Ámerika

Kicsit még fokozom a "de lüke ez a nő" életérzést. Édesapám néhány hónapja felajánlotta, anyagilag megfinanszírozza, hogy három lánya és a legidősebb unokája négyesben menjenek el megnézni Ámerikát, annak is a szebbik részét, úgymint néhány nemzeti park, természeti gyönyörűségek (tehát nem a nyújorkba megyünk elvegyülni a tömegben jellegűt). A két tesóm, valamint az unokaöcsém rettentően örült a lehetőségnek, legfeljebb néhány szervezési aggály merült fel bennük.

Én, mikor meghallottam, két dolog jutott eszembe azonnal. Az egyik az volt, hogy nem és nem akarom megbántani az apukámat, akit nagyon szeretek. A másik viszont az volt, hogy kérem-kérem-kérem, ne kelljen nekem oda elmennem...

Tudom én, hogy a büdös életben soha nem lesz rá még egyszer lehetőségem. Azt is tudom, hogy minden normális ember gondolkodás nélkül igent mondana, és farokfelvágva rohanna csomagolni. És azt is, hogy gyönyörű, megismételhetetlen, feledhetetlen út lenne. Ám olyan ez, mint a vezetés talán. Hihetetlenül erős ellenérzés van bennem, ha ki kell tennem a lábam kicsiny hazánk határai közül. Itt lakunk már nyolc éve (tényleg, szombaton lesz éppen nyolc :-D), de még egyszer sem voltam Ausztriában sem, pedig nagyon közel van. Csikókoromban persze voltam jópárszor külföldön, még Finnországba is eljutottam (na, oda például egyszer még visszamennék, de nem mostanság, hanem húsz év múlva), de már akkor is zavart. Hogy mi zavart, azt nem tudom, pedig azóta sokat törtem rajta a kis fejem. Olyan, mint kölcsönkapott ruhába bújni. Lehet, hogy szép, akár még jól is állhat, de valahogy nem az enyém, idegen.

Szóval tesómék holnap repülnek el. Nagyon drukkolok nekik, hogy minden jól sikerüljön, szép és kellemes utuk legyen, és érjenek haza épen, egészségesen. És nagy örömmel fogom megnézni a képeket, hallgatni a beszámolókat, de azt hiszem, végig az az érzés lesz bennem, hogy de jó, hogy apukám megértett engem (vagy legalábbis elfogadta, hogy sosem leszek már normális :-D), és én itthonról szoríthattam végig az útjukat.

Mi pedig szombaton - már ha ember hazaér időben, mert most épp Románia közepéből igyekszik Szatmárnémeti felé - felpakoljuk a csajokat, hogy a szüleimmel és az itthon maradt unokahúgaimmal eltöltsünk együtt pár napot. Nagyon kíváncsi leszek, hogy együtt mit kezd magával a négy kiscsaj :-). Hosszabb időre most lesznek először összeeresztve :-).

Ahová megyünk, ott nincs internet, de azért ne tessenek hanyagolni a blogot: készítek néhány "konzervet", amik majd beélesednek, ha eljön az idejük :-).

 

 

Címkék: család utazás tünetek

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr311040732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.