Fiatalság

Mivel így elutazás előtt szekérderéknyi vasalnivaló gyűlt össze, este nekiláttam, és közel három órán át csak álltam a deszka mellett. Hogy annyira ne teljen unalmasan, tévét néztem mellé, amit amúgy nem szoktam. Ezért nem is vagyok képben, hogy milyen reklámok mennek, márpedig a választott csatornán pontosan negyedóránként ezzel "kényeztetnek".

Nem mondom, ledöbbentem. Azt hiszem, eddig valahogy ez nem szúrt szemet, most viszont - talán a sok ismétléstől - egyre jobban bosszantott. Nem konkrétan ez volt, de erről szólt:

 

Az engem igazán irritálót biztos ismerni teccenek, egy nő arról beszél, hogy ő nem megy ráncot felvarratni, mert ettől a krémtől még ötven évesen is hú, de nagyon fiatal (azt sajnos nem találtam meg egyik videomegosztón sem).

 

Vasalás közben van idő gondolkodni, úgyhogy pörgött az agyam rendesen. Azon töprengtem, miért is kell ennyire sztárolni a fiatal bőrt, kinézetet, bárakármit. Miért nem lehetünk annyi idősek, amennyik vagyunk, ráncokkal, ősz hajszálakkal, szüléstől kicsit megereszkedett mellel-hassal? Miért kell pozitívnak tekinteni egy olyan tulajdonságot, a kort, ami önmagában egyáltalán nem bír valódi értékkel? Mennyivel lesz jobb feleség, anya, munkatárs, ember egy olyan nő, aki ötven évesen is húsznak akar kinézni?

Nem értem. De komolyan nem. Tény és való, hogy én még hamvas ifjúságom idején is csak több órás megfeszített munkával tudtam elérni, hogy a "legfeljebb átlagos" szépészeti kategóriába csússzak a "csúnya, visszataszító"-ból. Épp ezért rástartoltam az "érdekesen csúnya" és az "okos" kategóriákra, amiket lényegesen egyszerűbb volt elérnem :-). Én tehát nem sirathatom valahavolt ifjúságom szépségét, és át tudom érezni, hogy annak, aki mindig is a férfiak érdeklődésének középpontjában volt, veszteség a kora miatt kikerülni onnan. Ám mégsem értem. Miért nem lehet egy nő annyi idősen szép, amennyi éppen? (Sőt, a reklámokat nézegetve, míg kerestem ide illő videót, már egy férfinak sem szabad, elvégre nekik is gyártanak mindenféle feszesítőket, sőt, a plasztikai sebészeteken is egyre több a pasi.) Miért kellene örökké huszonéveseknek maradnunk?

Én nem szégyellem a koromat. Tudom, totálisan életidegen vagyok ezzel. 35 évesen, két gyerek után, 30 kilós túlsúllyal (na jó, most már csak nyolc van belőle) szembe kellett azzal néznem, hogy minduntalan lecsókolomoznak az utcán olyan lányok-fiúk, akikhez hasonlókkal nemrég még egyenrangú félként beszélgettem (ja igen, a gyerek öregít! Aki gyerekkel mászkál az utcán, azt sokkal inkább hajlamosak a tizenévesek "öregnek" nézni, mint ha anélkül jár). Tudomásul kellett vennem, hogy bizony-bizony, egyre több ősz hajszálam van, és a szemem környéke sem csak akkor ráncos, ha nevetek. És hogy a gondolkodásomban is felütötte fejét az anyai aggódás folyományaként egyfajta merevség, ami addig a pillanatig nem volt jelen, azaz testileg-lelkileg beléptem a "középkorba". Ezt érzékelvén arra jutottam, hogy itt az ideje elvetni a koromhoz már végképp nem illő bézbólsapkás-kantáros farmeres-edzőcipős öltözködést (persze, túlzásokba most sem tudok esni, a kiskosztümös-gyöngynyakláncos-magassarkús dizájn sem az én esetem). Ugyanakkor végképp elhatárolódtam a csikókoromban folyamatos szokásomtól, azaz már nem festem a hajam (régente szinte havonta volt új hajszínem, a tejfölszőkétől a feketéig), sőt, bizonyos büszkeséggel látom az őszülésemet. Amikor arckrémet veszek, fő szempont, hogy véletlenül se legyen benne Q10, neadjisten hialuronsav. Szeretném kipróbálni, hogyan lehet méltósággal megöregedni. Szeretném teljességgel átélni azt a folyamatot, ahogy telnek az évek, nem pedig kétségbeesett, hosszú távon teljesen reménytelen küzdelmet folytatni az idővel. Ezzel biztosan nem vagyok trendi, de még csak normális sem, tudom. Ám valahogy azt érzem, hogy nagyobbat vesztenék, ha ezt nem folyamatként élném meg, hanem egyszercsak, mondjuk hatvan évesen szakadna rám minden, amikor már a mindenféle csodaszerek sem tudnának annyira feszesen tartani, amikor már nem azzal kellene szembesülnöm, hogy öregszem, hanem azzal, hogy valóban megöregedtem. Az élet elválaszthatatlan része a változás és a mulandóság is. Ezzel együtt kell élnünk, akkor is, ha a divatipar épp ennek ellenkezőjét igyekszik belénk sulykolni.

 

 

Címkék: öregedés

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr11043029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.