Para

Szépen kérek minden materiális alapokon gondolkozó olvasót, hagyja ki ezt a bejegyzést (vagyis az összes, azaz immár tíz olvasóm közül most rögtön kilövök nyolcat :-D). Súlyosan paranormális dolgok következnek, amik kizárólag másként gondolkodók számára érhetőek-átélhetőek.

Az történt, hogy miután hazajöttünk a nyaralásból csütörtökön, pénteken embert felhívta az apukája, és családi ügyben azonnal-máris elment Erdélybe, temetésre (mármint az ember is, meg az apukája is ment, utóbbit ember vitte kocsival). Csütörtöktől vasárnapig Orsolya aludt minden éjjel, ahogy szokott, csak letettem, elköszönt, kijöttem tőle, kicsit még játszott a pepéjével, és aludt reggelig (vagyis az események függetlenek a nyaralástól). Vasárnapról hétfőre virradóra jött haza ember, zaklatottan, sok-sok érzelemmel telítve, mint az általában családi ügyek után szokásos.

Hétfő este letettem Orsolyát este hét felé, majd kilenckor Dórát is. Orsolya tízkor felébredt, és nem volt hajlandó a kiságyában maradni. Ordított, üvöltött, sírt, úgyhogy kivettük, dédelgettük, látszott, hogy iszonyú álmos. Ölben el is bóbiskolt, de ahogy próbáltam visszavinni-visszatenni az ágyába, ismét ordítás, üvöltés. Végül a nappaliban aludtunk el kettecskén az ágyon, mellettem nyugodtan elaludt és aludt végig.
Sebaj, gondoltam, biztos jön a foga, vagy valami bújkál benne, esetleg rosszat álmodott, de majd másnap kialusszuk magunkat. Hát nem. Kedd este szintén normális időben elaludt, majd tízkor menetrendszerűen felébredt. Trükkösebb voltam, tizenegyre visszaaltattam az ágyában, megnyugodva mentem zuhanyozni, még boldogan olvastam is az ágyamban, fél egy körül lekattintottam a villanyt. Kb. tíz perce aludhattam, mikor Orsolya felébredt, és onnantól fél négyig nem is volt hajlandó aludni, a kiságyáról pedig hallani sem akart. Röhincsélt, mesélt, dalolgatott, amíg nem közelítettünk vele a gyerekszobához, annak ajtaja előtt pedig üvölteni kezdett, hogy mindent, csak oda be ne.
Szerda reggelre teljesen kimerültem, telefonban sírva könyörögtem embernek, hogy csináljon valamit, teljesen biztos vagyok benne, hogy valamit/valakit hozott magával Erdélyből, beszéljen vele, hogy vagy mondja el, mit akar, vagy menjen innen, de a gyereket hagyja aludni. Ember meg is ígérte, hogy este, ha hazaér, megpróbálkozik vele.

Namost itt még szükséges egy mellékszál beépítése a történetbe. Ember 23 évesen meghalt már (szívroham), kétszer élesztették újra, mire visszajött. Volt halálközeli élménye is, látta az alagutat, járt odaát. Azóta elég lazán kezeli ezt a test-lélek dolgot, időnként nincs odahaza, elmegy valamerre, aztán visszatér. Ez mondjuk ágyban, párnák között sem egészen veszélytelen, de például autóvezetés közben is előfordul időnként vele. Ültem már így mellette, hát mit mondjak, nekem is elég halálközeli élmény volt :-). Nem mintha rosszul vezetne, amikor nincs a testében, sőt, még sokkal jobban is, sűrű ködben, húsz méteres látótávolságnál éjszaka képes volt kilencven-száz között menni úgy, hogy minden rendben volt, a probléma csak a "felébredésnél" van, mert hosszú másodpercekig fogalma sincs róla, hogy hol is van, és mit is csinál. Na mindegy, eddig még túléltük :-). Szóval a meghalás azért nem múlt el nyomtalanul, sőt, azóta elég meghitt kapcsolatban él a szellemvilággal, látja (pontosabban érzékeli) az itt maradtakat, képes velük párbeszédre is. (És igen, én ebben eléggé hiszek, mint ahogy a reinkarnációban is, meg abban is, hogy a gyerekek bizonyos életkorig gond nélkül képesek ennek érzékelésére. Lehet hülyének nézni.)

Szerda este ember hazaérvén - akkorra Orsolya már aludt, épp Dórát fektettem - letelepedett a kedvenc rattanfotelembe, és magába szállt. Mire kijöttem a gyerekszobából, már úgy tűnt, mintha nagyon mélyen aludna. Átéltem már egy-két ilyen "utazását", tudtam, mire számítsak, bár előre megbeszéltük, hogy nem megy túl messzire. Általában onnan szoktam észrevenni, hogy nem alszik, hanem máshol jár, hogy elkezd egyre lassabban lélegezni (és ne arra tessék gondolni, hogy halkan veszi a levegőt, és nem veszem észre, vagy csak a nyugalmi percenként 16-ra lassul a légvétele, hanem arra, hogy percenként jó, ha négyet-ötöt lélegzik). Mivel én kértem, hogy oldja meg a helyzetet, gondoltam, hagyok neki rá időt. Elszívtam egy cigit, elmosogattam, majd visszamentem hozzá. Teljesen elrémültem, mert már egyáltalán nem vett levegőt (tudom én, kedves materialisták, létezik alvási apnoe, de ez nem az volt). Elkezdtem felébreszteni, simogattam-ütögettem, de legalább egy perc is eltelt, mire sikerrel jártam: kinyitotta a szemét. Láttam rajta, hogy ezúttal nem csak arról nincs fogalma, hol van, de arról sem, hogy én ki vagyok. De legalább vett újra levegőt, még ha frissen kimentett fuldokló módjára, rögtön ötösével kapkodva. Mesélt is arról, hogy mit látott-tapasztalt, de ezt most ide inkább nem írom le (már csak azért sem, mert másnap berekedt, mára pedig teljesen elment a hangja, és ebben is hiszek, vagyis hogy a betegségeinket magunk választjuk, márpedig egy teljes elnémulás akár annak a szimbolikája is lehet, hogy olyasmit mondott ki, amit nem lett volna szabad).

A lényeg a lényeg: Orsolya aznap éjjel nem ébredt fel, nyugodtan végigaludta az éjszakát, mint ahogy a következő estén is. Igaz, elaludni most épp nem szeret, ott kell vele maradni, míg álomba szenderül, vagy otthagyni, de akkor sok-sok percen át ordít, míg eléggé el nem fárad, és álomba sírja magát...

Tudom én: mindez egymástól független események véletlen egybeesése. De azért jobban örülnék, ha materialista lennék, és más magyarázatot is el tudnék képzelni a történtekre...

 

 

Címkék: gyerek parapszichológia esp

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr61072005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MP33PORTAL · http://downlinkz.com 2009.04.21. 23:21:24

Na ez elég érdekes történet. Most egész éjjel nem merek lefeküdni.