Tegnap este úgy feküdtem le, hogy ma muszáj elmennünk valamerre, csak úgy, mert három hete nem léptem át a falu határát. Ma reggel ezt meg is osztottam családtagjaimmal, addigra már megfelelő számú csalit is dobva a zavarosba: mozgólépcsőzés (a lányoknak), éttermi ebéd (embernek), Sopron belváros (nekem). Így össze is jött a szükséges száz százalékos többség a szavazáskor, miszerint menjünk csavarogni Sopronba, kicsit mozgólépcsőzzünk, majd hazafelé ebédeljünk meg a kedvenc éttermünkben. A szót tett követte.

Először is szépen felöltöztünk, ahogy az illik:

Ezután - na meg a szokásos reggeli rutin végrehajtása után, ami kb. két órát vesz el az életünkből minden nap - sikerült majdnem tíz órakor már el is indulnunk (fél nyolckor keltünk, szóval jó időt futottunk :-D). A csajok szerencsére szeretnek autókázni, ha nem túl hosszú a táv, úgyhogy odafelé eseménytelenül telt az út. Sikeredett a Mária-szobornál parkolni, így nagyon keveset kellett gyalogolni, hogy beérjünk az általam rajongott Fő térre, a Tűztorony tövébe.

Mondjuk, szokás szerint Dóra hisztijével is meg kellett küzdenünk. Az úgy van, hogy a torony tövében mindig ott áll egy bácsi, aki ugyan nem tud hegedülni, de elég jó megélhetést talál abban, hogy az emberek fizetnek neki, hogy abbahagyja :-). Nagyon szörnyen csinálja, ráadásul elhanyagolt külsejű, amolyan "csúnya bácsi", emiatt Dóra már két évvel ezelőtt sem akart az istennek sem átmenni a torony alatti alagúton, ami mellett a bácsi nyenyerészik. Szerencsére ember határozottan felkapta, és átvitte, a másik oldalon meg már kisimult a kisasszony. Érdekes, hogy a kisebb egyáltalán nem érzékeny az ilyesmikre, vagy csak sokkal bátrabb :-). Bementünk először a Kecske-templomba, ami nem gyakorolt a lányokra különösebb hatást, majd átmentünk a lutheránus templomba, ahol viszont az orgonista gyakorolt. A bejáratnál mondta is az egyik helyi úr, hogy a gyerekeknek ez nem lesz túl kellemes, de éppen ellenkezőleg történt: Dóra leült az egyik padba, és elragadtatottan hallgatta a zenét, csodálta a hatalmas orgonát, Orsi pedig a templom kellős közepén táncra perdült, annyira tetszett neki. Nem kicsit dagadt anyai keblem, hogy ilyen muzikális gyermekeim vannak :-).

Kicsit még sétálgattunk a belvárosban, mert imádom Sopronnak ezt a részét, a kis, kanyargós utcákat, a vénségesen vén, de gyönyörű állapotban lévő házakat, a zegzugokat, a macskakövet a talpam alatt, mindent. Még azt is, hogy sokadszor is képes vagyok teljesen elveszíteni a tájékozódó képességemet rövid séta után is. Megálltunk egy utcasarkon, tanakodni. Pontosan tudtam, hogy a Hátsó kapun óhajtjuk elhagyni a történelmi belvárost, mert nem éreztem elég erőt magamban Dóra ismételt átcipeléséhez az Előkapun (ahol a bácsi hegedál). De arról aztán fogalmam sem volt, hogy most egyenesen vagy balra kell-e eme áhított, egyébként a sarkán egy elefántos szoborról megismerhető hely felé. Némi tétovázás után elindultunk balra (ember, hiába, férfiból van, neki rémlett, hogy az a helyes irány), és döntésünket egy helybéli kedves fiatalember is megerősítette, aki erőst röhögött a kocsija felnyitott csomagterében, és kedvesen utánunk szólt, hogy igen, erre kell menni az elefánt felé, még az újabb forduló pontos helyét is elmondta nekünk. Hiába, kedvesek a soproniak :-). Főleg, ha olyan szórakoztató perceket szereznek nekik a gyüttmentek, mint mi a tétovázásunkkal.

A kedvesség abban is megnyilvánult, hogy az egyik várkerületi étteremben, mikor megosztottam szorultságunkat az alkalmazottal, simán megengedték, hogy fogyasztás nélkül igénybe vegyük a mellékhelyiséget. Ez igen nagy ritkaság, főleg ilyen helyeken, mint Sopron, eléggé ki szokták nézni a betévedő, és csak magukon könnyíteni akaró turistákat. Persze, ebben lehet, hogy inkább a két kisasszonynak van érdeme, megfigyeléseim szerint mindenféle marcona, zord helyen (hivatal, posta, étterem, stb.) sokat nyom a latban a két hölgyemény természetes bája.

Ezután következett a lányok által áhított program, kimentünk az egyik bevásárló-centerbe, és mozgólépcsőztek emberrel. Jóvanna, falusi kislányok, nekik még nem egekig emelkedett az ingerküszöbük, mint a folyton metrózó pesti gyerekeknek. Nekik igazi élmény, ha öt-tíz fordulót mehetnek a mozgólépcsővel. Illusztráció:

Ezután már csak a nagyon finom, és kifejezetten jó hangulatú ebéd következett a kedvenc éttermünkben. Mivel majd minden hétvégén legalább egyszer előfordulunk ott, ráadásul ha vendég jön hozzánk, azt is el szoktuk oda cipelni, már-már törzsvendégnek számítunk. Nagyon kedves kiszolgálással, finom étellel, és teljesen családbarát módon látnak vendégül minket, nem gond a szívószál, a nem hűtött ital, a plusz tányér, kiskanál, etetőszék, sőt, a kerthelyiség mellett saját játszóteret is csináltak, így az ebédre várakozás rövid ideje is kellemesen telik. Élvezi is az családom rendesen:

Szeretem én az ilyen csavargós családi együttléteket. Már alig várom, hogy a csajok kicsit nagyobbak legyenek, hogy ennél komolyabb kultúrprogramokat is lehessen szervezni nekik.

Hétfőtől nyaralunk, a Kis-Balatonnál. Keszthelyi kastély, hajókázás, bivalyrezervátum, Zalavár van programban, meg még ami eszünkbe jut. Majd igyekszem beszámolni, ha találok egy kis internetet az közelünkben :-).