Vagy a sors? Esetleg csak véletlen? Nem tudom, viszont az utóbbi tíz nap történései miatt valahogy helyére kerültek a mozaikok, az elmúlt pár hónap csalódásai.

De menjünk csak sorjában. Azért nem írtam eddig, mert nem akartam elkiabálni. Ma viszont aláírtuk a szerződést. Most már - ha csak valami nagy-nagy baj nem avatkozik közbe - két hónapon belül itt fogunk lakni. Mindjárt elmesélem, hol.

Tíz napja, szombaton jöttünk újra célvárosba, lakást keresni. Vasárnap, hétfőn és kedden egyiket a másik után néztük meg, keresgéltünk újságokban, vitt minket ingatlanügynök, nézelődtünk csak úgy az utcán, visszamentünk olyan helyre, ahol már voltam korábban, szóval próbálkoztunk mindennel. Rengeteg lakást láttunk, de egyiknél sem éreztük azt, hogy ez az, amit meg kellene venni. Volt nagyon drága, nagyon kicsi, nagyon lepusztult, mindenféle. Szerdán reggel már eléggé el voltunk keseredve, mert úgy tűnt, hogy három szobás lakás már nincs olyan itt, amit vagy ne láttunk volna, vagy ne zártunk volna ki helyből, ár, fekvés, nagyság, állapot miatt. Épp egy nagyon kicsi, nagyon lelakott, viszont olcsó lakást mentünk megnézni a belvárosban, azzal az ingatlanügynökkel, aki elég sok lakást megmutatott már nekünk. Mielőtt felvitt volna a lakásba, hozzánk fordult, és megkérdezte, mit szólnánk egy olyan kertes házhoz, amire egy fillért nem kell költeni, mert teljesen fel van újítva. Mondtam neki, hogy annyi pénzünk nekünk nincs, amennyiért egy ilyent adnak. Megnevezte azt az összeget, amiről korábban is szó volt, hogy ennyit szánunk lakásvásárlásra, hogy annyiért odaadják a tulajdonosok, mert sürgős nekik az eladás.

Kértük, meséljen. Száz négyzetméteres ház, két éve teljeskörűen felújítva, ötszáz négyzetméteres telken, harminckét négyzetméteres, lakható melléképülettel, "vendégházzal", ahogy a tulajdonosok nevezik. A kertben termő gyümölcsfák, pázsit, a ház tégla, gázfűtéssel, gyönyörű konyhabútorral, két hálószoba, egy nappali. Elkocsikáztunk, megnéztük kívülről, mert a háziak nem voltak akkor otthon. Mint egy mesében: gyönyörű, láthatóan nagyon igényesen felújított ház. A környék is nagyon érdekes: mindenféle öreg, lepusztult ház, üres foghíjtelek, kissé messzebb elkezdett társasházi építkezés, hátul négyemeletes, nagyon öreg, nagyon sok lépcsőházas tömbház, és mindezek közepén, mint Isten tenyerén, egy csodás kis kert, sok fával, fűvel, rajta a mézeskalácsházzal. Nem mertem elhinni, hogy ez igaz.

Este visszamentünk, belülről is megnézni, beszélni a tulajdonosokkal. Egyszerűen maga a csoda. Teljesen más, mint a mostani parasztházunk, mert az öreg-öreg, régi házat teljesen modern dolgokkal újították fel. Műanyag ablakok és ajtók, kőporcelán padló a nappaliban, hidromasszázs zuhanykabin a fürdőszobában, a járda térkőből van, a ház kívülről (hú, nem tudom, hogy írják, az a hungarocell-es hőszigetelési módszer, talán dryvit?) na, szóval olyan, a tető Lindab tetőrendszer (nem tetőcserép, hanem fém tető, de ezen a házon nagyon jól néz ki, ráadásul ember szerint nagyon időtálló), szóval nagyon modern, ugyanakkor gyönyörű, és tényleg nem kell rá költeni semmit. És meg tudjuk venni. Ott helyben megállapodtunk, ma pedig aláírtuk a szerződést.

Máig azt hittem, csak álmodom. Minden úgy van, ahogy a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Kertes ház. Felújítva. Jöhetnek a kutyák. Tágas. Mindenünk elfér. A lányoknak lesz hely játszani, rohangálni. Jó helyen van, nem a város szélén, hanem egészen közel a centrumhoz.

Még mindig szorongok néha, hogy valami közbe fog jönni. Ugyanakkor van bennem valami mély hit vagy bizalom, hogy ha eddig minden ilyen jól alakult, akkor már a fennmaradó - nem kevés - akadály is el fog hárulni az utunkból. Ugye? :-)