Válasz Csöpp és Pottynak

Igazából nem hagy nyugodni ez a dolog. Amikor megírtam az előző bejegyzést, egyszeri történetnek szántam, de mivel a forgalmazó idetalált (nem volt nehéz dolga, én is megnézem, milyen hivatkozásokról jönnek a blogomra, itt köszönném meg pl. szilviainmadridnak, hogy szerepelhetek a blogján), és kommentelt is, a fejemben tovább folytatódott a dolog. És mivel túl sok gondolatom gyűlt össze (és mert ez az én blogom :-D), nem kommentben, hanem bejegyzésben reagálnék. Akit már az első is idegesített, kérem, lapozzon.

Legelőször is még egyszer szeretném aláhúzni: a forgalmazóval tényleg nincs semmi bajom. Tulajdonképpen minden otthon lévő kisgyerekes anyának jó lenne egy otthonról végezhető, jövedelmező állás, ami érdeklődésének, képességeinek és szabadidejének megfelelő. A napi hat-nyolc órás gépies adminisztrációnál sokkal jobb árulni valamit, amiben az ember hinni tud. Ha kis, méregdrága plüssfigurákat, hát azt. És az üzleti modellel sincs semmi bajom. A webkettő választása erre a termékre teljesen érthető, hiszen egy tévéreklám Csöpp és Potty esetében biztosan sokkal több embernél vágná ki a biztosítékot, mint egy blog vagy egy weboldal, ugyanakkor az internet hatalmas erő, és a legnépszerűbb közösségi portálokon való jelenlét, a blog és egyéb eszközök nagyon hatékonyak tudnak lenni a megfelelő vásárlók megtalálásában. És azt sem kétlem, hogy az embereknek jó marketinggel mindent el lehet adni, még egy nagy rakás kakát is :-).

A termékkel azonban - bármennyire is igyekeznék megfelelni a felém támasztott elvárásnak, miszerint enyhüljön kicsit az ellenérzésem - egyre több bajom van. Hasonlatként az énkicsipónim, a barbibaba, a játékfegyver és micimackó szolgált, amikkel szemben a pisi-kaka ha nem is jobb, de semmiképpen sem rosszabb. Már ez a csont is a torkomon akadt.
Nem, nem szeretem egyik fent említett játékféleséget sem, és nem is vennék a gyerekemnek. Én azonban látok egy alapvető különbséget a két csoport között. A fentiek mind szimbolizálnak valamit, helyettesítenek valamit a gyerek életében. Az énkicsipónim a lovakat, a természetből kiszakadt gyerek örök álmát testesítik meg, még ha borzalmas formában is. Azok a kislányok, akik ezzel játszanak, valószínűleg szeretnének, legalábbis titokban lovagolni, de még inkább lovat tartani, ez gyakran visszatérő ábránd a gyerekeknél. A barbibaba a felnőtt nőt szimbolizálja. Igen, torz szegény, ráadásul olyan életszínvonalat képvisel, amit nagyon-nagyon kevés ember érhet el. Ennek ellenére sok kislány tud vele nagyon kreatívan játszani (igen, főleg azok, akiknek nem ládaszámra állnak babák, kiegészítők a polcon, hanem csak egyetlen példánnyal rendelkeznek, aminek az eredeti ruháján túl anya - és jó esetben a lánya közösen - varrja a többi ruháját, készíti el a kiegészítőit). A játékfegyver nem szorul túlzott magyarázatra, a kisfiúk már nagyon régóta játszanak fakarddal, katonákkal. Bármennyire is pacifista meggyőződésűek vagyunk, be kell látnunk, hogy ez egy ilyen világ, a híradók ezzel vannak tele. Micimackó pedig alapvetően a világ egyik legkedvesebb meséje, nem is értem, hogy kerül bele ebbe a felsorolásba. Lehet, hogy a mostani dömping visszatetsző, de maga a figura, az általa hordozott értékek akkor is benne lesznek, ha a ráépült iparág meg is próbálja kiölni belőle. Csöpp és Potty ezzel szemben nem igazán szimbolizál olyan dolgot, amivel a gyerekek játszani szoktak. Illetve, időnként játszanak vele, de ezt szerintem egy szülő sem nézi jó szemmel. Csöpp és Potty az, ami: pisi és kaka. Igyekeztem minden képességemet latba vetni, hogy elképzeljem, mit lehet velük játszani. A szorongatom és hurcolom magamnál dolog még oké, azt tudom vizualizálni, de vajon ennél többet mit tudnak ők? Beletesszük őket a bilibe? Vagy a wc-be? Mert hát egy babával a gyerekek azt csinálják, amit az anyukájuk az igazi babával csinál. A barbibabával azt játsszuk, amit elképzelünk a felnőtt világról (és jaj, de árulkodó tud lenni egy-egy kislány szövegelése eközben arról, hogy anya és apa hogy vannak egymással, a világgal, a gyerekükkel). A póni nyargalászik, eszik, alszik, beszélget a többi kis pónival, esetleg eljátszik egy félelmetesebb, kevésbé érthető részt a rajzfilmből. De vajon mit csinál Pee és Poo? Nem jöttem rá, bár tény, hogy nem vagyok valami kreatív etéren, a gyerekek sokkal jobbak ebben. De tényleg nem látom, hogy mi a mögöttes tartalom, amit ők hordoznak.

Ott van a következő érv, hogy bár a szülők legtöbbször ledöbbennek, de a gyerekeknek tetszik. Erre van egy rövid történetem a reklámról, meg a hatásáról a gyerekekre. Nekünk otthon, a faluban tányéros tévénk van, aminek van egy igen nagy előnye: a minimaxon a reklámok nem magyarul, hanem ékes cseh nyelven hangzanak el, ráadásul az ott reklámozott játékok célközönsége szerény becslésem szerint a 8-12 éves korosztály. Dóri, ha meg is nézi a reklámokat, mivel nem érti, és a bemutatott játékokat sem érti meg, sosem jön azzal otthon, hogy kell neki egy ilyen vagy olyan valami. Mikor otthon megkérdeztem, hogy mit szeretne a szülinapjára, a legnagyobb kívánsága az volt, hogy kaphasson egy ugyanolyan plüsscicát, amilyen Orsolyának van. Aztán most már két hete városi kábelt néz, amin magyar reklámok vannak, ráadásul 4-8 éves korosztálynak címezve. Minden nap valami újabb marhaságot lát meg, amire kijelenti, hogy ő ilyet szeretne. Szerencsére ezek igen rövid távú megkívánások, ha elmegyünk sétálni, már arról beszél, hogy neki is lesz egy olyan cicája :-). A történet tanulsága számomra csak az, hogy a gyerekek bármit tudnak imádni, amit jól reklámoznak neki. A forgalmazó több helyen is megemlíti, hogy ennek a terméknek igen jó a marketingje, szóval a gyerekek valószínűleg ezért imádják. Mint ahogy a pónit meg a barbibabát is :-).

A harmadik problémám már teljesen személyes. Mint említettem, Dórival nagyon sokat szenvedtünk a bilibe kakilás problémájával. Van egyfelől egy óriási környezeti nyomás: a nagymama, a szomszéd néni, az unokatesó, a többi ismert gyerek folyton azt firtatja, hogy állunk a szobatisztasággal. A "még nem igazán megy" válasz a legkülönfélébb reakciókat, tanácsokat váltja ki a felnőttekből, a gyerekekből meg általában elég szélsőséges, lenéző mondatokat, ha ők már túl vannak a bilitréningen. Én folyton azt éreztem, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, nem vagyok jó anya, hiszen már két és fél, már három éves, már minden más remekül megy neki, de ez még nem. Igyekeztem internetről összeszedni információkat, tanácsokat, bármit, ami segíthet a probléma megoldásában. Volt olyan kétségbeesett időszakom, hogy bármit megadtam volna, ha valaki megmondja a tutit, hogy mit kell tennem, hogy menjen a dolog. A neten persze találtam sok mindent, egy sor szakértőnek tette fel egy sor, hozzám hasonló anyuka a kérdést: miért nem megy a kaka, ha a pisi igen? Innen tudtam meg, hogy létezik ez az "állva kakálós" gyerek, akinek a testhelyzet miatt sokkal problémásabb az ülve, bilibe vagy wc-be történő "munkavégzés", mint az ülve-fekve intézős gyerekeknek. És ott bizony a sokféle szakértő mind azt írta, amit szívem mélyén én is éreztem, csak nem volt elég önbizalmam hozzá: hogy egyetlen dolog van, ami segíthet: a türelem. El fog jönni az idő, ha nem előbb, akkor később, amikor a gyereknek magának lesz roppant kényelmetlen a pelusozás, és ő maga fogja akarni a bilizést. Minden siettetés, erőltetés, harag, megszégyenítés csak rontja a folyamatot, csak kitolja az időpontot, és egy csomó komplexust épít be a gyerekbe. Ez nem csak a konkrét bilizés miatt kerülendő, hanem mert ez az első "alkotás" lesz később minta mindenféle munkához, létrehozáshoz, kreatív tevékenységhez is.
És bizony, ha valaki nekem akkor, mikor annyira keresgéltem a neten, de még nem találtam meg a (nekem tetsző) választ, azt mondja, hogy vegyek a gyerekeknek egy adag kakát játszani, mert az tuti módszer lesz, kétségbeesésemben lehet, hogy megvettem volna. Erős a gyanúm, hogy az sem segített volna, sőt, még csak frusztrált volna, hogy kidobtam ennyi rengeteg pénzt, és még sincs eredmény. És valószínűleg a türelmem is kevesebb lett volna, hiszen itt a tuti módszer, és a gyerek mégsem az elvárt módon viselkedik, a manóba is...

Még egy dologra visszatérnék. Amikor az én nagyobbikom volt kilenc hónapos, én is úgy gondoltam, hogy nem akarom felesleges kalóriákkal etetni, elég, hogy én csokifüggő vagyok, nem kell, hogy a gyerekem is az legyen. Ott a sok gyümölcs, joghurt és egyéb egészséges finomság, semmi szükség csokira vagy cukorra. Csakhát... a gyerek egyfelől nem azt teszi, amit mondunk, hanem amit mutatunk neki, márpedig én nem szoktam le a csokizásról (és mea culpa, mert nekem kellene ezt szorgalmaznom, de gyenge vagyok, na). És persze, amikor arról volt szó, hogy én bekapok ebéd után egy falat csokit, akkor ő is akart, nem érte be gyümölccsel vagy joghurttal. És persze, amikor arról volt szó, hogy motivációra van szükség a pisihez, én sem a cukorral kezdtem. Volt ölelés, szeretgetés, bujkálás, dicséret, örömujjongás, játékmaci, kisautó, mindenféle. És egyik sem használt. Aztán közöltem vele, hogy kap cukrot, és harminc másodperc alatt ott volt az eredmény. Nem vagyok rá büszke, és még csak azt sem gondolom, hogy ez jó módszer volt. Nem volt jó módszer, és semmilyen előre mutató hatása sem volt. Ez csak hatásos módszer volt, amiről ráadásul néhány hét alatt le is lehetett szokni.

Nagyon-nagyon messze vagyok az - általam egyébként csodált - ősanyáktól. Nem nevelem egészséges életmódra a gyerekemet (mert én sem élek úgy), nem vagyok végletekig türelmes, nincs mindenféle márkás, natúrkomform cuccunk, sőt, még kölesgolyót sem adok neki sose. És egyáltalán nem gondolom, hogy én jól csinálnám ezt az egész anyaság-dolgot, bizonyság erre több bejegyzés is a blogon, amikor épp azon martam magam, hogy mennyire elrontom ezt a szegény kis emberkét. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy nincsenek általános receptek. Biztos, hogy lesz olyan anyuka, akinek Csöpp és Potty segít majd a bilire szoktatásban. Biztos van olyan is, akinek ez az egész nem probléma, mert természetes számára a türelem, megértés, és a dolgok természetességének elfogadása. Nem kívánom azt mondani, sugallni vagy éreztetni egy pillanatig sem, hogy ennek a terméknek nincs létjogosultsága a piacon. Mindenre van kereslet.
Ugyanakkor eszembe jutott egy - tudom, nagyon erőltetett - párhuzam, ami kellően szélsőséges ahhoz, hogy érzékletessé tegye a véleményemet. Számtalan felnőttkori lelki (és sokszor már testi is) probléma származik abból, hogy a felnőttek nem, vagy nem nagyon vesznek tudomást a gyerekkori szexuális érdeklődésről, a gyerekek ezirányú kíváncsiságáról. Az egymástól hallott félinformációk, az itt-ott megejtett orvosos játékok, vizitek nagyon sok gátlást, problémát tudnak kamaszkorra létrehozni. Sőt, a túlzottan liberális elveket valló szülők nem a gyerekeknek megfelelő szintű "tálalása" is káros lehet. Felismerve ezt a problémát, esetleg egy ügyes embernek eszébe juthatna, hogy mennyire remek lenne, ha a gyerekek kis, aranyos plüss fütyikkel és puncikkal játszhatnának, mert akkor jaj, mennyivel megkönnyíthetnénk gyermek és szülő dolgát is ezzel a kényes témával kapcsolatban, hát nem? És akkor a gondos szülő biztosra vehetné, hogy az ő gyereke aztán teljesen egészséges pszichoszexuális fejlődésen menne keresztül, szólna  a reklám. És persze, az egész rettenetesen káros lenne a végére, mert egy olyan témát hangsúlyozna, tenne kedvenccé, amit a gyerekek normál esetben hat éves korukra ejtenek, ráadásul a környezet reakciói miatt még a lázadás-ellenkezés remek terepévé is válhatna. És persze, a mögöttes szimbolikákról most nem is szólnék...

Szóval: sok sikert Csöppnek és Pottynak, kívánom, hogy az én összes ellenérzésem csak az én saját komplexusaimból fakadjon, és a termék ne legyen hosszú távon káros hatással egy kisgyerekre se. Szerencsére a gyerekek marha jó anyagból vannak :-).

Címkék: gyerek gyereknevelés

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr891424026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csöpp és potty · http://csoppespotty.blog.hu 2009.10.03. 08:06:28

Kedves meow!

Alapvetően egyetértek sok dologgal, amit leírtál. Néhány felvetett témára válaszolnék. Elöljáróban annyit, hogy miközben elítéltem a pisicukor-kakicsoki megoldást, elsősorban nem rád értettem, hanem a korábban említett ismerősre, akinek - mint a mellékelt ábra mutatja - nem sikerült visszaállni a rendes kerékvágásba. Neked gratula, hogy le tudtad szoktatni róla a kislányodat. És ahhoz is külön gratula, hogy belátod, nem vagy tökéletes szülő. Mert - immáron szülőként - azt gondolom, hogy nem az a lényeg, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy megtanítsuk a gyereket a konfliktuskezelésre, értékrendre stb.
Lásd be, az a példád, hogy Barbie babának együtt varr ruhát anyu és kislány, nem igazán életszerű. A legtöbben megveszik, odaadják, stb. A fent említett családnál bevett szokás karácsonyra 50 ezres ajándékokat venni a gyerekeknek, pedig annyira nem megy jól nekik. (Rosszul se.) És persze ezek az ajándékok készek, egy teljes hercegnőkastély vagy teljesen felszerelt kalózhajó vagy akármi. A játék ma a legtöbb gyereknek nem az, hogy együtt tologatjuk a szőnyegen a kisautót (vagy gyufaskatulyát), hanem az, hogy "menj szépen a szobádba és játsszál, annyi játékod van". Ebből a szempontból a póni és a Barbie is egy kész rendszert ad, Csöpp és Potty nem. Én nem mondom, hogy minden gyerek ki tudja találni, hogy hogyan játsszon velük - de ez nem a figurák hibája.

A másik felvetésed a marketing. Igen, a marketing így tud hatni, nemcsak a gyerekre, de a felnőttre is. Csöpp és Potty az interneten terjed (hozzáteszem, magától, nem a mi kontrollunk alatt), az internetet pedig le lehet korlátozni az ilyen kicsi gyerekek elől. (A tévét is egyébként.) Aki AKARJA, megmutatja a gyereknek, és meg is veszi. Aki nem akarja, elkattint a másodperc törtrésze alatt, és nem ad érte egy vasat sem. Sehol nem állítjuk, hogy csakis Csöpp és Potty az, aki megoldja a problémát. Idézek:
"Használjunk babákat, plüssfigurákat! Játsszuk el a babával, hogy elmegy ő is a bilire, magyarázzuk el, hogy "a baba bele fog pisilni a bilibe". Pelenkázzuk be a mackóját, majd "nőjön fel" a mackó is, és hordjon innentől bugyit. Csöpp és Potty ideális barátok lehetnek, akik egyben segítenek oldani a kisgyerekben lévő feszültséget." (www.csoppespotty.hu/bilitrening_tippek.php - alulról a 3. tipp)
Rábízzuk a szülőre, hogy ő ezt hogy gondolja. Te így gondolod, és úgy látom, hogy semmit sem enyhült ez ellenérzésed - van ilyen is. Azért tartjuk ezt különösen tiszteletben, mert te már végigcsináltad a bilire szoktatást, te már tudod, miről beszélsz.
Még egy mondattal a marketingről. Van nekünk egy marketinges blogunk is, ami lassan szobatiszta lesz, mert hogy elmúlt 2 éves, és ott rengeteg olyan dolognak csináltunk már reklámot, aminek egyébként nem szokás reklámot csinálni (pl. a szervezetünk savtalanítása). Sajnos ez a szakmával kapcsolatos legrosszabb téveszme, hogy a marketing arról szól, hogy mindenkit lehengerlek a hülyeségemmel. Ez a gyakorlat manapság, de lehet ez másmilyen is. Mint pl. Csöpp és Potty története, akik mostmár önálló életet élnek a neten. Itt már messze nem a mi gőzhengerünk működik.
Végezetül a záró mondatodról, miszerint kívánod, hogy ne legyen káros hatással a gyerekekre Csöpp és Potty. Én is ezt kívánom, továbbá azt, hogy a kislányunk kedvenc nyulas morzsolgatókendője (miszerint a nyúl lapos, köténye és mindösszesen két lógó lába van, mi meg nyúlnak definiáljuk) szintén ne legyen rá káros hatással. (Nem vettük, kaptuk.)

amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2009.10.03. 20:01:55

Halihó!

Akkor én is melléd állok ebben a témában. Nem vennék én sem pisi-kaki játékot a gyerekemnek egyáltalán.
A nagy lányom ( 11) akkorát röhögött ezen, hogy majdnem leesett a székről, a férjem úgyszintén....
A kicsi 2 évesen lett szobatiszta nappal és 2,5 évesen éjjelre is. Mondtam neki gazdasági válság van gyerekem szokj le a pelusról.... Ha...ha...ha... Na nem teljesen így volt.
Bilire nem volt hajlandó ülni, így ment a WC-re egyből. Tetszett neki a pisilek , papírt tépek, kitörlöm, lehúzom a WC-t, kezet mosok folyamat. 2 napig ezt csináltuk, aztán már csak akkor amikor kellett.
Éjjel pedig kivittem 2x, majd utána már csak 1x és aztán nem is kellett kivinni. Szóval így ment pisi-kaki nélkül. Ha nem ment volna akkor maradt volna a türelem, rózsát terem dolog.... Nem voltam kétségbe esve soha emiatt. Nekem szerencsém volt a két csajomnál ebben az ügyben.

A Barbi-t nem szívelem én sem, egyet sem vettem a csajoknak, mégis van sok (kapták). Bizony én is varrtam nekik ruhát és kötöttem is. A pónival is jót játszottunk sokszor, igaz a LEGO-t is felhasználtuk olyankor a faépítőről nem is beszélve. ( istálló, karám építés) PISI-nek és KAKI-nak nem is lehetne ilyenekből wc-t építeni, no meg ruhát sem lehetne varrni.
De most már megyek mert a kicsinek kakilni kell...potty lesz.

Fuszeres Eszter · http://www.fuszereslelek.hu/ 2009.10.03. 21:57:53

Először is, most döbbentem rá, hogy amikor eladtad a házat, levettem a linked, és nem tettem vissza más néven. Sürgősen pótlom.

Most, hogy Dávid öt éves múlt, nagyon viccesnek tűnik maga a szó is, hogy bilitréning. :-)
Dáci későn lett teljesen szobatiszta, már majdnem három volt, hallgattam is anyukámtól, hogy bezzeg én már egy évesen...
De bevallom inkább pelust adtam rá, és lementünk a játszótérre, mint hogy egéssz nap a bilivel rohangáljak utána.
Mikor eljött az ideje, egyik napról a másikra éjjel is szobatiszta lett.

Komolyan kérdezem, hogy ez a pisi-kaki probléma ekkora ügy?

Mondjuk bevallom, szülés után három szoptatós könyvet is vettem, aztán rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen cicire kell tenni a gyereket ha akarja, aztán egy év után szépen leszokott róla.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.10.04. 09:17:25

@amugy36: Annyira örülök, már kezdtem úgy érezni, hogy én vagyok a hülye, amiért ennyire kiakadtam, és mindenki másnap tök evidens, hogy ez milyen jó termék :-). Szuper ügyesek a lányaid, főleg a kicsi :-). Orsolya mindjárt két éves, de még csak ott tart, hogy időnként, mikor nincs rajta pelus, nagy elánnal ráül a bilire, aztán hosszas koncetráció után kijelenti: nem jött pisi. Majd feláll, és ha nem vagyok elég gyors, törölgethetem a padlót :-). Remélem, jövő nyárra azért ő is belejön majd.
Még mindig nem tudom: mi van már a blogoddal?!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.10.04. 09:24:13

@Fűszer és Lélek: Eszter, én neked annyi, de annyi mindent (meg rengeteg olvasót is) köszönhetek, hogy azt megköszönni úgysem tudom. Gondoltam már rá, hogy én is csinálok dobozt, hogy milyen blogokat szeretek, de aztán elszégyelltem magam, hiszen hol vagyok én attól, hogy mondjuk téged ajánljalak? Hiszen téged mindenki ismer úgyis :-).

Szerintem Dáci nem lett későn szobatiszta, legalábbis mostanság azok a gyerekek, akik nem mennek bölcsibe, általában inkább három éves koruk körül szoktak szobatiszták lenni. Mi anno azért lettünk olyan gyorsan szobatiszták, mert a hagyományos ruhapelusok miatt állandóan sebes-kiütéses volt a popsink, és saját érdekünkben muszáj volt minél gyorsabban leszokni. A mostani papírpelusok kényelmesek, a gyerek még csak azt sem érzi, hogy pisis, nincs kiütés, nincs kellemetlenség, ergo nincs, ami siettesse a folyamatot. Erről már az egyetemen is tanultunk, még azt is mondták, hogy próbáljuk sugallni az anyáknak: ha intézményi okai nincsenek (mármint nem veszik be ide vagy oda), akkor legyenek türelmesek, a gyerek előbb-utóbb magától is el fogja hagyni, és jobb neki, ha ez történik, mint ha ráerőltetik.

húsgombóc · http://husgomboc.blog.hu 2009.10.05. 15:53:52

Pecunia non olet.
A pénznek nincs szaga.
Mindegy, honnan ered a pénz, a lényeg, hogy jó sok legyen.
Suetonius római történetíró szerint az igen fukar Vespasianus császár mondta, amikor tanácsadói tiltakoztak, mert Rómában megadóztatta a nyilvános vécéket.
(Wikipédia)

:o))
süti beállítások módosítása