Reflex

Azt még nem is meséltem, hogy elkezdtem két tanfolyamot. Távoktatásban hallgatok fitoterápiát, és háromszor három nap alatt - remélhetőleg - megtanulom a reflexológiát, vagyis a talpmasszázst. Ennek két hete volt az első három napja, és néhány döbbenetes élménnyel…

Címkék: tanulás problémák hivatás

Tábor

Múlt héten életmódtáborban voltam. Mint már korábban írtam, most épp természetgyógyászatot tanulok, aminek nagyobbik fele tetszik is nekem. A tanfolyam elengedhetetlen része, hogy részt kell venni egy elméletileg egyhetes táborban, ahol gyakorlatice is ki lehet próbálni az egyes…

Címkék: tanulás életmód élménybeszámoló egészséges

Vakfolt

Amikor valaki pszichológus szeretne lenni, az szerencsés esetben a képzése során részt vesz önismereti foglalkozásokon (a szerencsés eset azt jelenti, hogy ha meg tudja fizetni, mivel az egyetemi képzésnek ez nem része, sajnos). Ezek során meg kell tudnia, melyek azok a területek, amik…

Címkék: bűnözés tanulás hivatás

És a városi lány megtanult...

A több évig elhúzódó - gyakorlatilag tavalyig folyamatos - házfelújítás mellett mi magunk sem úsztuk meg változás nélkül. Az embernek könnyebb dolga volt, gyerekkorában falun nőtt fel, volt hová visszanyúlnia. Nekem viszont, aki városban szocializálódtam (jó, tudom, nem egy…

Címkék: tanulás életmód falu lomi