Az adóhivatal is sóhivatal

Úgy tűnik, bármilyen hatósággal, vezetőséggel van is közös ügyem, az valamiért a szánalmas közröhej kategóriába torkollik. Mesélek...Az történt, hogy a jelenlegi munkahelyem megnyert egy TÁMOP-os pályázatot, amiből nagyon sok minden más mellett indítanak egy…

Címkék: oktatás munka problémák

Ne hagyd magad!

Azt mondta a barátnőm, hogy ez azért történt velem, mert amióta ideköltöztünk, minden olyan nagyon simán ment nekem (meg a költözés is), hogy muszáj volt már valami, ami problémát okoz, meg ami felébresztheti bennem a küzdőszellemet. Hát lehet. De az is lehet, hogy azért…

Címkék: oktatás problémák

Szedte-vette

Ma két irányból is kaptam fejmosást, édesanyám és a barátnőm is megrótt, hogy vasárnap meglebbentettem, most aztán írok sokat, aztán tessék, hallgatok. Mentségemre szolgáljon, hogy egyrészt elvileg ezerrel tanulnom kellene (ezt speciel úgy húzom-halasztom, mint boldogult…

Címkék: oktatás problémák élménybeszámoló

Esély?

Megindult a kis fejemben a vezérhangya. Először elolvastam ezt, aztán az onnan linkelt rendeletet is. Egyáltalán nem értek a jogszabályszövegek értelmezéséhez, sőt, általában nem fogom fel, hogy miről is szólnak, mert a jogászi bikkfanyelv nekem kínai. De mintha ez azt jelentené,…

Címkék: oktatás munka gyerek gyereknevelés esélyegyenlőség falu

Drámai csúcspont

Évek alatt tehát szépen elrendeződött minden, rendbe hoztuk az álomházat, beilleszkedtünk, megtanultunk egy sor dolgot... és itt jön a de. Emberrel 1997 óta vagyunk házasok, eleinte nem is nagyon óhajtottunk gyermekáldást (egyetem, költözés, miegyéb), de aztán ketyegni kezdett az…

Címkék: oktatás politika gyereknevelés esélyegyenlőség falu
süti beállítások módosítása