Nem túl régen jöttem rá, hogy valójában sznob vagyok. Na, nem úgy általánosságban, hanem egy tekintetben: csak a jó kávét szeretem. Az elmúlt évek során elég sok kávéfőzőt és kávéfajtát kipróbáltunk. Kezdtük a filteres kávéfőzővel, ami alapvetően nem volt olyan nagyon rossz, de jó se. Aztán próbálkoztunk a kotyogóval, mivel édesanyám szerint abban lehet a legjobb főzetet előállítani. Nos, nekem nem jött be, az íze akár jó is lehetett volna, de túl erős volt, akárhogy hígítottam tejjel, mindenképpen fájt tőle a gyomrom, főleg, ha kora reggel, éhgyomorra ittam. Aztán következtek az elvileg eszpresszót főző masinák. Az már nem volt túl erős, még finom is volt, de valahogy nem volt az igazi.

Régóta vadászom már a lomisnál valami igazán jó kávéfőzőre. Először azt hittem, hogy valami kávépárnás dolgot kellene összeszedni, mert a reklámokban olyan nagyon jól néz ki, hogy egy gombnyomás, és sűrű, krémes, habos kávé az eredmény. Aztán utánaolvastam kicsit neten a tapasztalatoknak, és elég sokan megbánták, hogy beruháztak rá. Maga a készülék is drága (ez mondjuk lomizás esetében nem olyan nagy gond), de a párnácskák ára is az egekig ér, ráadásul a gépek hamar meghibásodnak, mindenféle köhögésük támad, amit megint csak nem két fillér megjavíttatni. Emiatt a párnás főzők kiestek a kegyeimből. Néhány hónapja találtam egy dupla főzőt, ami eszpresszót és filteres kávét is előállít, sőt, erősség-állító gombocskája is vagyon, szóval csillivilli, haza is hoztam. Rudolfnak neveztük el (nálunk minden gépnek neve van, hogy legyen lelke is), de valahogy mégsem tudtam igazán szeretni őt. Lassú volt, ráadásul csak négy személyes adagot lehetett vele főzni, szóval ha egyedül voltam itthon (ami elég gyakran előfordul), akkor inkább a nescafét választottam (mert persze, csak a frissen főzött kávét szeretem, a melegített reggeli kávé délután valahogy nem az esetem, mondtam már, sznob vagyok :-D), nem bajlódtam vele.

Három hete esett meg velünk a csoda: a lomis szólt, hogy hozott egy hiper-szuper kávégépet, de sajnos, nem működik. Ember áthozta, egy délelőttön át játszogatott vele, de végül sikerült: főzött a drága. Visszament megkérdezni, hogy mennyiért adják, majd az összeg hallatán elsőre azt mondtuk: á, nem kell. Nem azért, mert olyan nagyon sok volt, hanem mert volt már egy működő, még ha nem is tökéletes kávéfőzőnk, ezért pazarlásnak tűnt ennyit beruházni egy másikra. De aztán, két órás töprenkedés után úgy döntöttünk: kell nekünk. Kifizettük, hazahoztuk, elneveztük. A keresztségben a Jupiter nevet kapta, mert Dóra szerint olyan nagy, mint Sam tűzoltó autója.

Azóta a korábbi napi két kávés fogyasztásom négyre emelkedett. Imádom, egyszerűen odáig vagyok érte. Sűrű, krémes, illatos, isteni kávét készít, ráadásul pillanatok alatt (darálással, főzéssel együtt kb. 30 másodperc), egy gombnyomással. Nem kell bekészítgetni esténként, mert hét elején feltöltöm, aztán legfeljebb még egyszer kér vizet. Nem kell vesződni a zaccal, harminc adagnyit egyszerre tudok kiborítani belőle. Nem kell mosogatni külön, mert a bögrémbe adja az adagnyi kávémat.

Aki erre jár felénk, mindenkit megkínálok vele, azóta meg is szokták jegyezni, hogy milyen finom a kávé. Szerintem az ingatlanügynökünk is azért hoz el ide boldog-boldogtalant, hogy kávézzon egyet (na, ez így nem igaz, de tény, hogy neki is nagyon ízlik). Még Eszterék is azt mondták, hogy ez tényleg finom, ami azért igen nagy dicséret, azt hiszem.

Itt van, ő az:

Szóval érdemes lomizni :-).