Mérleg

Múlt hét kedd óta a következők történtek ingatlan-ügyben nálunk:

Kedden itt járt egy holland házaspár, egy magyarul pár szót beszélő, őket kísérő, de nem rokon másik holland férfival és egy ingatlanügynökkel, aki nem beszélt hollandul, és németül is csak néhány szót. A hölgy láthatólag beleszeretett a házunkba, és az úrnak is tetszett. Megkávéztak, főként mutogatással és német-angol-holland-magyar keveréknyelven alapinformációkat cseréltünk, illetve a hölgynek adtam egy üveg baracklekvárt, mert kérdezte, hogy készítek-e ilyesmit.

Szerdán a másik ingatlanügynök hozott egy osztrák hölgyet, akinek bécsi és pozsonyi otthona mellé eszébe jutott egy magyarországit is venni. A hölgy nagyon kedves volt, gyönyörűen beszélt angolul, remekül elbeszélgettünk, de látszott rajta, hogy nem ez az a stílus, ami keres. Később megtudtuk, hogy egy balfi házat vesz meg, nem a miénket választotta.

Csütörtökön visszajöttek a hollandok. Egy pillanatra nagyon megdobbant a szívem, mert az ingatlanügynök - aki nem kísérte el őket, mert hármójukkal végre egy tolmács érkezett - arra biztatott, hogy biztosan előszerződést fognak kötni, szóljak, ha igen, mert már megy is a papírokért, neki ugyanis azt mondta a hölgy még az irodában, hogy ezt a házat akarja (bár a vételárat szerette volna lejjebb szorítani, de ez teljesen az ügynök hibája szerintem. Az történt ugyanis, hogy a meghirdetett forint vételárat 300 Ft-os euróval számolta át, holott már akkor, mikor szerződést kötöttünk vele, sem annyi volt, csak 285, jelenleg meg, ugye, még kevesebb, múlt csütörtökön épp 270 Ft volt. Emiatt a hollandoknak bemutatott papíron 27.000 € volt, amiről én nem tudtam, és mikor kedden itt voltak, volt arról szó, hogy kicsit még engedünk az árból - én a megbeszélt forint-árra gondoltam, ők meg a feltüntetett eurósra. Ebből következően, mikor csütörtökön meghallották, hogy 27.000 helyett a kicsit alkudott ár 28.500, az elég gázos jelenet lehetett, de aztán csak sikerült az ügynöknek kimagyaráznia magát, holott neki kellene azonnal felhívnia a figyelmet arra, hogy a feltüntetett eurós árak csak tájékoztató jellegűek, nálunk, ugye, a forint a fizetőeszköz, ami napi árfolyamtól erősen függ). Na mindegy, csak arra akarok kilyukadni, hogy elmondása szerint ezen a ponton kezdte ajánlgatni a hölgynek, hogy akkor válasszon inkább a két nap alatt megnézett, olcsóbb házak közül, de ő azt válaszolta: neki ez kell, a miénk. Ezért gondoltam, hogy na, végre lesz valaki, aki megveszi, de aztán csak eljöttek, megint kávéztak, erősen megdicsérgettek, hogy milyen finom, meg mennyire nagyon szép a ház, lefotóztak mindent, megkérdezték, miért akarjuk eladni, majd távoztak, mondván, majd később jelentkeznek. Ilyen már volt, aki azóta sem jelentkezik, úgyhogy valószínűleg ez is ennyi volt.

Pénteken egy osztrák házaspár járt itt, végig ó-zták meg vundersőnözték a látogatást, de teljesen lehetett érezni, hogy nem, ez annyira nem az ő esetük. Bár az, hogy a kinti negyven fok után idebent volt 23, tetszett nekik, de más nem.

Hétfőn pedig egy német (bajor) házaspár jött, negyven körüliek, akik jelenleg nyaraló, később, nyugdíjas korukban lakás céljára szolgáló házat keresnek (miért akar valaki vajon Magyarországon nyugdíjas lenni?), rengeteget kérdeztek, mit, hová, hol, mi marad, mi nem, mi hol van, lehetőségek, ez, az, amaz. A pasinak szerintem nagyon tetszett, a nőnek viszont nem annyira, és számomra úgy tűnt, hogy ebben a kapcsolatban a nő az, aki dönt, úgyhogy ők sem fognak visszajönni.

Volt egy jó hetünk. Gondolom, most fél évig megint senki nem nyitja ránk az ajtót. Brühühü.

Címkék: ingatlan parasztház

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr461274604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fuszeres Eszter · http://www.fuszereslelek.hu/ 2009.07.29. 17:31:04

Hú, ez nagyon jó hír! Remélem nem olyan vásárlók mint mi, akik egy fillér nélkül is bemegyünk valahová! :-)
Szerintem a kávézósok visszamennek majd, hidd el!
Drukkolok nagyon!!!
Hurrá, lesz szép bútorom! ;-)
Szeptemberben költözni fogtok! Szeptemberben költözni fogtok! Szeptemberben költözni fogtok! Szeptemberben költözni fogtok!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.07.29. 18:20:34

@Fűszer és Lélek: Mind kávézott. Sőt, a szerdai hölgy - aki már biztos nem jön vissza - dióval szórt bécsi bagettet, a hétfői házaspár kókuszgolyót is kapott (a hollandok azért nem, mert mindkétszer váratlanul jöttek, a 15 perc arra elég, amivel előbb szól az ingatlanos, hogy nagyon gyorsan rendet rakjunk a csajokkal, a pénteki osztrákok meg azért nem, mert dög meleg volt, és semmi kedvem nem volt sütögetni). Nálam valahogy alapelv, hogy ha előre tudom, hogy háznézők jönnek, akkor várom őket valami aprósággal, legtöbbször kávé meg valami édesség, hogy nézzen ki valahogy. De nem szokta őket meghatni :-).

Szép bútorod van, nem lesz. Itt van, csak el kell vinned :-). Jut is eszembe: a barátnődet nem érdekli a házunk?

Amúgy tuti szeptemberben költözünk, tegnap kaptam levelet a gázszolgáltatótól, hogy szeptemberben leállítják (az egész hónapra!) az informatikai rendszerüket, sem átírás, sem semmi más szóba sem jöhet, vagy előtte, vagy utána. Ez szerintem égi jel, mert miért is ne kelljen átautóznunk októberben a fél országon egy átírásért? :-)
süti beállítások módosítása