Városi benyomások

Hétfő óta városban vagyunk, épp a célvárosban, anyukáméknál. Tegnap meg a székesfővárosban voltam, vizsgázás, kmk-találkozó és barátosné-szülinévnap ürügyén. És egyre csak gyűlnek bennem a benyomások, amik ennyi évi falun lakás után feltűnnek a városi létről.

Itt vannak először is az emberek. Azon sikersen túltettem magam, hogy nem kell köszönni minden szembejövőnek, sőt, sikerült ezt Dórában is tudatosítanom, olyan klasszul, hogy már annak sem köszön, akinek kellene :-). De nem és nem bírom megszokni, hogy nem mosolyognak. Mindenki összeszorított szájjal, depressziós kinézetűen jön szembe, és - bár falun nagyon megszoknak - a folyamatosan roppant édes gyerekeim láttán sem mosolyodnak el. Alig-alig akad kivétel, aki visszamosolyog. Pedig a pszichológia alaptétele, hogy mosolyogj a világra, és az visszamosolyog rád. Úgy tűnik, ez városon nem működik.

Aztán itt van a forgalom. Otthon két-három hetente egyszer látok egy barmot, aki úgy gondolja, teljesen rendben lévő dolog százhússzal száguldozni lakott területen belül. Itt két-három percenként. A zebrákon átmenni kész kálvária, néha percekig is ácsorgunk, mire valaki megszán a két gyerekkel, és átenged. És persze, még olyankor is rettegni kell kicsit, nehogy a másik sávban jövő úgy gondolja, hogy ő inkább nem tartja be a KRESZ-t.

Zaj és bűz. Sosincs csend, alig hallani a madarakat - pedig verébből, galambból, kacsából van rengeteg -, folyamatosan csak a forgalom, az autók hallatszanak. És persze, érződnek. Koszos a levegő, büdös, itt is, de főleg Pesten. Tegnap a Nagykörúton bóklásztam, és majd megfulladtam. Szörnyű. Már hiányzik a tiszta levegő, a csend, a nyugalom. Ezt még majd újra meg kell szokni.

És persze, vannak a jó dolgok is. Például a játszóterek. Az otthoniról már írtam, eléggé lehangolót. Itt sok gyönyörű játszótér van, a lányok alig bírnak betelni velük. És persze, minden játszótéren sok-sok hozzájuk hasonló korú gyerek, akikkel lehet játszani, beszélgetni, kergetőzni, amit nagyon élveznek. Jó látni, hogy mennyire élvezik a társaságot, azt, hogy nincsenek egyedül. Ilyenkor mindig megmelegszik a szívem, hogy jó döntést hoztunk.

Még olyan nagyon modern dologba is belefutottam, amitől leesett az állam. Az itteni buszmegállók egy részében olyan a rendszer, hogy bemondják, melyik busz épp hol jár, mennyit kell még rá várni, melyik megállót hagyta el éppen. És ezt nem csak úgy hasból, hanem forgalomfigyelő, gps, minden más is bejátszik, tehát amikor azt mondja a hang, hogy elhagyta a Sarló utcai megállót, akkor tényleg épp kihajtott onnan a busz, és tényleg egy perc múlva itt lesz. Tetszik a rendszer, nagyon. Anno, rettentő sokat buszozó koromban nagyon utáltam, hogy a kiírt menetrend csak mintegy hozzávetőleges adatként funkcionált, sosem tudhattam, mikor érkezik meg az általam várt busz. Jó lenne, ha ez az újítás általánossá válhatna.

Aztán még valami egészen hihetetlen is történt ma: láttuk Orbán Viktort, személyesen, nem testőrök gyűrűjében, hanem gyakorlatilag magánemberként, épp jött velünk szemben az utcán gyalog(!), mint akármelyik másik ember. Nem kívánok politizálni, így nem írom le, hogy én személy szerint mit gondolok róla, pártjáról, politikájáról, de azt azért megjegyezném: ez Himodon sosem történhetett volna meg velünk.

Holnap, ha sikerül, délelőtt bábelőadásra visszük a lányokat. Kíváncsi leszek, mi lesz rá a reakciójuk, mert dvd-n nagyon szeretik nézni a Vitéz Lászlót, meg az Elmot, de hogy élőben mit fognak róla gondolni, azt nem tudom. Óvodás koromban én nagyon féltem a bábelőadásokon, remélem, ők nem fognak.

Címkék: család város élménybeszámoló

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr291409649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ninimimi 2009.09.27. 21:11:58

Nem tudtam, hogy a pszichológia alaptétele, hogy mosolyogj a világra, és az visszamosolyog rád. Csak éreztem, mert nekem is alapvető gondom ez az itteni élettel a fővárosban. Ez itt tényleg nem működik. Csak ami igazán elszomorító, az nem is ez. Hanem az, hogy megfigyelésem szerint ez a mosolytalan, mogorva egymáshoz viszonyulás nem város-, hanem országfüggő. Amin lehet, sőt biztos hogy enyhít a falusi közösség közvetlensége. Azonban sajnos - illetve annyiban szerencsére, hogy gyakori alkalmam volt rá a munkám miatt - hosszú idő alatt megerősödött megfigyelésem, hogy a határt nyugati irányban átlépve mennyivel kedvesebbé válnak egymáshoz az emberek. A legnagyobb városokban is. Valószínűleg sokkal több történelmi tapasztalat során volt alkalmuk ráébredni, hogy a társadalom attól működik sikeresen, ha egymást segítjük és nem gáncsoljuk a mindennapokban, a közlekedésben, a földhivatalban... A régebbi demokráciákban szinte keresik az alkalmat, hogy jót tehessenek a másikkal, mert tudják, hogy ugyanezt fogják másoktól visszakapni, amikor ők lesznek ügyfelek egy másik hivatalban, az orvosnál, a boltban, vagy ők lesznek hasonló szituációban a közúton, mint most az az idegen. Örülnek, ha egy jó szót szólhatnak a másikhoz, míg nálunk ennek éppen a fordítottja jellemző. Az okokra vannak tippjeim, de ez más történet.
Csak az egyiket említem: a sajtó, a tömegtájékoztatás politikai törésvonalak szerinti megosztottsága. Ami annyiban nem volna baj, hogy Nyugaton is kötődnek a sajtó részei politikai irányokhoz, csak éppen sokkal szelídebben. Nincs az a végletes - vérre menő - ellenségeskedés, ami arra kényszeríti a sajtó mindig változó oldalát nálunk, hogy az aktuális hatalommal szemben demonstrálja a népnek, mennyire rossz az országban éppen most élni. Az eltérően gondolkodókat pedig ördögszarvacskás, patás lényekként, de minimum kezelendő "éttermi" fogyatékosként "kell" lefesteni. Ennyiben talán naivitás nélkül - tényleg pártállástól függetlenül - bízni lehet benne, hogy az, akivel tegnap találkoztatok most ebben hozhat változást. Mert ha olyan arányban győz, ahogyan most látszik, akkor - mint ahogyan ezt meg is fogalmazta - megszűnik az ország megosztottsága. Alkalma lesz bebizonyítani, mit tud kezdeni egy mögötte - majdnem - egységes országgal.

ninimimi 2009.09.28. 11:08:29

Újra olvasva tegnap esti kommentemet, most látom, hogy amit a következő választások várható győzteséről írtam, az akár választási propaganda is lehetne. Pedig igyekeztem a pártatlanság talajáról szólni, mert nem szeretnék direkt politizálásba belemenni, főleg félreérthetően nem. Csupán annyit akartam megjegyezni - talán ügyetlenül -, hogy ilyen arányú, az ország kétharmadát, háromnegyedét képviselő győzelem esetén nem lesz hivatkozási alap az ország megosztottsága egy esetleges sikertelenségre.

-Ani- 2009.09.28. 21:38:08

Anno sokat kínlódtam „városi emberként” a falu csendjével. Nagyfiaim majdnem sírva kérték tőlem számon, hogy miért épp „aprajafalvát” választottuk.
Most már nem bánom. Az autó elvisz mindenhová, színházi bérletünk is van, viszont jó levegőt szív a legkisebb gyermekem, aki már itt született, és talán kevesebb rosszal találkozik, mint a városban. A legnagyobb fiam is itt telepedett le, nyitva hagyhatjuk a házat napközben, az autót sem kell bezárni az udvaron, nyugodt szívvel engedhetem ki a kisfiamat játszani, és ha nem jön haza időben egy telefon, vagy egy kis séta és máris megvan a gézengúz.
Ennek ellenére mégis sokszor kételkedem a választásomban. Sajnos nehéz eldönteni mi az ami biztosan jó nekünk és a gyermekeinknek is.