Hiszen meztelen!

Olvastam ma este a lányoknak egy mesét, a királyról, akinek mindene az öltözködés, és ezért felfogad két csaló takácsot. Ezek elhitetik vele, hogy az általuk szőtt kamu kelmét nem látják azok, akik méltatlanok a hivatalukra, vagy buták. Miután ezt senki sem gondolja magáról, hát minden udvaronc lelkesen dicséri a csodás szőttest, így maga a király is elhiszi, hogy az általa látott semmi fokozhatatlanul gyönyörű. Ennek következtében az egyik talpnyaló javaslatát, hogy ebben menjen a következő ünnepi körmenetre, simán elfogadja, hisz hiú, és tetszeni akar. Így aztán egy egész ország csodálja őt, amikor meztelenül, udvaroncai által körülvéve elindul a körmenetre. Csak egy kisfiú meri kimondani: hiszen a király meztelen! Néhány perc alatt az összes alattvaló elkapja a szót, és már gúnyos kacagás közepette ismétlik: hiszen meztelen.

És a király pontosan tudja, hogy igazuk van, de már nem hátrálhat meg: szégyenkezve, piruló arccal, de feszesre húzott háttal, még nagyobb méltósággal vonul tovább, mintha mi sem történt volna.

Nem vagyok politizáló alkat, de ahogy olvastam, végig az elmúlt két hét történései jutottak egyre-másra eszembe. És az, hogy egy dolgot azért hiányolok: a piruló arcot. Értem én, hogy nem tehetnek mást, hogy végig kell menniük, hiába tudják, hogy már mindenki látja a meztelenséget. De legalább néha-néha, egymást közt, nem szégyellik egy kicsit magukat?!

Címkék: politika gyerek mese

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr993479486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inka30 2011.12.21. 09:33:50

Biztos vagy te abban, hogy mindenki látja?
Én továbbra is azt tapasztalom, hogy az emberek jó része becsukja a szemét és befogja a fülét. (Csak egyetlen példa: hétfőn este, amikor azt az elképesztően szűk látókörű - egyéb jelzőket mellőzném - köznevelési törvényt elfogadták, jó, ha 200-an voltunk a Parlament előtt, hogy jelezzük, nem értünk egyet. Pedig legalább 200ezer embert fog közvetlenül is nagyon rosszul érinteni.) Nem akarják látni. Elhitetik magukkal, hogy nem meztelen, és pellengérre állítják azokat, akik mégis meztelent suttognak.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2011.12.24. 11:56:04

@inka30: Igen, én is látom, hogy vannak ilyenek. És közben borzalmasan sajnálom, hogy vidéken élek, és a gyerekek miatt nem könnyen mozdulok. A héten több olyan tüntetés is volt - többek között a hétfői, de a tegnapi is - amire szívem szerint mentem volna. Még a rendőrségi eljárást is szívesen vállaltam volna. Mert szeretnék tiltakozni. Tettekkel is. De - talán kényelemből, de lehet, hogy a gyerekek miatt - nem teszem, mert úgy érzem, nem tehetem. Így hát marad a cikkek követése, a folyamatos felhördülés, egy-egy akció megosztása, hogy más is tudjon róla. Talán, ha majd lesz itt is megmozdulás, el tudok menni. Szeretnék.
süti beállítások módosítása