Mai mese a falusi életről

Van nekem ez a két lányom. A nagyobbik már elmúlt 3 éves. Ha városon laknánk, biztosan járna óvodába délelőttönként, mert látom-érzem rajta, hogy nagyon szeretne más gyerekekkel, más játékokkal játszani, mint amire itthon lehetősége van. Szegénykém, sokszor nagyon jól elvagyunk, de azért jó néhányszor látom rajta azt is, hogy unatkozik. Főleg, ha nem lehet kimenni, mert rossz az idő. Meg ha nekem sok dolgom van, és nem tudok asszisztálni a játékaihoz. De még ha jót játszunk is, sokszor megszakad a szívem, mikor arról beszél, hogy ez vagy az (baba, lufi, fa, stb.) a legjobb barátja... hiszen nincs szegénykémnek. Anyja megveszekedett introvertált, nem jár össze más anyukákkal, Dóri oviba nem jár, úgyhogy gyakorlatilag gyerektársaság nélkül nő fel.

Sokszor azt érzem, hogy ezzel az érzékeny, szeretetéhes, eleven eszű, nagy szívű kislánnyal jól kitolok, amikor nem adom be az itteni óvodába, hiszen biztos jól élvezné. Ugyanakkor mikor egyszer-kétszer elvittem oda, "benéztünk" az ovisokhoz, valahogy úgy tűnt, hogy ő ott nem érzi jól magát. Csak tájékoztatásul: itt az oviba összesen talán 12 gyerek jár, de lehet, hogy kicsit kevesebb. Nincs csoportbontás kor szerint, nincs dadus néni, csak két óvónéni, akik nem kapnak a társulástól helyettesítőt, ha egyik vagy másik beteg, vagy szabadságra menne, mert arra nincs pénz, ennyi fejkvótából. Minden távollétet csak úgy tudnak megoldani, hogy egyikük - fél napra, egész napra - egyedül marad. Képzeljünk csak el egyetlen óvónénit, tíz vagy tizenkét 3-6 éves gyerekkel. Nekem csak kettő van, mind a kettő az enyém, de sokszor azt érzem, hogy szétszakadok, nem bírom, hogy mindkettővel egyszerre, együtt foglalkozzam, hisz általában mindkettő mást akar csinálni, mivel nem egykorúak. Hogy lehet ezt tíz nagyon eltérő korú, nagyon eltérő fejlettségű és beállítottságú gyerekkel megcsinálni, még ha az óvónénik ketten is vannak?! És persze nagyon nagy különbségek vannak a gyerekek között: ősszel, mikor ott voltunk, volt olyan négy éves fiú, aki nem tudott még érthetően beszélni (nem mondott szavakat, csak egytagú nyögéseket szinte), olyan hat éves, akit nem értettem, mert annyira pösze volt, és volt olyan kislány, akiről azt hittem, segíteni jött, mert annyira nagy és ügyes volt. Kedves, aranyos gyerekek és agresszív, verekedős gyerekek is vannak, mint minden oviban. Csak nincsenek kor szerint szétbontva, és sokszor egyetlen felnőttre vannak bízva. Szegény óvónéni kiteheti a lelkét, akkor sincs erre a helyzetre jó megoldás. Muszáj, hogy az iskolába menő nagyokkal foglalkozzon sokat, hiszen nekik hamarosan "megmérettetés" következik, iskolaérettségi vizsgálat, miegyéb, el kell jutniuk - akár a hiányos otthoni szocializáció ellenére is -, hogy számolni tudjanak, kifejezzék magukat, alapszinten rajzolni tudjanak, stb. Emellett nem marad idő arra, hogy a kicsikkel külön foglalkozzanak, vagy képesek tartani a nagyok tempóját, vagy - mint ahogy az inkább természetes - nem, és emiatt a foglalkozásokon unatkoznak, vagy tele lesznek kudarcélménnyel, hiszen nem megy nekik az, ami a "többieknek" igen (csak hát a gyerek még nem fogja fel igazán, hogy a többiek évekkel idősebbek nála).

Szóval eléggé kétségbe vagyok esve emiatt. Egyelőre nem vették meg a házunkat, tehát nem reménykedhetem abban, hogy egy-két hónap, és megyünk városba, ahol majd jön az óvoda. El kellene döntenem, hogy jobb-e neki itthon, velem unatkozni, vagy jobb lenne neki egy heterogén, sikert és kudarcot, jót és rosszat egyaránt tartogató közösségben? Kockáztassam-e, kockáztathatom-e, hogy a most még nyitott, barátságos, extrovertált lányt egy esetleges negatív első élménnyel ugyanolyan emberkerülő, aszociális lénnyé tehetem, amilyen én vagyok? Kockáztassam-e, kockáztathatom-e, hogy a most még nyitott, barátságos, extrovertált lányt egy folyamatos itthoni környezetben tartással ugyanolyan emberkerülő, aszociális lénnyé tehetem, amilyen én vagyok?

Nekem nincsenek erre válaszaim. Csak azt érzem, hogy fogy az idő, ami a döntésig rendelkezésre áll...

(Elnézést a kéretlen reklámért, nem találtam jobb videót, ami erről szólna... :-()