Sürgős morgás

Muszáj ezt most gyorsan megírnom, mert elég dühös vagyok (hiszen ez egy terápiás blog, nem igaz? :-D). Tegnap a lányokkal bebuszoztunk Kapuvárra, részint, mert régóta könyörögtek, hogy szeretnének buszra ülni (itt megy el előttünk), részint, mert Dóra pizsamái már elég lefoszlott állapotban voltak, gondoltam, összekötjük a kettőt, és hármasban lányos soppingolós délelőttöt szervezünk. A programmal magával nem is volt semmi baj, tündérek voltak a csajok, volt ülőhely a buszon oda és vissza is, jót sétálgattunk, vásárolgattunk, beültünk egy üdítőre-pisilésre-peluscserére ide, ami régen, még dolgozós koromban a kedvenc helyem volt két busz között, szóval oké volt minden, egy dolgot kivéve. Már a múltkori vásárlásnál is ugyanez volt, de akkor csak itthon néztem meg, úgyhogy nem tudtam a helyszínen reklamálni. Nevezetesen a kínai árukat forgalmazó üzletben nyugta helyett csak a papírcsíkos számológép által kiadott kis fecnit dugják az áruk közé. Tegnap szóvá tettem, hogy lesz szíves ehelyett blokkot adni. A csaj nagy mellénnyel közölte, hogy neki nem kell blokk ahhoz, hogy visszavegye a holmit, elég, ha az arról levágott cetlit viszem vissza. Felhomályosítottam, hogy nekem meg nem azért kell nyugta, mert vissza akarok bármit is hozni, hanem mert így ők elcsalják az áfát, ami engem zavar. Iszonyú duzzogás közepette beütötte ezt az egy tételt a pénztárgépbe, és roppantul fel volt háborodva.

Ma meg a helyi postán vettem egy csomag három-az-egyben kávét, mivel ott a máshol 450-540 Ft körüli összegbe kerülő 10 darabos csomagot 400 Ft-ért árulják. Le is vettem a polcról, adtam be az ablakon, mikor a helyettesítő postás néni (nem a megszokott postáskisasszony, hanem egy általam másodszor látott idősebb hölgy) közölte, hogy ennek változott ám az ára. Én meg - legkedvesebb mosolyom kíséretében - szóltam, hogy a terméket annyiért kell ám adni, amennyi rá van írva, márpedig erre szép nagy, kézzel írott papírkán (igényesen celluxszal ráragasztva) ott virított a négyszáz pénz. Nem kicsit volt felháborodva, és haragosan közölte, hogy akkor nekem ennyiért fogja adni. Mentegetőztem, hogy nem azért a néhány forintért, akár fizethetek én többet is, de a fogyasztóvédelem erre kifejezetten harap, ha valamit nem annyiért adnak, mint amennyi rá van írva.

A két történetnek a fogyasztóvédelmi dolgokon kívül (azért ugye látszik, hogy lelkes homár-olvasó vagyok? :-D) egy közös pontja van, ez pedig az én érzéseim. Mindkét szituációban rettenetesen rosszul éreztem magam. Azt éreztem (mert ezt éreztették velem), hogy micsoda szemét, utolsó dög vagyok, amiért személyükben sértegetem szegény kis eladókat, hogy micsoda kicsinyeskedő, hatalommániás hülye vagyok, hogy felhívom a figyelmet bizonyos dolgokra. És nagyon-nagyon kevés választott el mindkét szituációban attól, hogy én kérjek elnézést, nyúlszívem minden bátorságát össze kellett szednem, hogy igazam biztos tudatában ne engedjek a felém sugárzott neheztelésnek, és kitartsak a véleményem mellett.

Muszáj, hogy ez így legyen? Én nem voltam egyik helyen sem udvariatlan, sem szemtelen, nem léptem át a normál kommunikáció írott és íratlan szabályait, mindkét helyen kedvesen kértem, hogy megkaphassam az engem megillető jogokat. Nem lehetne, hogy esetleg tőlem kérjenek elnézést? Hogy ne engem tekintsenek egyes számú közellenségnek? Vagy már megint álomvilágban élek?!

Címkék: vásárlás gyerek bolt problémák

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr691217926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DownQ · http://letoltes.freebase.hu 2009.06.30. 16:07:16

Na, ezt a blogot sem ismertem! Nagyon jó a design!

instant legenda 2009.06.30. 16:09:54

Amíg ez a kormány regnál, addig adót csalni hazafias kötelesség!:-))

StreetView · http://streetview.blog.hu 2009.06.30. 16:16:16

Köszönjük, hogy megírtad! Tetszett!

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.30. 16:17:57

Hihetetlen... a mocsok áfacsaló boltos ! A 64 forintos tejfölről legközelebb ÁFA-s számlát írass vele , hadd tanulja meg az a büdös, hogy ki az úr !

Ugyan már. Ez nem Akasztó, és ő élete végéig nem fog 2-3 mrd ÁFA-t elcsalni. Ha akarna se...

Cradle 2009.06.30. 16:24:55

Jól tetted hogy kiálltál az igazadért.
Vigasztaljon a tudat hogy példát mutattál a gyerekeidnek. Talán megérjük még hogy felnő egy nemzedék akinek nem az a természetes ha valaki adót csal.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.30. 16:27:20

"kicsinyeskedő, hatalommániás hülye vagyok, hogy felhívom a figyelmet bizonyos dolgokra."
Teeee, kicsinyeskedő hatalommániás bérből élő, hát hogy mered bántani a VÁLLALKOZÓT :D

Ha már Homár, sünt a boltosnak... a postásnak még inkább... az összes adócsalónak...

DennisMoore 2009.06.30. 16:27:54

Szerintem jol tetted hogy szoltal, basszameg ez a rendje a dolgoknak, ha valami nem okes szolni kell.Es nem kell szarul erezned magad miatta.Szerintem tobbek kozott ez is egy oka a magyarorszagi adozasi meg uzleti meg ugy altalaban az erkolcsi fegyelem hianyanak hogy az emberek ritkan veszik a batorsagot, hogy szoljanak, ha valami nem stimmel.Nem hiszem, hogy ez kicsinyesseg lenne.
Eljen a tisztesseges fogyasztoi ontudat!
Kapja be mindenki aki sumakol.

danianyu 2009.06.30. 16:28:36

A kínai boltokban sosem adnak számlát, ugyanis az APEH ellenőröknek kifejezetten meg van tiltva, hogy ellenőrzést végezzenek ezekben a boltokban. Mert a boltos olyankor hirtelen elfelejt magyarul, és a kínai tolmácstól kezdve rengeteg problémával találnák szembe magukat, ami a hatékonyságukat rontaná, hogy a fél adminisztrációjuk egy kínaival szarakodjon egész nap.

abominog 2009.06.30. 16:30:40

Egyetértek Cradle-lal! Sok kis tejföl áfája sokra megy ám!
Ne legyen már az a jófej, aki adót csal.
Postíró, csak így tovább!

Káposztakukac 2009.06.30. 16:31:30

@kutya_zzr: tévedsz. van néhány kevés, aki tényleg milliárdos nagyságrendben csalja el az adót, de a nagy adóhiányt azok a 100 ezrekből vagy milliókból álló embertömeg okozza, akik minimálbérre vannak bejelentve és mégis többszörösét keresik, vagy feketén adja a tejfölt/szolit/stb. szerinted naponta hány tejfölt, túrórúdit ad el így?

diktatorikus kleptokrácia 2009.06.30. 16:34:29

el kell végre kezdeni normálisan viselkedni, bármelyik szinten, oldalon is álljon az ember. lehetsz eladó, vevő, pollitikailag piros-két-zöld-narancs (yah, bocs, lassan már csak narancs-piros), akárki és akármi, végre normális társadalmi morált kellene kialakítani önmagunkban és elvárni ugyanezt a többiektől is. a kölkeim már régóta tudják, hogy nem mindenki turista, aki szlovák (német, amerikai, kanadai, luxemburgi, stb) rendszámú autóban ül, hanem yobb esetben is legalább adócsaló. nem sajnálom tőlük a pénzt, csak azt sajnálom, hogy ők sajnálják ettől a kis mocskos abszurdisztántól, fuckisztántól...
hej, de sokáig is lehetne ezen, ezeken dohogni, s mégsem változtatunk rajtuk. magunkban legyünk rendben, mutassunk követendő példát, hátha megéri, s eljön egy élhetőbb világ.

Öreg Sam 2009.06.30. 16:38:59

Instant Legenda!
Te egy pöcs lehetsz.
Jövőre OV királyunk idején majd nem lesz az?
Vagy hogyis van ez?

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.06.30. 16:45:44

Sajnos ez a mai világ. Mindenki ott csal, ahol tud.

Laslow · http://laslow.hu/ 2009.06.30. 16:47:58

Helyesen cselekedett a postoló, remélem ezután is hasonlóan fog!

Az oldal külalakja viszont pocsék: szinte kifolyik a szemem a hibás ergonómiai kialakítástól. Újra kellene gondolni a színvilágot (vagyis csak finomítani rajta kicsit, mert amúgy ízléses lenne, csak olvasni nagyon nehéz - szinte beleégnek a betűk a retinámba).

Nagyvakond 2009.06.30. 16:49:48

Emelem kalapom!

Én is ugyanígy jártam volna el, így is szoktam tenni!
És valóban: nem kicsinyességből, mert elviselhető a 20-50-100 forintos többletkiadás, hanem ez a hozzáállás irritáló.
és azzal is egyetértek, hogy ilyenkor kedves/normális hangnemben és hangerővel tegyük szóvá. (Akkor - ha ezt a hangnemet a másik fél további replikázása, hangerőemelkedése esetén is megőrizzük - talán még javunkra is eldőlhet a történet...)

Na, ennyi!

Na, szóval

Nagyvakond 2009.06.30. 16:51:24

(Ez kommentem végén hogy' a csékbe került oda az a "Na, szóval"??? Én bele nem írtam?...)

flea 2009.06.30. 16:52:40

Nézmá, egy értelmes poszt a zIndex címlapon!

borovi 2009.06.30. 17:31:06

@instant legenda: és a másik kormány alatt miért fogod folytatni az adócsalást, te mélymagyar?

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.30. 17:31:14

@Káposztakukac: biztosan rengeteget. Abból van a Lambója.

ne legyünk már hülyék: ha elcsalja az adót , akkor mi van ?! Kiviszi holland kurváknak ? Vagy kokóra herdálja ? Kétlem...

Helyette elkölti itthon, egy másik boltban. Vagy kifizeti belőle az alkalmazottat. Ne adja ég fejleszt valamit. Tehát JÓ helyre kerül a pénz.

Őszintén: ha az államnak adja, aki M6-ost épít belőle ( miközben 150 mrd-ot kivesz belőle, zsebbe ) az NEKED személy szerint mennyivel jobb ?
Attól hogy Te muszáj vagy adózni, ő meg nem, az csak szimpla irigység. A végeredményhez nincs köze.

Nick Leeson 2009.06.30. 17:38:51

Sorba zárnak be a kínai ruhaboltok. Majd ha a kispénzűeknek nem lesz hol ruhát venni ócsóé, akkor lehet örülni, hogy kaptál nyugtát!

A vállalkozónak is kényelmesebb lenne mindent befizetve jól megélnie. Sokkal jobb lenne mint az állandó sumákolás miatti stressz!

Mellesleg komolyan gondolja valaki, hogy egy falusi kínai üzlet nyugtaadása miatt van ilyen helyzetben az ország?

Szerintetek a 400milliárdból épülő tök felesleges metró, hány kínai pizsamának az áfáját viszi el? Vagy a MÁV-ba, BKV-ba évente beletömött 50 milliárdok?

Rézfánfütyülő fűzangyal 2009.06.30. 17:38:57

@instant legenda:
Látod, ezért tartunk itt ahol. Mert egyesek azt hiszik, hogy adózni csak szelektíven kell. Pedig az ÁLLAMPOLGÁRI KÖTELESSÉG!!!
Ha - mondjuk politikai megfontolásból - nem fizetsz adót, akkor a neved POFA BE, KUSS. Neked nem osztottak, csak a TISZTESSÉGES EMBEREKNEK!

Mária 2009.06.30. 17:39:02

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

Nem a boltosnak sünt, hanem annak a KÍNAI vállalkozónak, akit ki tudja miért, soha nem ellenőriz sem az APEH, sem a fogyasztóvédő, sem pedig a munkaügyi felügyelő.

Ellentétben a MAGYAR kis- és közepes vállalkozóval, akinek folyamatosan ott liheg a nyakába mind a három.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.06.30. 17:46:25

Jézusom, mi ez a forgalom? Honnan került ide ennyi hozzászóló?

Köszönöm mindenkinek, aki az én pártomat fogta, jól esett. Holnap majd örülök neki, ma egyelőre nem térek magamhoz, ennyi hozzászólás a blog történetében összesen nem volt...

Akinek nem tetszik a külalak: igen, mondták már mások is, hogy kissé sötét, és nehéz olvasni, és örömmel változtatnék is rajta, csak hát... a sablont így vettem át készen, és fogalmam sincs, hogy kell belenyúlni. Majd megkérdezem a supportot, és igyekszem.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.06.30. 17:49:08

Jaj, látom már, index anyánk felfigyelt rám. Jaj.

Szeretném közölni, hogy minden gyalázkodás azonnali moderációval jár. Kéretik normális hangnemben folytatni az eszmecserét, ha már itt vitatkoztok. Köszönöm.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.30. 17:53:28

@m e o w: nehogy hozzányúlj ! Végre egy nem vakító/nem villogó honlap.

Jólvanezígy.

huntdown 2009.06.30. 17:54:39

tetszett a post.
hozzászólásaitokból kiviláglik az összes mai magyar probléma.
A VÁLLALKOZÓ-kat így nagybetűvel írónak kívánom,hogy méresse meg magát a piacon,bármiben,nézze meg mennyi marad a hó végén,
mennyit kell 87 féle jogcímen fizetni.
A szlovák stb rendszámosokat "jobb esetben adócsalózó"-tól tisztelettel kérdem:
ha van 5mó adózott tőkéd autóvásárlásra,körülnézel s lám
azt látod 1db autó-teljesen ugyanolyan- itthon 7Mó-ba kerül
míg külföldi rendszámmal 5Mó.A különbség,hogy más országokban
nincs reg. adó és jóval kisebb az áfa.Mit kapsz +2Mó-ért cserébe?Milyen utakat?Milyen közlekedést,infrastruktúrát?
Mit csinálok az áfa mentes bevételből?
Kifizetek embereket zsebbe,mert ha bejelentem 200e nettóra
3hónap alatt csődbe megyek.Nekem nincsenek állami megrendeléseim ahol annyit kérsz amennyit nem szégyellsz.
Jól tetted,hogy kértél számlát,biztos elhitted a propagandát,mi szerint számlával minden jobb lesz,pedig
a lényeg annyi:kérjél számlát,hogy még több pénzt tudjunk
beszedni amit elsíbolunk magunknak.Hajrá számla,hajrá parlament,hajrá hülyék,újult erővel,igen,igen.
(mindenkitől elnézést,de kiakadtam)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.06.30. 17:57:46

@huntdown: Ehhez jogod van. Én normál esetben közalkalmazott vagyok, nekem igenis nem mindegy, hogy mennyi adó folyik be. Te légy vállalkozó, ügyeskedj, jogod és lehetőséged is van hozzá. Én csak azt kérem, hogy ha én mégis kérnék számlát, légy szíves, ne háborodj fel rajta. Valószínűleg azt is szóvá tenném, ha az orrom előtt feszegetnék a szlovák rendszámos autód ajtaját feltörési-ellopási célzattal, bár azt sem szokás, és nyilván azon is felháborodna az elkövető. Érthető a párhuzam?

Blossom 2009.06.30. 18:12:14

En sosem kerek szamlat sehol, pedig nem egyet ertek az adocsalassal.

Kereskedelmi vegzettseggel evekig kasszaskent dolgoztam - tobb helyen is - es mindenhol csalni, vagyis ismerosnek arut kasszaba NEM BEUTNI fonoki utasitasra KOTELEZO volt.

Viszont valamennyi aruforgalmat mindenhol kellett produkalni is, igy ismeretlennek, vagy - helyi kisbolt eseteben, ahol elobb-utobb mindenki ismeros volt - nap vegen zaras elott sorozatban arut beutni szinten KOTELEZO volt.
Meg volt a napi tenyleges frgalom, mondjuk 50 ezer Ft, meg megvolt a napi beutott forgalom, mondjuk 15 ezer Forint.
Es ez mindenhol igy volt!
Innentol kezdve megha szolok is es az en arumat be is utik, engem utalni fognak, raadasul ertelme sem lesz, mert valamennyi forgalmat minden vallakozonak kell produkalni a konyveleshez. Nulla forgalommal gyanusabb lenne, mint akarmelyik atlagos csalo.

huntdown 2009.06.30. 18:15:37

@meow:elnézést ha félreérthetően fogalmaztam.Nem szeretnék ügyeskedni,nem szeretnék felháborodni,adót elkerülni,szlovák rendszámos autóval járni.
Azt szeretném,ha tisztességes munkával,adózva, tisztességes
nyereségem maradjon.DE:a mai magyar rendszer olyannyira beteg,
hogy erre esélyem sincs,és kérlek hidd el erről nem én tehetek és azt is hidd el még ha be is fizetek minden előírt
adót,azon kívül,hogy becsődölök semmi nem fog változni...
örömmel ugrik a helyemre valaki aki nem csinál morális kérdést az adófizetésből.gyökeres változás kéne és itt nem csak a politikára gondolok.Ha közalkalmazott vagy,egy kis színes a végére:a jelenlegi pénzügyminiszter által(részben tulajdonolt) cég 7 MILLIÁRD Ft árbevétel mellett 5,5 millió
társasági adót fizetett.Az én cégem 200 MILLIó mellett 2,5 milliót.Érthető a párhuzam?

Nagyvakond 2009.06.30. 18:16:32

@kutya_zzr: Igen, igen! Ez a honlap több, mint "rendben van". Ha a készítőjének így tetszik, maradjon így...

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2009.06.30. 18:18:44

jó ez a design, nem velvet a poszt, gratula!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.06.30. 18:19:23

@huntdown: Persze, és ha figyeltél, azt írtam: tedd nyugodtan. Én megértem a vállalkozók nehéz helyzetét, tudom, hogy még aki becsületes akar maradni, az is ügyeskedésre kényszerül. Ezzel nincs is semmi bajom. Ezért írtam azt, hogy tedd nyugodtan. Én csak azt szeretném, ha attól nem kéne rosszul éreznem magam, hogy én mégis kérek számlát. Hogy szóvá teszem, hogy milyen ár szerepel a terméken.


A falusi boltozóknak: tudom, Pestről nézve minden falu, de speciel Kapuvár város, még ha kicsike is. A boltban engem nem ismerhetnek, évente kétszer fordulok meg ott.

repecs 2009.06.30. 18:21:11

Robin Hood filmet nézve kinek szurkoltál? Szerintem azért érezted magad szarul mert az eszed és a szived elentmondásba került.

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.06.30. 18:22:25

Így igaz, mindent annyiért kell adni, amennyi rá van írva!

huntdown 2009.06.30. 18:25:18

@meow:pillanatig se érezd magad rosszul,teljesen igazad van.
érdekes,hogyha különbözőek vagyunk is, meg lehet találni a közös hangot,vagy lehet kulturáltan vitázni.
köszönöm Neked,most voltam először de ígérem jövök még...
Ui:nekem is tetszik a design

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.06.30. 18:30:18

@huntdown: Köszönöm szépen! :-) Igyekszem majd valamennyire érdekes maradni, bár tény, hogy eddig meglehetősen magamnak íródott a blog, látszik is a stílusán. Utólag is elnézést. Design-t megtartom :-)!

És főleg, hogy megerősítettél: nem kell lövészárkosnak felfogni egy vitát. Attól, hogy nem értünk egyet egyben-másban, még maradhatunk teljesen normálisak. Kár, hogy manapság az anyázás nagyobb divat...

Swank 2009.06.30. 18:59:14

Szerintem jól tetted, a vállalkozónak számlát kell adnia, még ha nehéz is (a vállalkozások adócsalásai mellet pártolóknak csak annyit - tudom, hogy kényszerből is csalnak - , hogy nem muszáj vállalkozni, az egy lehetőség, aminek kötelezettségei vannak, ezeket vagy vállalja vagy nem. Vállalkozás rizikós). Elhiszem, hogy lop a kormány, de a vállalkozók is, és mindenki csak a másikra mutogat és ezzel akkor minden adóval kapcsolatos morális kérdés el van rendezve? - ez csak költői kérdés

A helyedben mivel pofákat vágott az alkalmazott én bejelenteném, hogy ellenőrizzék, mert mondhatni a feketén kapott pénze miatt én adózok (és sokan mások) adózok helyett.

A 2. esetben meg szintén, szólni kell, ha nem tudnak egy árazót venni, vagy lusták arra, hogy átírják, akkor adják annyiért, az elírásért, vagy a lustaságért fizessenek ők.

Jelenleg MO-n a tudatos fogyasztókat utálják, mert igényeik vannak és általában nem fogadják el azt amit alapból kéne csinálniuk a szolgáltatóknak, egyebeknek

-ling 2009.06.30. 19:31:52

a legtöbb hozzászóló végülis egyetértett veled, ez jó jel :) szerintem éld csak a tudatos vásárló/fogyasztó/állampolgár néha valóban lehangoló, meghasonló tudatú életét, csak így változhat valami is...

Nick Leeson 2009.06.30. 20:13:12

@Swank: Részemről ha valaki egy csóró kisvállalkozót feljelent az apeh-nél az nagyjából ugyan azt jelent, mint az ÁVÓ-s korszak besúgói.

Valószínűleg fingod sincs arról, hogy milyen állati módon megfingatnak valakit (anyagilag) akinél a legapróbb hibát is találják. AZ persze mellékes, hogy a legtöbb kisvállalkozó úgy sem tud megélni, hogy elcsalja a pizsama áfáját, hogy a poszt témájánál maradjak.

Nem kötelező vállalkozni? Hát tényleg nem. Dolgozni korrekt bérért talán jobb lenne, de nemhogy korrekt bér nincs, hanem munka se! Talán mond valamit az hogy "kényszervállalkozó" ...

Azt nem értem, hogy a "tudatos vásárló" meg nyugta, hogy passzol össze... Ha már itt tartunk a tudatos vásárló meg kínai bolt eleve üti egymást...

lolali 2009.06.30. 20:21:51

na többek között ez az amit nem szeretném, hogy megtanuljon a fiam, ezért megyek el innen. persze most jöhet a hazafias duma mindenkitől, hogy elmenekülök a feladat elől, meg ilyesmi. hát nem szeretnék egy fecske lenni. mert a nemadózás itt még mindig trendi, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja, sőt, az inkorrektség is, ahogy ez is látszik. lassan fél évszázaddal maradunk el a többi országtól, és itt nemcsak a bérekre gondolok...

amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2009.06.30. 21:01:15

Szeretném azon hozzászólók táborát gyarapítani akik egyet értve helyeseltek cselekedeteid miatt.
AZ én kedvenc pékségemben a kedvenc eladómnak mindig mondom, hogy ne üssön ( no nem engem, a gépet), nem kérek blokkot....de ő mindig beüti becsülettel Ilyenek is vannak.
Egyszer TESCO boltban én is jártam úgy, hogy régi akció árát hagyták kint,aztán sokkal többet ütöttek be gépbe. SZóvá tettem! Ott sem tetszett a pénztárosnak....kihívattam az aktuális főnököt. Nekem lett igazam.
CSak így tovább szerintem, álljunk ki magunkért.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.06.30. 21:31:59

Sok értelmes hozzászólás van,mindegyik félnek megvan a maga részigazsága.A számláért én nem harapok kisebb cikknél,de
a "más van kiírva - mást ütünk a gépbe és a vevő a f*sz" mentalitás kiborít.Valaki írta ,hogy beteg a rendszer ,tényleg ez a legjobb szó,mindenkinek ügyeskedni kell már, persze lehet a tisztességes utat járni mint sokan teszik -én is,-nem vagyok sikeres ember,azt hiszem ez a menő duma erre.
De azért a sok vállalkozó kommentelő akinek vérben forog a szeme ha valaki áfás számlát mer kérni...tegye már a szivére a kezét,ugyanilyen megértő mással is?A rendőrrel az út szélén, a hivatalnokkal, a csóróval? Na ugye...

klondike 2009.07.01. 14:27:10

Hajrá Nagylány!

Gyere oda, ahol én vagyok: Felsőszölnökre- Vazs megye legcsücske.
Itt még azt sem érted, ha kérdeznek a boltban sokszor, ugyanis vendül ( szlovén egyik nyelvjárása) beszélnek 80%-ban.
Amúgy ex-pestiként tolom a szekeret és ha Szölnök után hazamegyek és kiszállok a Déliben a vonatból, olyan , mintha a Times Square-re érkeznék.
Nem olvastalak végig, de nekem is sok a nyugalomból, faluból néha.
Más a pottyantós wc-böl csodálni tárva lévő ajtónál a 3m -re lévő
szarvast (nem őz, hanem gigaagancsos!) és más a mi lesz velem+ családommal ha itt maradok 10 múlva.
Ez falu-az meg város. Te meg Te vagy. Egy orchideát nem fogsz tudni elültetni a sivatagban.
Tipp: Tedd fel a kecót az immobilienmarkt.at oldalra. Nem vagy olyan messze a határtól, vettek a labancok már csornai házat is nem egyet. Hátha beleszeret valami világtól elvonulni kivánó stájer keramikuspár.
Láttam már nem egy ilyet.

Sok sikert!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.07.01. 16:33:55

@klondike: Igen, mi is arra várunk, hogy egyszer csak valamelyik osztrák/német/svájci romantikát talál benne. Az egyik ingatlanügynökünk bécsi illetőségű (mármint az irodája, a csaj amúgy magyar), tőle reméljük a csodát...

csakazolvassa 2012.08.28. 01:15:12

Nahát, nagyon érdekes volt ezt olvasni. Ugyanezt csinálom, ugyanígy néznek. Rokon lélek!

nyauuuuu 2012.08.28. 09:40:16

@csakazolvassa: Á, nem hiszem. Te sokkal jobb ember vagy nálam, megalkuvás nélküli, következetes. Én gyáva is vagyok sokszor, meg nem is vagyok bátor :).
süti beállítások módosítása