Gyűlnek az élményeim lakáskeresés ügyben. Tegnap három, ma két lakást néztem meg. A tegnapiak az ingatlan.com-ról összeszedett magánhirdetők (általában akik nem raknak fel képet) voltak, ma pedig egy ingatlanügynök vitt el két lakásba.

Már egyszer írtam arról, hogy nem kedvelem túlzottan az ingatlanügynököket. Akkor még mint eladó nem kedveltem őket, ma viszont meggyőződtem róla, hogy vevőként sem. Nem azért, mert nem volt kedves, készséges, informatív, hanem mert azonnal letámadott azzal, hogy náluk ki kell tölteni egy nyomtatványt, ha meg akarom nézni a lakást. Ez eddig rendben is van, hiszen ők a jutalékokból élnek, amit a gaz eladók gyakran megpróbálnak elcsalni, tehát szükségük van írásos bizonyítékra arról, hogy az esetleges vevőnek valóban ők mutatták meg a lakást. Ezt így teljesen értem. Az viszont engem nagyon megdöbbentett, hogy ezen nyilatkozaton nem csak a nevemet, címemet, telefonszámomat kell megadnom, amennyi adatot én még természetesnek, megadhatónak érzek, nem. Kellett az anyukám neve, a születési helyem és időm is. És ezen bizony alaposan elgondolkodtam. Ennyi adat birtokában már nagyon sok mindent lehet csinálni, hiszen a hivatalos helyeken pont ezen adatokkal kell igazolnunk magunkat. Épp ezért a szintén ott szereplő sort, miszerint személyigazolványszám, már "elfelejtettem" kitölteni. Ha azt is megkapják, szerintem prímán vissza tudnak élni az adataimmal (bár az előbbiekkel is, pl. egy népszavazási aláírásgyűjtésen, vagy akár kopogtatócédulázáskor). És én nem érzem azt, hogy egy ingatlanügynökség kellően fel lenne hatalmazva ezen adataim birtoklására, tárolására. Nem érzek garanciát arra, hogy ők aztán tényleg nem fognak vele visszaélni. A hölgy egyetlen szerencséje az volt, hogy a korábban az internetről kinézett egyik favoritomat akarta megmutogatni, ha egy kevésbé tetszetős lakásról beszélgetünk, egész biztosan otthagyom a nyomtatványával együtt. Nem tudom, az adatvédelmi biztos mit szólna az ingatlanügynökség (ráadásul egy jónevű, országos ügynökség) ilyetén adatszerzési gyakorlatához.

És persze, ahogy az lenni szokott, a nagy favorit óriási csalódás volt. Nem azért, mert nem elég tágas, vagy nem olyan, mint a fényképeken-alaprajzon, nem. Hanem azért, mert a tulajdonos kényszerhelyzetben van. Hitelt vett fel, amit törlesztenie kell, ezért az általa már nem lakott, amúgy szép és normális állapotban lévő lakását kiadta bérbe. Hazánkban ideiglenes dolgozó kínaiaknak. Három hónapra. Belépve már rettenetes volt a bűz, mosdatlanság, állott szennyes, cigaretta. A lakásban elszórt matracokból ítélve a négy szobában összesen legalább tíz, de inkább tizenkét ember lakik, ebből csak kettő a nő (bár velük nem találkoztunk, csak az ügynök mondta). Mindenhol kosz, szemét, elszórt csikkek. A padlószőnyeg felgyűrve, hurkásan. A falak koszosak. A szaniterek büdösek, ocsmányak, elképzelhetetlen állapotúak. A konyhában minden ragad, a beépített bútorok összekarcolva. Teljesen kiábrándító volt. A tulajdonos szegény nagyon kitolt magával. Így, ebben az állapotban a lakás minimum egymillió forintot veszített az értékéből, ugyanis legalább ennyit kellene költeni arra, hogy a kínaiak által tönkretett belsőt felújítsuk. Nagy favorit volt, a hirdetés alapján. Most még azon is gondolkodom, rákerüljön-e arra a listára, amit embernek készítek a szóba jöhető lakásokról.

És persze, a második lakás - amit csak azért néztünk meg, mert az ügynök átküldött egy csomó lakás-leírást, és nem akartam, hogy csak egyetlenegyet nézzünk meg, ha már ennyit dolgozott vele, szóval mondtam egy másikat, amiről azt gondoltam, hogy azt aztán biztos nem - teljesen elvarázsolt. Kicsi, kicsi a konyhája, nincs étkező, még hely se nagyon, ahol akár csak egy picikét is ki lehetne alakítani, de fantasztikus helyen van, és olyan hangulatos, szépséges, hogy ahogy körülnéztem, gondolatban egyből elkezdtem berendezni. Az összes megnézett közül ez volt az első, és eddig az egyetlen, amivel ez előfordult, pedig nagy fejben-berendező vagyok. Erről nem teszek be linket, nehogy valaki emiatt elhappolja előlünk :-). Irigy vagyok, tudom :-D.

Megyek még sok helyre. Arra biztatnak hozzáértők, hogy mivel igen ritka fajta madár vagyunk (gyorsan költözni akaró, készpénzes vevő, aki nem 45 négyzetméteres dolgot szeretne), válogassunk bátran, pang a lakáspiac, nagyon sok az eladó, kevés a vevő. És hogy bátran alkudjunk, sokat. Mert megtehetjük.
És ez most azért valami hihetetlenül furcsa érzés. Egy évig abban a szorongásban éltünk, hogy lesz-e egyáltalán vevőnk, és ha lesz, nem lesz-e kész ráfizetés a ház eladása. Érdekes érzés most átkerülni a másik oldalra, oda, ahol lehet feltételeket diktálni. Bármennyire átérzem is az eladók kiszolgáltatottságát, az üzletben nem lehetnek érzelmek. Ugye?