Tegnap szabadnapunk volt. Reggel elvittük a csajokat a mamához, mi pedig emberrel kettesben töltöttünk 24 órát. Csak ketten. Csivitelés, nyafogás, hintázás, építőzés nélkül. Mennyei volt. Mintha hirtelen visszaugrottunk volna az időben.

Először is, mivel gyönyörűen sütött a nap (bár azért meleg az nem volt), elindultunk sétálni. Szép nagyot sétáltunk, bejártuk a házunk környékét, amire eddig nem volt idő-lehetőség. A legviccesebb az volt, hogy a szomszéd utcában találtunk egy Saeco márkaszervízt, tőlünk alig öt percnyire. Ebben az a vicces, hogy karácsony után Jupiteren (a kávégépen) kigyulladt a eddig nem világító piros lámpa, és nem akart nekünk kávét főzni. Gyorsan tűvé tettem az internetet, még a hivatalos forgalmazó hivatalos listáját is megnéztem, hogy hol van a közelben márkaszervíz, de a legközelebbi is, amit találtam, 60 km-re volt. Ezért ember fogta, és elvitte Jupit Tatabányára, mert másnap épp ott volt dolga, és ott van márkaszervíz. Amikor tegnap megláttuk, hogy a szomszéd utcáig kellett volna eljönni, nagyon jót kacagtunk. Így jár az, aki az interneten néz körül, ahelyett, hogy kicsit menne az orra után.

Délután-estére kultúrprogram volt beiktatva, értsd: moziban mentünk. Délután (matiné :-D) megnéztük az Avatar-t a plázában, este pedig, az én kedvemért a Poligamy-t a helyi művészmoziban (mármint manapság minden mozi művésznek számít, ami nem pláza, pedig itt is adnak premierfilmeket, meg van vagy öt terme, de akkor is). Fantasztikus élmény volt. Mind a kettő. Az Avatar a maga hihetetlen látványvilágával (na jó, én jobban élveztem volna, ha nincs benne a sok háborúskodás, nekem egy navi-k között játszódó tündérmese is elég lett volna), a Poligamy pedig a tündér poénjaival, romantikus hangulatával nyűgözött le. A művészmoziban ráadásul hiperkényelmes kanapéra ülhettünk, ami tovább emelte az est fényét. És bizony, az ott lévő Art Cafe-ban ember gin-tonicot is ivott (szerintem legalább négy éve nem tett ilyesmit), én meg a kedvenc krémlikőrömet kóstoltam meg újra. Csupa olyan dolog, amit a gyerekes napokon nem teszünk. És kézenfogva andalogtunk hazafelé, és rengeteget nevettünk, beszélgettünk, szóval igazi kikapcsolódás volt. Feltöltődtünk, megújultunk, jól éreztük magunkat.

Meg is beszéltük, hogy ezt két-három havonként, ha a nagyszülők bírják cérnával, meg fogjuk ismételni. Nem feltétlenül a mozizást, bár én imádok moziba járni, össze sem lehet hasonlítani az itthoni filmnézéssel az élményt. Hanem a csak kettesben együttlétet, mert bár nagyon szeretjük a csajokat, azért muszáj néha, hogy egymásra is tudjunk figyelni. Tőlük ugyanis ez eléggé lehetetlen :-).