Reflex

Azt még nem is meséltem, hogy elkezdtem két tanfolyamot. Távoktatásban hallgatok fitoterápiát, és háromszor három nap alatt - remélhetőleg - megtanulom a reflexológiát, vagyis a talpmasszázst. Ennek két hete volt az első három napja, és néhány döbbenetes élménnyel gazdagodtam, amit ezúton kívánok közkinccsé tenni. Előre szólok, erősen női téma, kérem a férfi olvasók szíves elnézését, és javaslom, ezt most inkább ne olvassák el. Nem hüvelygombáról lesz szó, de majdnem :-).

Életemben egyszer már volt részem talpmasszázsban, mikor tavaly az életmódtáborban kipróbáltam. Akkor nagyon jól esett, végig élveztem, és sokkal jobb közérzetem volt közvetlenül utána. Kicsivel később ugyan rosszabbul éreztem magam, minden bajom volt, de ez csak az intenzíven beindult méregtelenítés hatása volt. Két óra alatt megittam kb. három liter vizet, ami átmosta az egész szervezetemet, és onnantól legalább egy hétig kicsattanóan erősnek és egészségesnek éreztem magam. Bár az élmény előtt is úgy gondoltam, hogy reflexológiát szeretnék tanulni, utána egészen biztos voltam abban, hogy jól választottam, tényleg ez az egyik módszer, ami nekem való.

Na, ilyen előzmények után érkeztem meg a tanfolyamra. A három nap alatt legalább hatszor átmasszírozták a lábamat (meg én is másokét, hiszen egymáson tanulunk), így a korábbinál sokkalta intenzívebb ingereket kapott a szervezetem a méregtelenítésre. Persze, most is csak ittam meg ürítettem, ahogy azt kell, és még legalább öt-hat napig így is folytatódott a dolog, bár nem olyan szélsőségesen és kellemetlenül, mint a tavaly nyári első alkalommal. És tetszenek tudni, mi történt? Én el sem akartam hinni, hosszasan forgolódtam a tükör előtt, tapogattam-nézegettem magam, annyira hihetetlennek tűnt. Tinikorom óta szenvedtem a narancsbőrtől. Nem tudom, mitől alakulhatott ki, hiszen nem híztam-fogytam sosem, állandóan 45-48 kiló voltam, ráadásul akkor még elég sokat mozogtam is, és mégis. Mindenféle karfiolok, csíkok és egyebek, biztosan tetszenek ismerni az ilyesmit. Aztán a két szülés, a fel 30-le 30 kiló bizony csak rontott a helyzeten. Ember, mivel látta, hogy erősen szenvedek a dologtól, még valami méregdrága bedörzsikélős-golyós masszírozós kencét is vett nekem, ami persze, tökéletesen semmit sem használt. Én már elkönyveltem, hogy így halok meg, legfeljebb majd nem írom bele a végakaratomba, hogy meztelenül mutogassanak a gyásznép előtt :-). A narancsbőr örök, gondoltam én.

Nos, ez az, ami már tényleg múlt idő. Ez a tök egyszerű, gyakorlatilag több ezer évre is visszavezethető gyökerű módszer, amit bárki meg tud tanulni néhány nap alatt, és ami akár saját magunkon, akár másokon könnyedén elvégezhető, egyetlen intenzív hétvégén véget vetett egy olyan, lassan húsz éve fennálló problémának, amire a kozmetikai ipar elég erősen rá van indulva, a plasztikai sebészekről nem is beszélve.

És most itt állok, és nem értem. Hogy lehet, hogy ezt mások nem tudják? Miért jobb nagyon súlyos pénzekért mindenféle kencékkel, tekerésekkel, pakolásokkal, netán zsírleszívással, műtéttel harcolni a narancsbőr ellen, amikor ez ennyire egyszerű, és még ráadásul kellemes is? Sürgősen szükségem lenne mások ezirányú tapasztalataira, vagy legalább két-három önkéntesre, aki vállalná, hogy megmasszírozhassam a lábát, és ellenőrizhessem a narancsbőre állapotát három-négy masszázs után. Na, amint találok ilyeneket, és kísérletileg is tudom igazolni a módszert, azonnal szólni fogok :-).

Mert amúgy nagyon rosszul állok önkéntesekkel. Eszméletlen sokat kéne gyakorolnom, és lehetőleg sok emberen, sokféle problémával rendelkező talpon, hogy mire élesben is oda kerülök, tudjak is valamit segíteni. Ehhez képest emberen és Dórán kívül senki sem lelkesedik, illetve aki meg igen, az vagy nagyon messze él, vagy nagyon elfoglalt, vagy mindkettő. Tanulság: ha olyan tanfolyamra mész, amihez sok embert kell ismerned, lehetőleg ne közvetlenül előtte költözz háromszáz km-rel arrébb az addigi lakhelyedtől :-D.

Jövő héten megint megyek három napra. Kíváncsi leszek, akkor mi fog eltűnni rólam :-).

Valakinek nincs kedve hagyni, hogy gyakoroljak rajta? :-)

(Most tekintsünk el a reklámtól, de amúgy teljesen jó összefoglalója a módszernek, úgyhogy ideteszem ezt a videót. Különben is, elég távol van tőlünk, nem lesz konkurencia :-D.)


,  

Címkék: tanulás problémák hivatás

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr881812806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2010.03.06. 07:00:50

Én benne lennék szívesen, de....
a távol élő kategóriába tartozom.

Pedig nagyon jó lenne, rajtam aztán kísérletezhetnél, ugyanis a combon elég tré....

kurugla 2010.03.07. 15:32:05

Nagyon rég óta műveljük családilag és nagyon jó a hatása. A magas vérnyomásomat le tudjuk nyomni vele, hasfájás, egyéb fájdalmak elmulasztására is alkalmas. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Sok sikert a gyakorláshoz. Csak nem akarsz pályát változtatni??? Vagy kiegészítő tevékenység lesz a természetgyógyászat?

2.lány 2010.03.07. 20:28:08

Szia!
Én szívesen lennék az alanyod!:))
Helyben vagyok és régen is találkoztunk.
Hogy segítsek kicsit az öt unokából én vagyok a második:))
Puszi

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.03.07. 22:51:41

@amugy36: Na ja. De még 45 km-ről sem találkoztunk, úgyhogy ez így elég reménytelennek tűnik :-(.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.03.07. 22:53:30

@kurugla: Nem akarok pályát változtatni. Sokkal inkább azt gondolom, hogy a test, a lélek és a szellem egy egység. Ha az orvos csak a testet gyógyítja, a pszichológus meg csak a lelket, az úgy nem lehet teljes. Tehát szeretnék olyan pszichológus lenni, aki amellett, hogy igyekszik a lelki problémákkal foglalkozni, gondot fordít a testi jól-létre is, foglalkozik azokkal a problémákkal, amik a testben jelennek meg. Ehhez kell a fitoterápia és a reflexológia is.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.03.07. 22:55:35

@2.lány: Wow! Uncsitesó! Nem is tudtam, hogy olvasol! Jaj, de örülök neked! Már nagyon nyomaszt, hogy még mindig nem találkoztunk (meg a tesóddal se), pedig már mióta itt lakunk. Mikor jössz el? Illetve jöttök? Annyira jó lenne... Nem csak a talpmaszi miatt, hanem amúgy is... Beszéljünk meg valamit, jó?

kurugla 2010.03.08. 17:47:30

köszönöm válaszod, nagyon tetszett!!!!!!!!!

Selma79 2010.05.16. 15:58:49

Csak most találtam rá a blogodra, nagyon sajnálom, hogy nem előbb, amíg a közelünkben laktatok. Szívesen írnék e-mailt Neked, írásaidat olvasva, úgy érzem, sokban hasonlítunk és micsoda véletlen,mi is áruljuk a házunk, szeretnénk városba költözni...
Megadon az emilem, hátha egyszer beszélgetni támad kedved...
balzame@freemail.hu
Éva
süti beállítások módosítása