Mai mese a falusi életről

Most épp természetgyógyászatot tanulok, ott olvastam ökoépítészet címszó alatt a következőket:

"(...)milyen szép lenne, ha a házépítés az élet kiteljesítésévé válhatna! Ahogy a gyermek játék közben önfeledten megvalósítja fantáziavilágát, úgy minden fiatalember legalább egyszer életében megtapasztalhatná a kétkezi teremtés örömét.

A föld, a nád, a fa és a kő alázatosan engedelmeskedik a formáló akaratnak. Ezek az anyagot megengedik, sőt megkövetelik, hogy az épület fizikai megalkotása közben, a formálás lendületében született új ötleteket és tapasztalatokat beépítsük az elképzelés egészébe. Módosíthatók a már elkészült részek, visszabonthatók nagyobb károk nélkül. Acélból, betonból, műanyagból épülő házat minden részletében a rajzasztal mellett kell kitalálni.(...)

(...) A bank és adórendszer játékszabályai közepette a vállalkozó igyekszik az idő- és élőmunka-igényes technológiákat vegyi anyaggal és gépi berendezéssel kiszorítani. Az építmény használóinak testi egészsége és jó közérzete az építtető értékrendjében a legutolsó szempont. Nem csoda, hogy az építőipar a súlyosan egészségkárosító vegyi anyagok és műszaki eljárások hatalmas arzenálját veti be a vállalkozás piaci fennmaradása érdekében.(...)

A helyi természetes építőanyagok minden tekintetben jobbak az építőipar által előállított, világgazdasági folyamatok eredményeként létrejött termékeknél (kuwaiti energia, osztrák munkás, német kereskedő, magyar vásárló). Csakhogy nem biztos, hogy olcsóbbak. A bioépítészet egyik legjellegzetesebb építőanyaga a fa. Ha egészséges társadalomban élnénk, csak olyan fát használhatnék, amit a dédapám ültette erdőből még az apám vágott ki, ezért elég száraz, így beépíthető. Csak akkor lenne jogom felhasználni, ha a dédunokám részére kitermelném az épület- és bútorfát."

Nagy Gábor: Bio/ökoépítészet In: Természetgyógyászati alapismeretek (szerk: Dr. Tamasi József), Magyar Természetgyógyászok Uniója, Budapest, 2000.

Ültünk a fotelban az emberrel, és nézegettük a mennyezetet, a gerendákat, deszkákat, és a házzal egyidős mestergerendát. 130 éves, mégsincs rajta egyetlen repedés, hasadás, semmi. Tölgyfa, ősöreg. Mindent kibírt már.

A házunk nagyrészt tégla, kisebbrészt vályog. Lélegzik. Él. Erős szélben sóhajt, mint  nehéz nap után székre ülő öregember. Hosszú tél után a viruló tavaszi napsugárban tudatküszöb-közeli dorombolást hallatva örvendezik az újjászületésnek. Nyáron hűvös, árnyas, enyhet adó. Az őszi esők alatt ezernyi vízcsepp-hanggal készülődik alváshoz. Télen szunnyadó, meleg takaró.

Elnézegetem, mekkora divat a '60-as évek végén épült téglaházak hungarocell-lel való beborítása, aztán rikító színre vakolása. Adva van egy vékony falú, rosszul szigetelő ház, öregecske, annak idején rohamtempóban húzták fel. Most, engedve a kor szavának, műanyagba csomagolják, ami onnantól nem engedi lélegezni a falakat, az épület szellőzését, párakeringését alapjaiban megváltoztatja. Tény, hogy a cúg nem fog többet átmenni rajta, mint korábban, de vajon a pára, a nedvesség hogyan távozik a falakból? Márpedig aki főz, mos, ruhát tereget, fürdik, mosogat, egyáltalán: lélegzik, az termel párát, nem is keveset.

Elnézegetem az új lakásokban-házakban lévő szobákat. Többségük mindenféle adalékanyaggal készült, amitől gyorsabban köt a beton, vagy télen, fagyban is köt, hamarabb szárad a vakolat (vagy száraznak látszik), a festék a falon, a csemperagasztó jobban köt, stb. Amitől rövidebb idő alatt kész a ház, mert akkor kevesebb ideig áll benne a pénz. És persze gombásodik a rengeteg víztől, ami a falakban maradt, de a kivitelező ráfogja a lakóra, hogy a büdös állatja nem szellőztet eleget, nem szégyell mosni és teregetni, netán főz a konyhában, vízzel!. És persze reped a gyorsított kiviteltől, de egy kis habarcs csodákat művel, végső esetben üvegszál és két réteg festék mindent eltüntet. Méregdrága pénzért sokszor csalódás, futkosás, idegeskedés, nyűg, gond az egész.

És itt ez az öreg ház. Nem azt akarom mondani, ezzel is van néhány gond. Nincs például (vagy legalábbis nekem még nem tűnt fel :-D) benne derékszög, azt valahogy kihagyták belőle. Szegény asztalos vért izzadt, mire az L alakú konyhabútort berakta a helyére, az enyhén tompa szögű sarokba. A kőműves is imádta lerakni a járólapot úgy, hogy a falak egymással nem párhuzamosak. Súlyosabb tárgy (pl. az ingaóra) helyét alaposan meg kell tervezni, mert a vályogfalon csak speciális tiplivel marad fenn (ezért most téglafalra van rakva). Legalább kétévente ki kell meszelni. A faablakokra oda kell figyelni, néhány évente fakonzerválóval kezelni.

Nade! Itt áll 130 éve. Egyben, egészben. Nem dől, nem inog, nem reped, nem hasad, nem vizesedik, nem rohad, nem szuvasodik. Szilárd, megbízható. Az építési hibáit, ha voltak, rég kijavították. Természetes anyagokból készült, egészséges lakhely. Csak egy példa: az ember és én is elkaptuk az influenzát a városi szervezetünkkel. A két lányunk - holott napi 24 órában velünk vannak - egészséges, Dóri egy egész kicsit köhögött, Orsi azt sem. Láz, fájdalom, levertség sehol.

Ha az egészségünkre, lelkünk harmóniájára gondolok, nem akarok innen elköltözni. Ha az infrastruktúrára, oktatásra, munkahelyre, megélhetésre, akkor tudom, hogy muszáj.

Miért kell, hogy ez így legyen, ma, Magyarországon?