Ezt mondta rá az ember. Hát tessenek nekem megmondani, egyáltalán létezik ilyen?!

De hogy az elejéről kezdjem: Dóra lányom nem eszi meg a sütijeimet. Ha nincs benne-rajta csoki, akkor meg sem kóstolja, ha van, akkor leeszi róla a csokimázat, vagy lecsipegeti a csokidarabokat, és kész. A többi résszel egyáltalán nem törődik.

Márpedig a vasárnap nem vasárnap sütemény nélkül, legalábbis én így nevelkedtem, édesanyám legalább vasárnapokra sütött valamit (de sokszor hét közben is kaptunk finomságot). Régóta próbálkozom, hogy mégis, mi lenne az, amit Dóra hajlandó megenni. Eleinte úgy tűnt, a diós-csokis finom tésztával (családi recept) sikerem lesz, de egy kóstolás után az is a többiek sorsára jutott. Sem a csokis muffin, sem a lúdláb torta, sem a néger kocka nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de még az általam csak nagyon finom süteményként ismert (ez az ő neve a receptkönyvben) diós-csokis-lekváros-csokimázas, szerintem a sütemények királya sem nyert hangszórót.

Múlt hét végén láttam meg a boltban akciósan ezt a csokihabot, és persze vérbeli csokiimádóként rögtön meg is kellett egyet vennem belőle. Megcsináltam, és a két lány egy emberként imádta. Még aznap este kitörpöltem (miközben a lányokat altattam, ami felettébb unalmas tevékenység, így képes némi kreatív gondolkodásra serkenteni), hogy ebből valahogyan sütit kell alkotni, hátha az végre sikert arat a családunk 3-4 éves korosztályában is (az 1-2 éves korosztály mindenféle sütire teljes lelkesedéssel reagál, így nem tekinthetjük referenciacsoportnak :-D).

És hétvégén megszületett. Nem pont úgy, ahogy elképzeltem, mert a fejemben lévő kép szerint vastagon kellene a tetejét csokiforgácsnak borítania, de mivel elkészítése közben kettő darab akadályozó tényező volt állandóan jelen, egyikük folyton nyalakodni, másikuk sétálni-csavajogni akart, így ez már, mint utolsó simítás, lemaradt a mintadarabról, de majd legközelebb.

Így néz ki:

pontosabban így nézett ki, mert mostanra már alig-alig maradt belőle :-).

Tény, hogy ez nem egy gasztroblog, sőt, nem is lesz az, tekintve, hogy csapnivaló háziasszony vagyok. Nekem a főzés kulimunka, utálom, semmi kreativitás belém ilyen téren nem szorult (más kérdés, hogy imádok egy-két gasztroblogot, főleg Eszterét, és élvezettel olvasom is, de ettől még nem változik meg a saját hozzáállásom a témához). Ha valamit főzni akarok, megnézem a szakácskönyvben, ha ott nincs, az interneten, vagy - jó szokás szerint - igénybe veszem a telefonos segítséget, és megkérdezem anyukámat. De ezt az egy receptet azért leközlöm, már csak azért, mert életem első - és szerintem egyetlen - önálló, saját alkotása :-). Persze lehet, hogy valaki már csinált ilyet, vagy nagyon hasonlót, de akkor pusztán a szinkronicitásra gondolhatok, mert én nem olvastam ilyen receptet máshol.

Először is kell hozzá egy kakaós piskótatorta (a szerencsések, akik készen veszik, igen gyorsan tudják elkészíteni a komplett tortát, én ennen kezemmel sütöttem, négy tojásos vizes piskótából, egy evőkanál kakaóval). Ennek akkorának kell lennie, mint a kapcsos tortaformánk. Ezután főztem egy kakaós krémet: egy evőkanál kakaót előbb nagyon picike tejjel csomómentesen elkevertem, majd hozzáadtam még három decit, és feltettem melegedni. Közben húsz deka cukrot, egy vaníliás cukrot elkevertem két egész tojással és egy zacskó (10 g) zselatinnal. Amikor felforrt a kakaós tej, hozzákevertem a tojásos-cukros dolgot, és éppen csak egy pillanatig hagytam felforrni, majd betettem egy lavór hideg vízbe. Két deci tejszínt és két deci tejet keverőtálba öntöttem, hozzáadtam két doboz csokis habport a fenti márkából, és előbb lassan, majd gyorsan habbá vertem. A piskótát három lapra vágtam, kakaós sziruppal (1 evőkanál kakaó, 1 evőkanál cukor, kb. fél deci forró víz összekeverve) meglocsoltam a lapokat. A kihűlt főzött krémbe nagyon óvatosan, hogy ne nagyon törjön, belekevertem a csokis habot (a keverék ilyenkor még elég folyós, ne tessenek megijedni). Az első tortalapot beletettem a tortaformába, ráöntöttem a krém egy részét, majd második lap, krém, harmadik lap, és megint krém. Itt kellett volna a csokiforgács jó bőven, de hát, mint említettem, ez maradt el. Aztán az egészet egy órára hűtőbe tettem, és kész is volt.

Szerintem - bár saját dolgunkat nem szabadna dicsérni - eléggé felséges lett. A holland kakaópor megtette a magáét, a habpor szintén. Könnyű, nem olyan, mint a vajas-krémes csokitorták, habos, és rettenetesen, bűnre csábítóan csokoládés.

Azért, ha valaki arra vetemedne, hogy megcsinálja, kérem, jelezze vissza, hogy ízlett. Köszönöm!