Városi levegő
Még történelemből anno úgy tanultam, hogy a városi levegő szabaddá tesz. Nos, szerintem nem szabaddá, hanem beteggé tesz. Amióta itt lakunk - vagyis idestova majdnem három hónapja - folyamatosan beteg valaki. A lányaim, akik korábban évente egyszer estek át egy, azaz egy darab, enyhe lefolyású náthán, most szinte állandóan taknyosak, köhögnek, lázasak, fülük fáj, mikor mi. Dóri elvileg három hete óvodás, ehhez képest ma ment hatodjára, összesen. És nem gondolnám, hogy valami lelki ok miatt beteg folyton, mert imádja az óvodát, ahogy odaérünk, azonnal levegőnek néz, még puszira is csak hosszas könyörgés árán lép vissza a csoportszobából. Itthon folyamatosan az oviról, meg az új barátairól beszél, és magához képest egész jól is viselkedik, bár nem mondom, hogy szegény óvónéninek nem gyűlik meg vele a baja. Nem kicsit hajlamos ugyanis megmagyarázni, hogy most épp miért nincs kedve épp azt csinálni, amit kellene. És nem kicsit hajlamos minden alkalommal középpontba kerülni, legyen szó bármilyen együttes tevékenységről. Ő az a kislány, aki mindenről elmondja a véleményét, mindent ő akar csinálni, akkor is, ha a többieket szólítják fel, mindent megfog, elvesz, megpróbál megcsinálni. Szóval szerintem imádja, mégis folyton beteg.
És én is. Karácsony környékén több, mint két hétbe került kigyógyulni a megfázásból, és még utána is hosszasan köhögtem. Majd január közepén ismét beleestem, és most újra, immár lassan két teljes hete csak köhögök, időnként ráz a hideg, folyik az orrom, szóval minden, ami kellemetlen lehet. Egy darabig próbáltam azzal hitegetni magam, hogy biztos csak a költözés viselt meg ennyire, de igazából semmi bajom vele, imádok itt lakni, szeretem az új házat, a városi környezetet, azt, hogy időnként már dolgozgatok kicsit. Azt is, hogy el tudok járni tanfolyamra, mert nem gond, hogy mi lesz akkor a gyerekekkel. Azt is, hogy nem probléma a bevásárlás, de legjobban azt, hogy olyan helyen lakunk, ahol csend van és nyugalom. Szóval nem gondolom, hosszas önvizsgálatok után sem, hogy túl sok lelki része lenne a folytonos betegségnek. Egyszerűen csak a korábbi, éveken át tartó falusi elzártság után szembe kerültünk egy olyan környezettel, ami tele van számunkra ismeretlen kórokozóval. Mindenhol. A boltban, a buszon, az utcán folyton emberekkel vagyunk körülvéve, akik maguk nem, vagy nem feltétlenül betegek, de hordozói olyan baciknak, amik ellen nincs megfelelő védettségünk. És ebből már kezd elegem lenni. Ahogy meggyógyul az egyik, kezdi a másik, épp csak lemegy a láza a nagyobbnak, már tiszta beteg a kisebb. És még én sem vagyok jól, szinte sose.
Voltunk tegnapelőtt gyerekorvosnál, mert hát Dórinak már igazolást kell vinnie az oviba, hogy közösségbe mehet. Hihetetlenül kedves, aranyos, megértő doktor nénit találtunk, olyat, aki nem öt méterről igyekszik diagnosztizálni, aki nem akar mindenáron antibiotikumot felírni, kedveli a homeopátiát, meg minden. Ez a része jó is volt. De az, hogy előre megbeszélt időpontra menvén is egy órát kellett várnunk egy minősíthetetlenül lepusztult váróban, ahol élénk képzeletem minden négyzetcentiméteren hatvan új bacit látott, ahol a wc olyan színvonalú, mint a legrosszabb vasúti várótermeké, na, az pocsék volt. Mikor elmentünk, Orsolyának még semmi baja sem volt, mire hazaértünk másfél órával később, már 39,2 volt a láza. És mindezt csak azért, mert az oviba kellett egy papír arról, hogy Dóra mehet.
Tudom jól, hogy ez egy átmeneti állapot, egy-két hónap még, és túlleszünk rajta, legalábbis a következő télig. Tudom, hogy fokozatosan védettséget fogunk szerezni az alapbacik ellen, és hogy nemsokára már csak rossz emlék lesz ez a folytonos hurut, tüsszögés, orrfolyás. De most rettentően utálom az egészet.
Miért van az, hogy ha jót akarok a gyerekeimnek, hogy legyen nekik megfelelő színvonalú oktatás, akkor vállalni kell a folyamatos betegeskedést is? És ha meg azt akarom, hogy egészséges környezetben nőjenek fel, tiszta levegőn, ahol tényleg nagyon ritkán és enyhe lefolyásúan betegek, akkor le kell mondanom a normális oktatásról? Miért zárja ki ez a kettő egymást?!
-
2010.03.04. 11:05
-
m e o w
- 4 hozzászólás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Messzenéző Minyon 2010.03.04. 12:23:59
De a városi gyerekrendelő az tényleg borzalom, a pesti ugyanolyan, mint amit leírtál. Mi hamar rászoktunk arra, főleg ebben a kényes időszakban, hogy inkább kihívtuk a doktornőt. Meg is magyaráztam neki, hogy miért teszem és megértette. No persze ilyenkor mindig elfogadta, amit a kezébe nyomtam, és ezt a rendelőben nem tettem sosem.
Nővér 2010.03.05. 03:13:07
Persze nálunk sincs ez másképp ilyenkor télen. Már alig várjuk, hogy április legyen, azután már nagyon ritkán betegek.
ceci1 2010.03.09. 20:23:37
Nagyon dicsérik az Echinacea cseppeket is, az ímmun erősítő hatásuk miatt.
Egyébként nekem is volt pár ilyen évem, a gyermekek felváltva betegek voltak, és mi is rendszeresen elkaptuk, azóta kedvelem nagyon a fokhagymát.
m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.03.09. 23:59:39
A bíbor kasvirág is nagyon jó, cseppben, homeopátiás készítményben, de a végső megoldás mégiscsak az lesz, hogy át kell vészelnünk ezt a kezdeti időszakot, míg az immunrendszerünk kellően megerősödik a városi életmód elviselésére...