Mai mese a falusi életről

Nem írtam még róla, milyen szórakozási lehetőségekkel kecsegtet minket a falusi lét.

Elöljáróban szeretnék a néhány bejegyzéssel  korábban írtakra emlékeztetni: aszociális vagyok, és szélsőségesen introvertált, így véleményem egyáltalán nem mérvadó a normál populáció számára.

A faluban az össznépi szórakozás három időszakos válfaja működik, egyrészt van falunap, aztán van búcsú minden évben, valamint egy-két fiatalnak elmegy az esze, és sátoros lagzit tartanak. Ez utóbbiról nincs mit mondanom, nem voltam még ilyenen. A falunap és a búcsú "szórakozás" része gyakorlatilag egyformán zajlik: kint a falu határában levő focipályán egyrészt van foci (a falunak van valami megyei utolsó osztályban szereplő focicsapata), szinte egész nap, egyszer még a nagy soproni csapatot is sikerült idecsábítani vendégfellépni. Aztán vannak fellépők, gyakorlatilag a környékbeli amatőrök-félprofik soraiból. És persze, van vérnyomásmérés a védőnő által - legalább ide eljönnek az emberek ugyanis. Ami pedig uralja a dolog hangulatát: az italkimérés - ami a helyi kocsma kitelepülése a helyszínre. Mióta itt lakunk, azt hiszem, kétszer sétáltunk ki oda az emberrel, egyszer azért, mert kíváncsiak voltunk (ez volt először), aztán meg azért, mert a gyereknek meg akartuk mutatni. De mindkétszer meg kellett állapítanom, hogy mivel a részt vevők 70%-a az illumináltság olyan fokán van, ami számomra már kellemetlen (ez annyit tesz, hogy a férfiak 100, a nők 20 százaléka részeg), helyesebb, ha távol maradok az eseménytől. A műsorszámok amúgy sem érdekelnek senkit sem (amiért én először kimentem, hogy megnézzem), épp ezért élvezhetetlen nézni is, mert gyakorlatilag az állandó háttérmorajtól semmit sem lehet hallani. Igaz, tavaly ősszel a búcsún volt valami színfolt: eljött egy geringellős (tudjátok, vándor körhintás), és mikor megláttuk becsomagolva, előre örültünk, hogy Dóri felülhet végre, úgyis állandóan reklamálja, hogy ő még nem ült körhintán. Nos, mikor kicsomagolták, azzal egyidejűleg elkezdtek bömböltetni valami iszonyú zenét, ami a dum-dum és a lakodalmas hibridének tűnt. A bömböltetést tessék szó szerint érteni, a Fő utca másik végéről tisztán lehetett érteni a szöveget. Ennek ellenére megpróbáltuk megközelíteni a helyszínt, hogy hadd geringellőzzön az a gyerek, de a gyerek más véleményen volt: kb. 70 méterrel a cél előtt megfutamodott, mondván, nagyon hangos a zene, ő oda nem megy. Na most, akkor csak halkan kérdezném: vajon ki lehet ezen vándor körhintás célközönsége? Mert a gyerekeket tuti elriasztja ezzel a bömbölő zenével, a felnőttek meg vajon miért mennének oda a gyerekeknek szánt körhintához-ugrálóvárhoz, ha a gyerek nem jön velük?!

A fentieken kívül szórakozási lehetőség még, akár mindennaposan is a kettő, azaz kettő darab kocsma (illetve az egyik borozó, a másik presszó kiírás szerint, bocsánat! :-D). A másikról (ami tőlünk messzebb van) nyilatkozni nem tudok, nem voltam még benne. A közelebbibe azt hiszem, összesen legfeljebb tízszer lehettem, főleg eleinte és nyáron, mert árultak fagylaltot. És talán egyszer elmentem oda cigit venni végső szükségemben (erre nem esküszöm meg, mert végső szükség ugyan elő szokott nálam fordulni, de ha lehet, az embert kérem meg eme tett elkövetésére, amit ő lovagiasan meg is szokott tenni, a drága). A kocsmának törzsközönsége vagyon. Mivel a falu férfilakosságának jó része inaktív (nyugdíjas, rokkantnyugdíjas vagy simán munkanélküli), kézenfekvő, hogy rengeteg szabadidejükben valamit csinálniuk kell, a tévében meg sosincs jó műsor, ugye... A kocsmában társaság van, alkohol is van, télen meleg is van, meg csocsó is van, szóval... A borzasztó számomra azt volt látni, ahogy ez az alkoholista férfiréteg újratermelődik: az apa magával viszi a fiát is, hadd tanuljon a gyerek, meg hogy már egészen fiatalon, 10-11 évesen ott ülnek bandában a gyerekek is... eleinte még kóla mellett, aztán, ahogy nőnek, persze jön majd más is. Ha addiktológiával foglalkoznék, itt remek doktori témát találnék...

Aztán van még egy könyvtár is! Bizony! Dóri születése utáni időkben, mikor még volt szabadidőm napközben is, felfedeztem magamnak. A művelődési ház hátsó részében, egy kis teremben kapott helyet. (A művelődési házat azért nem említem a szórakozási lehetőségek között, mert, mint oly sok más helyen, itt is szinte kizárólag a "hiperolcsón szemetet" kirakodók szoktak benne lenni, szórakoztatás nem.) Természetesen tartják a gyerekeknek a kötelezőket, meg jó sok teljesen elavult könyvet, de olyan kincsek is felfedezhetőek, mint a Milota Závada Páltól, vagy Esterházy Péter Harmonia caelestis-e. A könyvtáros hölgy (tippem szerint az egyik tanítónő az iskolából) nagyon készséges, és arra is biztatott, kérjek nyugodtan bármit, megszerzi a győri könyvtárból (aminek ez a fiókkönyvtára). Igaz, hogy egy héten elvileg kétszer, de gyakorlatilag általában csak egyszer van nyitva, és ezen idő is igen szűkre szabott, ráadásul a kiírástól gyakran eltérő (kis sajtcetlik közlik az éppen aktuális, arra a hétre vonatkozót, amit persze nem veszek észre, ha nem épp könyvet akarnék visszavinni, és nem akkor látnám, hogy tegnapelőtt kellett volna jönnöm, és ki tudja, jövő héten mikor lesz nyitva :-D). Szóval, bár elvileg roppant hasznos, azért van vele néhány technikai probléma, amiért elég rövid úton sikerült róla leszoknom.

Nos, ennyi. Holnap azért azt is megírom, hogy mégis mivel csapom agyon tengernyi szabadidőmet, ha már a falu ilyen sok lehetőséggel kényeztet :-).

És egy kis kuriózum a végére: az entertainer óriászongorán :-D.