Esély?

Megindult a kis fejemben a vezérhangya. Először elolvastam ezt, aztán az onnan linkelt rendeletet is. Egyáltalán nem értek a jogszabályszövegek értelmezéséhez, sőt, általában nem fogom fel, hogy miről is szólnak, mert a jogászi bikkfanyelv nekem kínai. De mintha ez azt jelentené, hogy ha akarná, az önkormányzatunk felvehetne az itteni óvodába kétéves gyerekeket is, ráadásul egycsapásra megoldódnának a korábban általam is taglalt létszámgondok, mert a meglévő két óvónő mellé az alig több gyerekre (hiszen legfeljebb öt kicsivel lennének többen, de szerintem kettő-háromnál nem kerül itt több) kaphatnának még két helyet, egy bölcsődei gondozót és egy dajkát. Ők nyilván nem csak a pár kicsivel, hanem a nagyobbakkal is foglalkozhatnának, tehát már nem lenne akkora gond, hogy jövőre kb. 20 gyerek lenne óvodás...

Kicsit zavar persze, hogy a rendelet 2010-től érvényes, vagyis a jövő tanévben még nem. Nekem pedig az lenne megoldás, ha októberben, mikor a gyed lejár, megkezdhetném mindkét lányom beszoktatását - ami persze azért is jó lenne, mert titokban nagy álmom volt, hogy mindketten azonos intézményben, együtt kezdjenek, lehetőleg egy csoportban -, és mondjuk decemberben-januárban elmehetnék dolgozni, gyes mellett, négy vagy hat órában (na jó, ha nincs más, lehet nyolc óra is). Ez pedig azt jelentené, hogy nem kell sietnünk az eladással, nem sürgős, hogy most azonnal legyen vevőnk, hanem ráérünk megvárni a válság végét, amikor ismét kelendőek lesznek az ingatlanok (már persze, ha lesz ilyen valaha). Szóval nem adnánk fel a költözést továbbra sem, de jutnánk egy lélegzetvételnyi szünethez, nem kellene azt éreznem, amit mostanában folyamatosan érzek, hogy mindjárt összecsapnak a fejem felett a hullámok, és hogy nagyon-nagyon sürgős valami megoldást találni...

Holnap becsattogok az önkormányzathoz, kérek meghallgatást a polgármestertől, kezemben a kinyomtatott szöveggel. Kíváncsi leszek, mit mond, de legfőképpen arra, hogy mit tesz a problémával.

Tessenek drukkolni! :-)

Címkék: oktatás munka gyerek gyereknevelés esélyegyenlőség falu

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr91144788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inka30 2009.05.26. 21:36:34

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen választ kapsz a Hivatalban. Addig csendben is maradok inkább, és várom, hogy megírd!

Nővér 2009.05.27. 11:38:41

Nagyon-nagyon drukkolok, és kíváncsi leszek a polgármester válaszára. Szerintem meg fog lepődni, hiszen ilyenről még nem is hallott!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.05.27. 14:32:26

@inka30: Nos, ma a polgármester-asszony nem ért rá, épp csak a kezébe nyomta az ember a kinyomtatott szöveget, hogy nézze meg, és majd holnap bemegyek hozzá az orvosi rendelésre (kettő az egyben, nem? :-D), aztán megkérdezem. De az arcát nézve... szóval, sok reményt nem fűzök hozzá.
Ha azt akartad írni, hogy ezt úgysem fogják végrehajtani, mert már nem is az a miniszter, meg egyébként is, meg minden, akkor nyugodtan írd meg, gyakorlatilag semmi reményt nem táplálok már ez ügyben. A tegnapi lelkesedésem teljesen elszállt. Egyfelől átgondoltam, mennyi mindent megtett eddig is az önkormányzat, hogy a kötelező feladatait, főleg a közoktatással kapcsolatosakat lerázza magáról. Másrészt meg az a citromba-haraptam-jaj-de-keserű nézés önmagáért beszélt.

inka30 2009.05.27. 16:03:09

Na akkor: az önkormányzat mint intézményfenntartó nem úgy kapja az álláshelyeket. Valójában annyi alkalmazottat vesz fel, amennyit csak akar. Ami a valóságban azt jelenti, hogy amennyit meg tud fizetni. Az intézményekre vonatkozó szabályozás mindig csak a minimum feltételeket tartalmazza. Minimum hány ember, hány négyzetméter, hány wc. A feladat ellátását a fenntartó köteles finanszírozni, azaz nálatok az önkormányzat. Ehhez kap ún. állami normatívát, vagyis fejkvótát. Ezt a gyereklétszám alapján adják, függetlenül attól, hogy hány alkalmazott van, hány légköbmétert kell fűteni, van-e hőszigetelés, vagyis valójában függetlenül a tényleges költségektől. A nagy magyar átlag az, hogy a normatíva a valós kiadásoknak kb. a kétharmadát fedezi. Ha legfeljebb 5 bölcsődés korú gyereket vehet fel, akkor maximum 5 x 500000 Ft körüli összeggel kapna többet (most pontosan nem néztem meg, mennyi a bölcsődei normatíva, de nagyságrendileg ilyesmi egy évre). Viszont a minimum követelmények miatt köteles lenne legalább 2 emberrel többet foglalkoztatni, aminek a bér és járulék terhe önmagában nagyobb lenne, mint az 5 gyerek fejkvótája, pedig még mennyi minden kell a gondozókon kívül ahhoz, hogy működjön egy ovi-bölcsi. Csak nézd meg a minimum felszerelést a rendeletben! Így szerintem az önkormányzatotok ezt a dolgot csak jelentős saját forrásra támaszkodva tudná meglépni. De azért én drukkolok neked, mert tényleg megoldás lehetne!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.05.27. 19:53:38

@inka30: Elvileg csak egy embert kellene felvennie pluszban, a gondozónőt, mert dajka már van a legutóbbi erről szóló írásom óta. A cuccok beszerzésére szerintem meg megoldást jelenthetne, hogy én pl. a szent cél érdekében simán bevállalnám, hogy a gyerekemnek szükséges akármit megveszem és az óvodának adományozom, feltételezem, ezt nem tiltja törvény. És szerintem más anyuka is így lenne vele, hogy ha elmehetne dolgozni, akkor arra anyagilag is hajlandó lenne áldozni valamennyit (feltételezem, amúgy nem túl sok dologról lenne szó, de nem értek hozzá. Kiságy, kisszék, fene tudja még mi...). De az egész szerintem csak és kimondottan a szándékon fog megbukni, nem az anyagiakon. Szerintem fent lehetne tartani, lenne itt pénz, csak akkor azt erre kéne költeni, nem másra.

inka30 2009.05.27. 22:54:49

Igazad lehet. Egy jól működő közösség tényleg meg tudná ezt oldani, kevés pénzből is. (Én csak azért ugrom erre a témára, mert ugyanúgy parasztvakításnak tartom, mint a családi napközit. Ötletnek az is jó, de néhány ezer gyerek problémáját tudná csak megoldani. Legfeljebb. Rendszerszinten pedig ennél pont egy nagyságrenddel többet kellene.)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.05.28. 11:35:11

@inka30: Na, voltam, beszéltem. Kicsit volt olyan érzésem, hogy bár olvasta a szöveget, nem igazán jól értelmezte. Tessék nekem megmondani, mert lehet, én nem értem jól: ugye ez azt jelenti, hogy az óvódásokkal együtt, egy csoportban van az a pár kicsi? Nem kell külön épület, szoba, semmise, csak betenni őket a nagyobbak közé, ugye?
Szóval megígérte, hogy felveti a képviselő testületnek, meg a kistérségnek, meg megkeresi azt a bizonyos módszertani bölcsődét.
Én meg ajánlottam, hogy beszerzünk-ajándékozunk, akár ésszerű mértékű térítési díjat is fizetünk, csak legyen valami.
Ha lesz fejlemény, szólok.

Kövezz meg, ha az én problémám megoldódik, akkor ugyan nagyon fogom sajnálni azt, akinek nem, de ilyen fokú érintettség esetén valahogy nem megy nekem a rendszerszintű gondolkodás :-). Azt meghagyom az oktatás-kutatóknak ;-).

amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2009.05.28. 12:11:30


Egy régi új, emberke vagyok... A Tulajdonos biztos tudja ki is valójában.
Szerintem nem lehetnek a bölcsődés korúak az óvodás korúakkal egy csoportban (elvileg)..., de amit meg akarnak-hangsúlyozom AKARNAK-oldani önkormányzatnéniék azt meg is oldják. Eleve osztatlan csoportok vannak az óvodákban ami szerintem nem olyan jó dolog...most gondold el, hogy van egy "szerencsétlen" korcsoport eloszlás ( 2-két éves és 10-6,5 éves)a többi gyermek ezen életkor közöttiek... azoknak a kicsikéknek nem lenne a legjobb. Orsi talán jó helyzetben lenne mert a Dóri vigyázna rá... de ő sem tudna minden esetben mellette lenni.
Itt is szerettek volna mini csoportot csinálni, de akkor külön lettek volna a bőlcsődés korúak.
Sőt a lányom bölcsijében úgy van, hogy a nagyobb bölcsisek és a kisebb bölcsisek is külön vannak.
Teljesen más bánásmód kell a bölcsisekhez és az ovisokhoz...minden téren.
Nem baj, hogy írtam?

inka30 2009.05.28. 13:19:31

@meow: te értelmezed jól. Szó szerint az van a rendeletben, hogy egy csoport alakítható ki, amelyben az összlétszám max. 20, és ebből max. 5 a kicsi. Kell némi papírmunka, a kiegészített dokumentumokat véleményeztetni (kvázi engedélyeztetni) kell a módszertani bölcsődével, és az óvónéniket el kell küldeni továbbképzésre. A felszerelést is ki kell egészíteni, ha szükséges. Ennyi.
@amugy36: ha egy óvodában vannak 3 és 7 év közötti gyerekek, akkor szerintem az, hogy ezentúl esetleg 2 és 7 év közöttiek lesznek, már nem jelent szakadékot, semmilyen értelemben. Ha eggyel több a felnőtt, még könnyebben meg is tudnák oldani, hogy a kisebbekkel egyikük ezt csinál, míg a nagyobbakkal másikuk azt.

amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2009.05.28. 14:59:54

@inka30:
Nehogy félreérts!
Én is drukkolok, hogy megoldható legyen a terv. De igenis nem mindegy, hogy 3-7 vagy 2-7. Ugyanis ilyen kis korban 1-2, 3-4 hónap is sokat számít a gyerekeknél(+ -). Gondolj bele, hogy van olyan két éves akit még javában pelenkázni kell és az alvásigényük teljesen más mint a 6-7 éveseké.
Ezeket tapasztalatból írom... 11 évig óvónőként dolgoztam és vágyom vissza az oviba.
Nemhiába találták ki a bölcsődét és az Óvodát külön intézményként.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.05.28. 15:52:30

@amugy36: Dehogy baj, örülök neki, hogy annyi idő után végre tollat ragadtál, és írtál ide is, nem csak a skype-ra :-). Viszont szerintem a te nagyobbik lányod sem volt nagyon boldogtalan az oviban, holott ő sem töltötte be még a korhatárt. Úgyhogy lehet integrálni a kicsiket, ha akarják, meg ha nincsenek túl sokan. Biztos nem ez az ideális megoldás, de hát ez legalább megoldás.
Amúgy meg sokszor nem annyira a kor számít. Van olyan két éves, aki simán veri fejlettségben a három-négy éveseket is, nagyon sokat számít az is, honnan jött, milyen szinten áll. Szerintem ezt te is tapasztaltad, hogy sok a még éretlen négy éves is, és vannak nagyon érett kétévesek is.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.05.28. 15:55:31

@inka30: Megnyugodtam, akkor még a szövegértésemmel nincs baj :-). Köszönöm!

Ja, még egy pár szó: nálunk a két lánynak azonos a napirendje, ugyanakkor kelnek-fekszenek, tehát nem eltérő az alvásigényük sem. Orsi ugyan még pelenkás, de már nagyon sokszor kéredzkedik bilire, érdekli a dolog, ha kicsit ráfekszünk, szerintem őszre szobatiszta lehet. Úgyhogy ez sem lenne olyan nagy dolog...
És amennyire tudom, innen a faluból amúgy sem lenne dömping a jelentkezőkben, de majd a védőnénit megkérem, hogy érdeklődjön utána az anyukáknál.
süti beállítások módosítása