Válasz ojj-nak

A rend kedvéért: erre a bejegyzésemre kaptam ezt a kommentet ojj-tól:

ojj 2010.01.20. 14:14:15

Az egyedülálló nők nem mind 'függetlenségükre büszke, önálló, önérzetes szinglik'. Ld. velvet.hu/poronty/2010/01/14/miert_nincs_meg_gyereked/

Van, akinek az apja/bátyja megcsinálja. Van, aki megkér valakit (szomszédot, barátot) egy tál sütiért/pár sörért cserébe. Van, aki fizet és hív szakembert. És van, akinek (ha nem életbevágó) nem csinálja meg senki.

A cikk elolvasása után elkezdtem válaszolni kommentben, de egyre-másra jutottak eszembe dolgok, és rájöttem, hogy túl hosszú, amit mindezekről gondolok, és - mivel a saját blogomban akár ezt is megtehetem :-) - inkább leírom külön bejegyzésként. Nem azért, mert mindenáron vitát szeretnék a szingliségről, hanem mert elég fontosnak tartom a témát ahhoz, hogy legyen hely beszélgetni róla.

Szóval először is a cikk. Azt hiszem, híven tükrözi azt a katyvaszt, ami ma, Magyarországon a "szingli" szó értelmezése kapcsán van. Az, aki házasságban, vagy tartós kapcsolatban él - mint a cikkben szereplő hölgy is -, nem szingli. Nem attól lesz valaki szingli, hogy nem vállal gyereket, és a karrierjében keresi ennek pótlékát, holott vágyik rá. Ettől még csak szimplán boldogtalan lesz.

A szingli szó alapjelentése egyedüli, egyedül élő. Hosszasan lehet keresgélni a neten, rengeteg találattal, nagyon sokan, nagyon sok helyen próbálták már definiálni, mit is jelent ez, milyen életformát, életfelfogást kell értenünk a fogalom mögött. Egy dolog biztos: az, aki házasságban él, nem szingli. Az, aki tartós szerelmi kapcsolatban együtt él  (értsd: egy háztartásban) a párjával, szintén nem szingli. A szingli, akár keresi a jövendő párját aktívan, akár nem, teljesen biztosan egyedül él, ha úgy tetszik, magányosan. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet partnere, akár hosszabb ideig is, de azt igen, hogy azzal nem él együtt, életvitelszerűen nem tartanak fenn közös lakást, nincsenek közös kasszán, és alapvetően társadalmilag nem köteleződtek el egymás mellett (pl. nem feltétlenül mennek együtt társas eseményekre, rendezvényekre).

Vagyis az a nő, akiről a linkelt cikk szól, nem szingli. Sosem volt az. Egy boldogtalan hölgy, aki sajnos csalódott a férfiban, akihez hozzáment feleségül. Csalódott benne, mert nem volt elég bátorsága, hogy időben konfrontálódjon a partnerével a céljaikat illetően. Pedig ez az egyik legfontosabb dolog, ami egy kapcsolatot, házasságot összetart, vagy szétválaszt: a közös célok, és az azokhoz vezető út hasonlósága.

A párkapcsolati tanácsadásban vannak mindenféle ötletek, módszerek arra, hogyan lehet egy ilyen helyzetet megoldani, a probléma csak az, hogy nagyon-nagyon kevesen választják ezt az utat, illetve már csak akkor, amikorra a problémák annyira elmérgesedtek, hogy nincs mód az egészséges kompromisszumok megtalálására, legfeljebb a minél fájdalommentesebb válást lehet elősegíteni. Sajnos. Pedig nagyon fontos lenne, hogy - célszerűen házasságkötés előtt, de ha lehet, a házasság minél koraibb időszakában, illetve hét évenként újra és újra - a pár mindkét tagja külön-külön fogjon egy üres papírt, és leírja, milyen céljai, tervei vannak az elkövetkezendő hét évre. Aztán össze kellene ülni, és megnézegetni egymás listáját. Ami mindkét papíron szerepel, azt egy újabb üres lapra felírni, hiszen az mindkettejüknek közös céljuk, egymástól függetlenül is. Aztán megnézni azokat, amiket csak egyikük írt fel. A másiknak el kell gondolkodnia azon, hogy ő mit érez az adott céllal kapcsolatban, és ezt őszintén meg is kellene osztani a másikkal. Lehetőleg az ellenérzéseknek finoman kellene elhangozniuk, de őszintén, a problémás részeket pedig jó lenne átbeszélni. Hogy mire gondolok? Legyen itt egy teljesen hipotetikus példa, úgy talán kicsit érthetőbb lesz.

A hipotetikus pár kapcsolata három éve tart, két éve együtt élnek, mindketten egy éve diplomáztak, és a házassági évfordulójuk is közeleg lassan (az első :-D). A két lista valahogy így néz ki ebben az esetben az elkövetkezendő hét évre:

Férfi:

  • karrier, lehetőleg egy másik cégnél, de legalább a jelenleginél magasabb pozícióba jutni
  • lakásfelújítás minél hamarabb
  • kocsi
  • ha lehet, külföldi munkavállalás, akár egy-két évre is, hogy legyen miből álmodni
  • talán gyerek, de majd csak később, ha már minden egyenesben van

 Nő:

  • veled élni hét év múlva is
  • tartós, biztos munkahely, ahol lehetőleg nem rúgnak ki azonnal, ha egy napig nem dolgozom
  • gyerekek
  • lakásfelújítás


Látható, hogy hipotetikus párunk két tagja mennyire eltérően gondolkozik. A pasinak a biztos anyagi háttér a fontos, annak megteremtését tűzné ki elsődleges célnak, mely érdekében minden más háttérbe szorítható. A hipotetikus feleség sokkal inkább az érzelmi oldalt hangsúlyozza, anyagi oldalról (talán a fészekrakó ösztönnek megfelelően) egyedül a lakásfelújítás szerepel.

Namost. Ha ők ketten fognak egy közös tiszta papírt, akkor a lakásfelújítást már írhatják is fel, hiszen ez közös céljuk. A másik listáját látva a hipotetikus férjnek azon kell elgondolkoznia, hogy vajon fontosabb-e az anyagi biztonság, mint az érzelmi, megéri-e mindent felhalmozni, ha közben kihűl, megkeseredik a kapcsolat, a feleségnek pedig azon, hogy a gyermekvállalás mennyire terhelné meg a kapcsolatukat, elég érett-e a partnere már rá, vagy neki még időre lenne szüksége.

Mert hát különbözőek vagyunk. Másként gondolkozunk, mások a preferenciáink. Ha alapvető kérdésekben nem tudunk egyetérteni (pl. a hipotetikus párnál nem alakul ki konszenzus, hogy akkor most három-öt évet rászánunk az anyagi biztonságra, hiszen harminc évesen még nem késő a gyerekvállalás, és ebben az időszakban akár külföldre is megyünk, de aztán nekilátunk, akár sikerült megteremteni mindent, akár nem), akkor megette a fene az egészet, és "jaj annak, aki jobban szeret" (az idézet elvileg Mérei Ferenctől való, legalábbis a tanítványa, Szakács Ferenc szerette idézgetni ezt, ha párkapcsolatról esett szó). Merthogy ilyenkor az sérül jobban, annak nehezebb a dolga, aki jobban ragaszkodik a kapcsolathoz, akinek fontosabb annak megtartása. Mert az, bizony, a dolgok rendje szerint, többet enged. Mint a linkbeli cikkben a nő: hiába volt nagyon fontos számára a gyerekvállalás, mégis engedett, mert fontosabb volt ennél számára maga a kapcsolat, a házasság. De ugyanígy lehet fordítva is: a férfi is lehet elkötelezettebb a kapcsolatra, és a nagy vágyait, terveit hagyhatja hátra, hogy a nő vágyai kielégüljenek (pl. nem megy külföldre, nem szerzi meg álmai állását, mert akkor a felesége gyermek utáni vágya nem teljesülhetne). És ilyenkor bizony előfordulhat az is, hogy a férfi harmincöt évesen szembesül azzal, hogy a munkaerőpiacon már a kutyának sem kell, elvégre öreg, miközben az imádott neje, akiért feláldozta álmait, közben már mással van, és a gyereket is elvitte magával.

Szóval nem mindig könnyű közös célokat találni, viszont szükséges lenne, és kellene is, hogy a felek ezt átbeszéljék. Mert sokszor élünk abban a (tév)hitben, hogy a másik is azt akarja, amit mi. Holott lehet, hogy nem, csak nem került szóba, vagy nem vitattuk meg, hogy ki mit akar.

És most gonosz dolgot mondok: sokkal jobb, könnyebb lenne mindenkinek, ha azok, akik nem tudnak közös célokat találni egy év, egy házasságkötés vagy harminc együtt leélt év után, azok akkor, amikor ez kiderül, vagy amikorra már nincsenek közös célok, szakítanának egymással. Hogy miért? Mert ha nincs közös cél, akkor nincs közös jövő. És mennyivel egyszerűbb még akkor elválni, amikor még szeretjük-tiszteljük egymást eléggé ahhoz, hogy normálisan tegyük meg, mint amikor már annyira felgyűltek a sérelmeink, hogy képtelenek vagyunk még akár egy kedves szóra is normálisan válaszolni.

Na, de vissza a szinglikhez. Szóval a szingliség egy teljesen más kategória. A szingli jó esetben képes a párkapcsolatra, csak éppen a környezetében nem talált még olyan partnerre, aki megfelelt volna az általa felállított kritériumnak. Itt a dolog egészen jó kifutású is lehet, hiszen előbb-utóbb megjöhet a vágyva-várt partner.

De a szingliség mögött gyakran áll két olyan dolog, amit nem nagyon szoktak hangsúlyozni (főleg, mióta "divat" lett szinglinek lenni). Az egyik fontos dolog az önismeret, illetve annak hiánya. Sokszor azok maradnak tartós kapcsolat nélkül, akik nem tudják, mit is akarnak, egyik partner sem felel meg nekik, mert ők maguk nincsenek tisztában önmagukkal. A másik fontos dolog, ami a szingliség mögött állhat, az a párkapcsolati éretlenség. Ez pedig - tetszik vagy sem - valódi pszichés problémát takar. A pszichológiai egészség fogalmában benne foglaltatik a párkapcsolati érettség is. Ez sok mindent jelent, de leginkább azt, hogy a személyiség rendelkezik azokkal a készségekkel-képességekkel, amelyek egy másik emberrel való szoros érzelmi kapcsolat felépítéséhez és megtartásához szükségesek (ide tartozik pl. a kompromisszumkészség, az érzelmi érettség, de a monotóniatűrés és a saját álláspont megvédésének képessége, és a megfelelő érzelmi távolság megtartása ugyanúgy). Vannak olyanok, akik például azt rontják el, hogy túl gyorsan túl szoros érzelmi kapcsolatra törekszenek. Vannak, akik azt, hogy nem vállalják fel a másikat, az addigi "menő szingli/agglegény" státuszukat nem kívánják feladni, és titkolni igyekeznek a kapcsolatot, vagy pedig nem mernek elköteleződni mellette, nehogy kimaradjanak valamiből. És ezek mind olyan problémák, amik egyébként néhány hetes, hónapos pszichoterápiával rendezhetőek lennének. És itt jön közbe a divat: régebben szégyen volt, ha valaki vénlány maradt, és az agglegényekre is furcsán néztek, de legalábbis megpróbálták levadászni őket. Manapság menő, divatos dolog szinglinek lenni (és hozzátenném: aki boldog így, és nem csak öncsalás árán boldog, hanem tényleg és igazán meg tudja találni a saját céljait, vágyait a pár nélküli életformában, annak nagyon jó, hogy már nem kell megbélyegzettnek lennie), épp ezért azok, akik ebben nem érzik jól magukat, nem fognak elmenni pszichológushoz, hogy jaj, mi a baj velem, miért nem találok partnert, hanem belevetik magukat egy felszínes partnerkeresésbe, amiben csak kiégni lehet, de megváltozni, éretté válni nem. Sajnos.

Címkék: férfi problémák hivatás

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr201702240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ojj 2010.02.02. 11:26:11

Szia,

nagyon köszönöm ezt az írást. Még párszor elolvasom. Van mit morfondíroznom rajta. :))

Van jópár barátnőm és barátom is egyedül, és ha végiggondolom, egyikük sem az az 'életmódjára büszke szingli'. Van, aki (már) nem is nagyon keres, van, aki egyik felszínes kapcsolatból a másikba menekül, és van, aki kicsit lusta, kicsit a munkájára fogja, és nagyon nem néz magába, hogy mit is szeretne és azzal (a vágyaival, illetve amit és ahogy tesz érte vagy éppen nem) mi a baj. Én is sokáig voltam egyedül (inkább, mint hogy belemenjek egy kompromisszumnak érzett kapcsolatba), most pedig van, aki fúr-farag otthon. :) És mivel tavaly megtalált párocskámra leginkább a 'felesége lelépett és a gyereket is vitte' a jellemző, én pedig eddig csak állatseregletet gyűjtögettem magam köré, a családalapítás mindkettőnk listáján előkelő helyen van. :) A lakberendezés/lakásegyesítés pedig nem volt kérdés, most próbáljuk a legjobbat kihozni a meglévőkből, hogy elférjen minden kedvenchétvégigyerekünk, kedvencnégylábúnk, másikkedvencnégylábúnk, kedvencnövényeink és kedvenckönyvünk. A szingli szótól egyébként mindig kiráz a hideg (mint a fiúkat Bridget Jones bundabugyijától), szerintem magyarul jó rá az egyedülálló. Ami persze nem egyenlő azzal, hogy magányos. És most megyek, nekifutok mégegyszer az írásodnak. Az első körben csak 'aháztam', most meg elgondolkozom és mazsolázok. Köszönöm.

tüncite 2010.02.10. 16:07:59

Szia!
Keratív blogger díjat kaptál :)részletekért katt:
tuncite.blog.hu/2010/02/10/a_kreativ_blogger_dij

Fuszeres Eszter · http://www.fuszereslelek.hu/ 2010.02.23. 11:57:07

Nem azért nem kommentelek, mert nem olvaslak, csak mindig olyan komoly témákban írsz szó szerint vett cikkeket, hogy nem merek hozzászólni.
Szia! :-)