Szedte-vette

Ma két irányból is kaptam fejmosást, édesanyám és a barátnőm is megrótt, hogy vasárnap meglebbentettem, most aztán írok sokat, aztán tessék, hallgatok. Mentségemre szolgáljon, hogy egyrészt elvileg ezerrel tanulnom kellene (ezt speciel úgy húzom-halasztom, mint boldogult diákkoromban, mikor megtehettem, hogy a végén napi tizenhat órában csak tanultam), másrészt gyermekeim valami múló láznyavalyát szedtek össze (lehet, hogy csak belebetegedtek a mamától való elszakadásba), előbb Orsolya, majd Dóra esett át egy nap alatt rajta, de ez persze az estéli írókedvemnek azért sikeresen betett. (Na, csak sikeredett pontot tenni a mondat végére :-). Mondtam már, hogy a word utálja a stílusomat? Nem bírja a végtelenül hosszú, általában nyelvileg helyes, bár kissé már régimódinak számító, többszörösen összetett körmondataimat szegény, volt már, hogy egy fél oldalon keresztül is alázöldezte nekem az egyik, szerényen fogalmazva is zseniális zsengémet :-D.) Ja, és még meggylekvárt is főztem közben, mert az a fránya gyümölcs képes volt alattomban beérni, mire hazaértünk. Sőt, hazudok, a főzést nem is én intéztem, hanem a kenyérsütőgép (áldassék a mi Rozink neve :-D), na de a magozás! A szárazság miatt idén ízletes, ám rettentően apró meggyek sikeredtek. Magozva egy szem kb. 1, maximum 2 grammot nyom. Tessenek számolni, hány szemet kell kimagvalni egyetlen kiló lekvárfőzésre előkészített anyagért...

Szóval élmények. Volt egyrészt a húsz éves osztálytalálkozó. Némi bevezetőt megérdemel, hiszen legnagyobb meglepetésemre a szűk családomon kívül is van néhány olvasóm, akik azonban nem tudhatnak semmit hányatott gyerekkoromról (bocs, mami) :-). Tizenhat éves koromig a szülővárosomban nevelkedtem, amit rajongva imádtam. Az általános iskolai osztályunkat én nagyon jónak véltem, közösségileg is, egyénenként is igen jó csapatot tudtunk alkotni, még ha nem is mind a harmincan. Hajtós, okos társaság voltunk, ráadásul majd mindenki zenélt közülünk, így ha nem őrsi gyűlés vagy rajfoglalkozás miatt voltunk együtt délután, akkor zenekari vagy énekkari próbán találkoztunk kisebb-nagyobb csoportokban. Amikor elsős gimis koromban, még jócskán télkor édesanyámék közölték, hogy költözünk tavasszal, majd kolisként befejezem az évet, aztán kész, vége, bennem egy világ omlott össze. Sosem voltam (túlzottan) csavargós, de aznap nem és nem bírtam hazamenni, kóvályogtam, sétáltam, ökörködtem a barátokkal, így még meg is lettem szidva rendesen. Azóta nem is kötődöm igazán egy városhoz-faluhoz sem (ide is csak a házunk köt, a faluhoz nem sok közöm van érzelmileg), de oda még mindig visszahúz a nosztalgia. Ahogy tudatosult bennem, hogy ismét "kerek" évforduló van, nekiálltam összeszervezni a találkozót, csak hogy mehessek már. Az öt évvel ezelőtti, kicsit elcsúszva (azt még nem én szerveztem :-D) három és fél éve volt, épp két nappal Dóra születése után, így valami okból nem vettem rajta részt :-). Rettentően készültem, és az egész hétvége annyira remekül sikerült, azóta is hiányérzet van bennem. Hiányérzet, mert két-három hónapig azt vártam, azért dolgoztam, éjjelenként tervezgettem-álmodoztam, most meg elmúlt, és nincs mit várni... brühühü. Volt bennem kis félelem is, mert emlékeimben úgy él, hogy az a társaság elfogadott, értették a sajátos humoromat, félszavakkal is tudtunk kommunikálni, és valami hatalmas érzelmi melegség járta át az egészet. Féltem, hogy talán húsz év után ez már csak az emlékek megszépülése, vagy ha valaha úgy is volt, mostanra már sehol sincs. De nem. Tény, hogy még mindig van (és valószínűleg ez már így is fog maradni) egy-két ember, akivel nincs igazán közös témánk, közös élményünk sem (mert nem egy őrsben, zenekarban, miegyébben voltunk), de azért a zöm... :-) Szóval, szinte azonnal közös nevező, nagy röhögések, mesélések... Délelőtt 11-kor kezdődött, este hétig egyvégtében folytatódott, majd nyolctól rettentő sokáig (bevallom, emberrel mi 11-kor leléptünk) tartott. Nem voltak kínos csöndek, nem folyt patakokban az alkohol (na jó, volt, akinél folyt, és este nyolckor körünkben megjelenve csuklott egy halkat, majd leintette egy arra járó barátját, és eltűnt, de ő kivételnek tekinthető), nem csak az "és emlékeztek arra, amikor..." tematika kötötte le a figyelmünket, hanem élvezettel hallgattuk egymást mindenről, pedig igen különféle területekre sodort bennünket a sors. Kicsit úgy éreztem magam: hazaértem. Nehéz volt másnap-harmadnap szembesülni vele, hogy ezekkel az emberekkel csak öt évente találkozom, és nem minden második hétvégén koptatjuk együtt a szórakozóhelyek székeit :-).

Aztán arra is jó volt ez a találkozó, hogy ürügyén emberrel kicsit kettesben is romantikáztunk, lévén pénteken délután érkeztünk és csak vasárnap tértünk meg szüleim és gyermekeink körébe. Megmutattam neki a gyerekkori kedvenc helyeimet, vagy azok hűlt helyét (legbontották a Rönkvárat, a szemetek!), a házat, aminek egyik első emeleti lakásában felnevelkedtem, sétáltunk a piacon, pékségben reggeliztünk (és volt a gyerekkori kedvenc almás pitém, és még az íze is olyan volt, még régen!), este egymás karjaiban aludtunk el, nem tartva attól, hogy perceken belül megszólal valamelyik gyermekünk, anya-anyát hívva, mert épp elkallódott valahová az alvórongy, esetleg beütötte fordulás közben a buksiját az ágyba... szóval imádtam, hogy kicsit megint úgy volt, mint a gyerekek előtt. Szó se róla, ha újra megtörténne velem az életem, nem változtatnék rajta (de igen! Olyan országot teremtenék magam köré, ahol nem képtelenség falun élni!), ugyanúgy vágynék-szeretnék gyereket, és imádnám őket, de azért néha nagyon-nagyon jó elmenni, és csak kettesben lenni. Mindenféle párkapcsolati problémára igen kellemetes megoldás lehet, ahol a felek között a szerelem, szeretet vagy tisztelet működik még.

Végezetül (mivel a pesti élményeimnek külön bejegyzést szánok) még egy kis vitatkozás. Még itthon voltunk, mikor derült égből felhívott egy régen nem látott újságíró-ismerős, hogy látta a táblát a házon, és vajon mi okból akarunk mi elköltözni. Hosszasan beszélgettünk, majd másnap felhívott, hogy annyira passzolt a témájához, amit mondtam, beleírta a véleményemet a cikkébe (jelzem: sose beszélj újságíróval, mert egyrészt úgyis megírja, másrészt meg úgyis kiforgatja. Először is: nem vagyok az olvasójuk, én ilyet soha, egy pillanatig sem állítottam. Másodszor: nem évek óta áruljuk, tavaly augusztus óta. Na mindegy, szerencsére úgysem fogja olvasni, úgyhogy nem tud belőle újabb cikket kerekíteni :-D). Ma jutottam odáig, hogy megnézzem végre, és rögtön elgondolkoztam, vajon én nem tudom elmondani, hogy mit is akarok, vagy mások nem értik? Én nem azért akarok innen elköltözni, mert önmagában az óvodát vagy iskolát nem tudnánk valahogy megoldani. Azért akarok elköltözni, mert szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy milyen óvodába, iskolába jár a gyerekem, és hogy a kötelező mellett milyen szabadon választott elfoglaltságokat kereshet magának. Biztosan szuper a höveji családi napközi, és remek lehet a közösségi számítógépezés, de... És ez a de zavar. Hogy vajon a kihelyezett tagozaton tanító kettő darab pedagógus elég választék-e ahhoz, hogy meg tudja szerettetni a gyerekemmel az olvasást, írást, számolást? Városon, ha a kis elsős december tájékán már folyton beteg, szorong, fáj a feje, a hasa, lehet tudni, hogy sürgősen iskolát kell változtatnia, amit ott meg is lehet tenni, mert van választék. Itt erre nincs lehetőség. Városon, ha egy kisgyerek szeretne zenélni, énekelni, táncolni, vagy csak szabadidőt eltölteni, sokféle erre szakosodott intézményben várják tárt karokkal, és a különféle sportágakban is kiművelődhet, ha akar. Itt erre sincs lehetőség, mert mire az iskolabusz hazahozná, már mehetne is vissza, estére jönne a menetrend szerinti járattal meg, és még akkor kezdhetne hozzá a leckéhez. Azt látom a köröttem élők gyerekeinél is, hogy aki biztosítani akarja a fia/lánya érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot, esetleg korrepetálást, különórát, az bizony kénytelen kocsival hozni-vinni, nem kevés áldozatot vállalva ezzel. Na, ezért mondom én, hogy gyereket nevelni normálisan, úgy, hogy legyen lehetőség tehetséggondozásra, művelődésre, iskolán kívüli életre, ma Magyarországon csak városokban lehet. Tessenek velem vitatkozni, ha valakinek van eltérő tapasztalata.

Címkék: oktatás problémák élménybeszámoló

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr231194398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2009.06.19. 12:59:59

Az iskolával kapcsolatos dolgokkal teljesen egyet értek. A különórákkal és a külön foglalkozásokkal is egyfélén gondolkodunk.

MissMarple 2009.06.23. 11:15:20

Jöttem hozzád vitatkozni. Fiam Székefehérváron a legelitebb általános sulit kezdte el. Körzetes suli volt, nem mi írattuk direkt be, egyéni szerencse, hogy pont odatartoztunk. Vagyis mi gondoltuk annak. Nagylányuk 3 évvel idősebb, azért voltak fogalmaink a tannénikről, sőt úgy alakítottuk a dolgokat,hogy aki szimpatikusnak tűnt, és csupa jót hallottunk róla,ahhoz kerüljön. Tehát minden annyira ideális volt.Az én ügyes nagyfiam mondta az évnyitón az elsősök nevében a verset...szóval annyira szééép volt az indulás. Aztán 1-2 hónap után minden más lett.Hozzá kell tennem hogy a fiam nem az a leülök és elrajzolgaot típus...bizony vele foglalkozni kell, szeret elkalandozni...de ezt már a beíratkozás előtt közöltük a tannénivel ne érje meglepetés. Megnyugtatott van fia is lánya is, érti a problémát, ő is úgy volt,hogy a lányára mindig szépet és jót mondtak, a fiáról meg félt kérdezni, de nem is kellett a kollégák mindig valami rossz hírrel fogadták. Szóval nem tudták kezelni az én örökmozgó fiamat. Másodikban borult a bili, kb 2 héttel a suli kezdés után. Akkor döntött úgy apánk, hogy másnaptól ebbe az iskolába NEM jár a gyerek. Próbáltam valami kislétszámú osztályt találni neki, csak magán suli volt ilyen, elvek feladva, beírattuk oda. Az alsó nagyon jó volt ott. Kedves aranyos tanár nénikkel. Felsőben már nem tetszett nekünk ahogy foglalkoztak a gyerekkel. Így újabb sulikeresés volt. És most jön a lényeg. hatodikban egy teljesen átlagos falusi suliba írattuk be, Pákozdra. Nem zseniképző, semmi extra...de a tanárok! Olyan közösség,ami abban a suliban volt...tanítani kéne. Nem érdekelt hogy nincs 95 féle szakkör...külön ez,külön az...egyébként voltak szakkörök. Érdekes volt reggelente szembe menni a tömött a sorokkal, a sok trendi szülő hordta be a városba a gyerekeit, én meg kifelé vittem az enyémet.Ehhez majd negyven évesen szereztem jogsit, mert addig nem volt. És simán felvették gimibe is a fiamat, most volt kilencedikes. Ez már fehérváron van, de törekedtünk rá, hogy véletlenül se valami elitképző gimi legyen. Szóval ne szóld le az a falusi sulit, lehet hogy jót tenne a gyerekeidnek.Bocsi a hosszúra nyúlt hozzászólásért, biztos tele van hibával azokat nézd el légyszi.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.06.23. 11:41:18

@MissMarple: Nem szóltam le. Lehet, hogy jót tenne (egyelőre a nagyobbik is csak három és fél éves), de lehet, hogy nem. Itt a falusi suli egyébként összesen egy darab osztatlan alsó tagozat (sőt, azt hiszem, már csak első-második osztály van, de nem vagyok benne biztos), kb. 15 gyerekkel, kettő tanító nénivel. Pákozdnak rendes általános iskolája van, ha jól láttam a honlapjukon, nem valami kihelyezett tagozat. Azaz vannak délutáni elfoglaltságok, közösségi élet, miegyéb... Szóval lehet, hogy csak kifogásokat keresek, de nem érzem azonos nagyságrendűnek az ittenivel. És nem, én sem szeretném elitsuliba járatni a gyerekeimet, mivel ott elitképzés folyik, amit én nem igazán szeretnék. Anyaként leginkább boldog, kiegyensúlyozott gyermekkort szeretnék a gyerekemnek, olyan intézményekkel, ahová szívesen jár el, ahol nem csak lexikális tudást, de a tanulás szeretetét és emberi értékeket is tanítanak neki. Ezt látom esélyesebbnek egy nagyvárosban, ahol több a választási lehetőség. De lehet, hogy majd keserűen megbánom... :-(

amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2009.06.23. 16:00:15

@MissMarple:
Falusi és falusi suli között van ám különbség.
Nem mindegy, hogy a falunak milyenek anyagi körülményei (éppen csak fenntartja magát vagy van mit a tejbe aprítani) ill. az sem mindegy, hogy milyenek a pedagógusok. Talán az a legfontosabb.

péterlovag (törölt) 2009.06.23. 21:24:38

Akkor én mázlistának mondhatom magam: egy kertvárosban élek, ami gyakorlatilag egy falu amit a megyeszékhelyhez csatoltak (Somogy megye, Kaposvár - Kaposfüred). Így falusi iskolába járhattam, amiben ugyancsak négy alsó tagozatos osztály volt - mind felejthetetlen élményekkel és remek tapasztalatokkal, szuper közösséggel - de bármikor bejárhattam a busszal 20 percre lévő városba "egyéb elfoglaltság" címen. Most ezzel nem villogni akarok, vagy akármi, csak azt akarom mondani, hogy én is a falusi suli mellett szavazok, viszont meownak teljes mértékben igaza van abban hogy falusi suli és falusi suli között is van különbség. Sőt, így olvasgatva amiket a saját helyzetedről, a helyi iskoláról, óvodáról írsz, fájó szívvel ugyan, de én sem döntenék másképpen! (Így 16 éves fejjel...)