Alaprajz - átalakítás után

Az ideköltözésünkkor még tudtam, milyen speckó programmal lehet alaprajzot csinálni, de mostanra elfelejtettem, úgyhogy marad a szabadon improvizált paint. Korábban, ugye, így nézett ki a házunk:

 

Most viszont sikerült pont fordítva lerajzolnom, úgyhogy tessenek szempontot váltani :-). Itt az átalakítás utáni változat, természetesen falak nem szűntek meg, sőt, több lett belőlük. Mondom ezt azért, mert a hevenye vázlatrajzom kissé pongyolább arányokkal rendelkezik, mint az elsőre lemért méretek alapján készített eredeti alaprajz.

Jelmagyarázat: 

  1. előszoba (korábban étkező, franciaablakkal, abból lett most a bejárati ajtónk)
  2. étkező (korábban előszoba, ajtóval, most ablak került a helyére)
  3. konyha, továbbra is, de harmonikaajtóval
  4. nappali, de ezúttal az előszoba felé fallal, az étkező felé bejárattal
  5. fürdőszoba, változás nincs
  6. itt lett egy kis dolgozószoba, sarokíróasztallal, mindentől szépen elszeparálva
  7. hálószoba, kisebb alapterülettel, mint korábban, harmonikaajtóval
  8. gyerekszoba, változatlan alapterülettel, kissé átvariált berendezéssel

Egyet rajzoltam rosszul, az előszoba belső ajtaja nem az étkező, hanem az előszoba felé nyílik.

Képek holnap.

Címkék: felújítás alaprajz új ház

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr363172037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása