Amikor ismeretlen ismerősök megtudják, hogy mi a foglalkozásom, két kérdés szokott rögtön felmerülni (na jó, három, de az "és nem félsz a bűközőktől"-t most talán hagyjuk ki, mert egy szóval megválaszolható: nem). Elsőként általában az, hogy "és mondd csak, ezt sosem értettem, mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között?". Másodszor pedig mindenki előszedi, hogy amikor a barátja/barátnője/anyja/apja/testvére/ismerőse bajban volt, akkor ő is milyen nagyon jól elbeszélgetett vele, és az mennyire jó is volt, és hogy akkor a pszichológus is biztos ezt csinálja, csak pénzt is kér érte, ugye.

Lehet ezekre a kérdésekre röviden is válaszolni, meg lehet egy csomó szakzsargon alkalmazásával teljesen homályba burkolni, de az nem én lennék, ha így tennék :-). Töprengtem a picike agyammal, hogy mondjuk péterlovag igen megtisztelő érdeklődésére (még mielőtt felmerülnének a fenti kérdések :-D) hogyan tudnék valami olyasmit írni, ami (remélhetőleg) érthető, emészthető, ugyanakkor kicsit benne van minden, amit erről a témáról laikusként érdemes tudni. Találtam egy analógiát, ami, természete szerint, itt-ott talán sántít kicsit, de esetleg mégis megfoghatóbbá teszi ezt a gyakran miszticizált vagy épp túlegyszerűsített kérdést.

Kicsit tessenek elképzelni, hogy mindenki egy-egy fadarab, husáng, gerenda, bárakármi, de fából van. Amíg növekedik, addig élő fából, olyan levelet-növesztő-folyton-változó-féléből. Aztán ha felnő, kivágják, megmunkálják, és lesz belőle valami. Van, akiből csak egy bunkó, van, akiből asztal, szék, trónus, fényképkeret, vagyis lesz valami formája, funkciója.
Sokféle fafajta létezik, amik mind-mind eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, keménység, megmunkálhatóság, tartósság, mindenféle tekintetben. És azonos fafajtán belül is sokfélék a fák, van görcsösebb és szebb erezetű, szerkezetileg hibás és tökéletesen ép. És a funkció is meghatározza, hogy oda milyen típusú fafajták lennének a legjobbak, például gerendának a nyárfa nem a legideálisabb :-). Meg persze, a növekedés ideje, a kapott hatások, a környezet milyensége, no meg aztán a megmunkálás módja is sok sérülést, rejtett gyengeséget okozhat a fának, ami a későbbi behatásokra való reakcióját jelentősen befolyásolja.

[De jó, most veszem csak észre, az analógiával azt is meg tudom világítani, miért nem értek a gyerekekhez :-). Szóval, vannak azok a pszichológusok, akik gyerekekkel foglalkoznak, ők leginkább kertészmérnökök. Én az a fajta vagyok, aki asztalos, faszobrász, kádár, bognár, stb., egyszóval famegmunkáló, tehát aki a már halott fával foglalkozik. Ugye, nem lenne túl jó ötlet, ha hirtelen kertészkedni akarnék? :-)]

Namármost. Tegyük fel, hogy egy fadarab elkezd nem teljesen jól működni a saját funkciójában, vagy akár használhatatlanná is válik. Ilyenkor jönnek elő a fával foglalkozó szakemberek, és ideális esetben megpróbálják kideríteni, mi is a baj, és hogyan lehetne azon segíteni.

A fa lehet anyagában, szerkezetében károsodott, ilyenkor kémiai úton kell megállítani a további roncsolódást, erősebbé, szebbé tenni azt, jó esetben visszaállítani az eredeti állapotot. Ezek lehetnek felületkezelő szerek, de lehetnek mélyre ható változást előidéző anyagok is. Ezt csinálja alapesetben a pszichiáter, azaz gyógyszerekkel helyreállítja az eredeti funkciót, de attól a fa még marad husáng, gerenda, ágy, asztal, vagyis ami volt.

Lehetséges, hogy a fa azért nem működik jól, mert elege lett abból, hogy ő az, ami. Vagyis nem akar többet asztal lenni, sokkal inkább tonettszék. Vagy újra élő fává szeretne válni, ahelyett, hogy társadalmilag hasznos funkcióját ellátná. Vagy csak elege van az őt körülvevő többi fából, és máshol szeretne ugyanaz maradni. Ilyenkor lenne jó, ha szakértő segítséget kapna, azaz foglalkozna vele egy olyan famegmunkáló iparos, aki egyfelől meg tudja érezni, mi lakozik valójában a fában, meglátja az asztalban is a tonettszéket, másfelől ismeri az ahhoz szükséges technológiát, ahogyan a fa szerkezeti károsodás nélkül átalakítható a kívánt funkcióba. Ehhez általában kell magas hőmérséklet (azaz a pszichoterápia magas érzelmi hőfoka), megfelelő szerszámok-eszközök (azaz mindenféle módszer), és persze kell az a tudás, ami a szakemberben magában rejtezik (azaz a pszichoterapeuta személyisége).

A fentiekből is látható, hogy a szerkezetileg károsodott fával nem szabad, hogy csak famegmunkáló foglalkozzon, ahhoz kellenek a vegyszerek is, ugyanakkor a szerkezetileg ép, csak éppen másra vágyó fának nincs szüksége a kémiai útra, mert az esetleg inkább roncsolja, mint építi, viszont nagyon kell neki az iparos, aki segítené vágyai elérésében.

És innen talán már az is látható, mi a különbség a laikus segítő és a pszichológus között. A laikus az, aki látván a fa problémáját, fogja a saját kis szerszámos ládáját, és próbál valamit kezdeni vele. Lehet, hogy jól fog hozzá, és valóban segíti a fát abban, hogy rájöjjön a valódi rendeltetésére, de az is lehet, hogy úgy jár, mint az egyszeri ember a viccben, tetszenek emlékezni, ha el nem szúrom, fogpiszkáló... Ennél azért talán jobb lenne már az elején elhívni a szakiparost, aki nagy valószínűséggel tudja is, hogy mit csinál...

Van még egy csomó érdekes terület, ami imígyen megvilágítható a pszichológián belül is, csak tartok tőle, hogy ahogy a többi szakmászós bejegyzésem, ez is viharos unalmat fog kiváltani, úgyhogy itt inkább berekesztem magam. Találtam viszont egy nagyon szép klippet, remélem, másnak is tetszeni fog: