etető automatának tekint sajnos.

És az evés. Hihetetlenül sokat eszik. Reggel együtt reggelizik a kutyával, általában a kutyakonzerv (1,2 kg-os konzervről beszélünk!) harmadát-felét ő kebelezi be, sokszor még a kutya maradékát is megeszi. Aztán falatozik néhányat a kutyának kitett száraztápból. Aztán bejön, egy-két órát alszik, majd ismét enni kér. Szerencsére szinte mindenféle maradékot megeszik (az elkényeztetett sziámival ellentétben), úgyhogy most ő lett a konyhamalackánk. És bár óriási a bundája is most, télvíz idején, de azért szépen látszik, hogy a folyamatos evésnek van hatása az alakjára is.

Ja, és elüldözte a nőstény macskát a kölykével. És a rigókat is. Eddig rengeteg madár élt a kertünkben, minden télen etettük is őket, tavasszal drukkoltunk, hogy minél kevesebb fiókát lökjenek ki, nyáron szurkoltunk a repülni tanuló kicsi rigóknak. Hát, ennek, úgy tűnik, vége. Banditól minden madár elijedt tőlünk, már a kertünk közelébe sem jönnek.

Szóval, a szeretett kutyusunk helyett lett egy óriás macskánk. És azóta Riki is megfiatalodott. Én nagyon féltettem, hogy ha eltűnik Sába, mi lesz vele, biztos depresszióba esik, de nem. Ezerrel védi a házat, rohangál, vidám, kiegyensúlyozott. És szereti Bandit is, elfogadta, hogy mostantól ő a társa. Néhány napja kutyakozmetikában is járt, úgyhogy szebb, mint valaha.