Döbbenet

Dórának az óvodában hétfőn volt az évzárója. Ez annyit tesz, hogy állítottak össze egy kis műsort, az év közben megtanult dalokból-mondókákból, amit a gyerekek előadtak a szülőknek-érdeklődőknek. Előre szólt az óvónő, hogy nem kell felöltöztetni a gyereket fehér blúz-fekete szoknya dologba, vegye fel a kedvenc ruháját és kész. Ennek nagyon örültem, részben, mert Dórinak nincs is ilyesmije (és azért, lássuk be, egyetlen alkalomra nevetséges is lenne venni neki, hiszen jövőre már kicsi lenne rá), másrészt, mert eléggé rühellem az ilyen ünneplőbe-felöltözős dolgokat.

A történethez szervesen hozzá tartozik, hogy Dóra - elvégre anyja lánya - nem is nagyon szeret öltözködni. Ha tehetné (és bizony, volt, hogy undorító esős napon tehette is), egész nap pizsiben maradna. Ha nem teheti, akkor is melegítőben-pólóban-pulcsiban szeret lenni, a "mit akarsz felvenni" kérdésre ezt is válaszolja-választja magának, és ha netán valahová elmennénk, teszem azt, étterembe, vagy akármi, külön könyörgés egy farmert ráimádkozni, merthogy, szerinte, az nem kényelmes (és ebben igaza is van). Számomra például eléggé megérthetetlen, hogy láttam apukát, aki a kislányát teljes menetfelszerelésben hozta el oviba (értsd: miniszoknya, top, kis blézer, belőtt haj), majd átadott egy nagyobb túlélőcsomagot az óvónőnek, hogy ha kimennek az udvarra, abból öltöztesse át tetőtől-talpig a kis királylányt, nehogy összekoszolja a gáláját. Kérdeztem is utána a pedagógust, hogy vajon mennek valahová ovi után, hogy így ki kellett öltöztetni a kislányt? Nézett rám nagy szemekkel, hogy dehogy, sok szülő így csinálja, arra a kb. öt perces autóútra (mert persze, a gyereket autóval kell oviba hozni) kiöltöztetik, aztán meg majd ő meg a dajka néni egy órát öltöztetik őket az udvarra menés előtt, nehogy koszosak legyenek. És látszott, hogy ez neki teljesen természetes, tehát én vagyok rosszul összerakva, amikor azt gondolom, hogy a gyerek dolga az, hogy játsszon, hogy összekoszolja magát, hogy kényelmesen érezze magát, az óvónőnek meg nem dolga az, hogy a majd harminc fős csoport felét ő öltöztetgesse a játékhoz. Na mindegy, a lényeg, hogy Dóra nem az a királylány-fajta, legalábbis nem külsőleg, teljesen idomult elmebeteg anyja azon elvárásához, hogy az öltözék mindegy, a lényeg a játék.

Namost. Elérkezett a hétfő, reggel elment, délben hazajött az oviból, majd ebéd utáni alvás következett. Mivel az évzáró négykor kezdődött, és a lelkemre lett kötve, hogy háromnegyed négyre érjünk vissza az oviba, hát háromkor könyörtelenül felébresztettem az édesdeden szunyókáló gyermekemet, megkapta a szokásos kakaóját, majd szóltam, hogy öltözzön, sietünk. Erre nagy lencsibabaszemekkel rámnézett: és mit vegyek fel, anya? Nem értettem, mondtam, ott a ruhád, ami rajtad volt, bújj csak bele. Még nagyobb szemek: de anya, én szép ruhát akarok felvenni! Mi van?!

Néhány kérdezz-felelekkel később kiderült, hogy mivel Lili (a barátnője) és mindenki szép ruhában lesz, az én lányom is szoknyában óhajt menni, de persze, ezt csak most közli, indulás előtt tíz perccel. Gyorsan átnéztem a szekrényben lógó darabokat, szerencsére találtam egy még nem teljesen kinőtt farmerruhát, hozzá illő hosszú ujjú pólót, harisnyát, úgyhogy megoldottuk a problémát, Dóra felvehette a szép ruhát. Bele is bújt, örült is neki, majd félénken megkérdezte: anya, megfésülsz?

Na, itt már azért erősen elszakadt nálam a lánc. Dórát fésülni kb. olyan lehetetlen, mint megfékezni a gátját áttört, áradó folyót. Amikor erre kényszerülök (vagyis átlag kétnaponta egyszer, ennél többet egyszerűen nem tudok elviselni), általában csak súlyos, életellenes fenyegetésekkel sikerül rávennem, hogy hagyja magát, esetleg konkrét fizikai erőszakot kell alkalmaznom a tett véghezvitele érdekében (értsd: nem kapsz csokit, nem megyünk játszótérre, nem nézheted meg az Oswaldot, vagy csak felkapom, és a visítással mit sem törődve az ölembe ültetem, és megfésülöm). És erre a lányom azt kérdezi, hogy megfésülöm-e?! Mivel továbbra sem kaptam szikrát, leültem, és megkérdeztem, hogy milyen frizurát szeretne. Eddig ezzel sem volt variáció, mivel rájött arra, hogy a legüzembiztosabb a két fonat, az nem bomlik ki, nem kócolódik össze, és még aludni is lehet vele, ezért mindig azt szokta kérni, még ha én valami változatosságot is szeretnék, hogy fonjam kettőbe. Most rám nézett, még mindig a tőle idegen lencsibabaszemekkel, és közölte: felül csináljak középre egy kis csutit, a többi meg lógjon szabadon. Mert a Lilinek is így lesz a haja. Aha. Csináltam.

És akkor itt megálltam kicsit gondolkozni, miután magamhoz tértem a sokkból. Még csak négy és fél éves. Még csak négy hónapja óvodás. Még csak úgy barátkozik Lilivel, hogy egyik nap ő a legjobb barátnője, másik nap egyáltalán nem is szólnak egymáshoz. És mégis... önmagával és az itthoni nevelési elvekkel szögesen ellentétes dolgokat kér, csak mert a közösség, a többiek, és Lili így vagy úgy. Anyám. Mi lesz itt később? Ha majd kamaszodik? Mi lesz velem?!

Amúgy az évzáró nagyon jól sikerült, és minden kisgyerek imádnivalóan aranyos volt. :-)

Címkék: gyerek gyereknevelés

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr582057601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tüncite 2010.06.05. 19:43:06

:):) biztos tündéri lett a kis Drága :)
Én is ráztam a rongyot már oviban is.. :) és nagyon élveztem ;)

Nővér 2010.06.06. 12:17:24

Én is kényelmes nadrágba és pólóba/ pulcsiba szeretem öltöztetni a lányaimat, bár ők elég csajosak és különösen Réka imád csinosan öltözködni. Szerencsére még általában hajlandóak azt felvenni, amit én kiválasztok és csak ritkán kell közelharcot vívni az időjárásnak és az alkalomnak megfelelő öltözékért :)) !
Az ovis évzáró nálunk is nagyon szuper volt, majd teszek fel videót valahova.
süti beállítások módosítása