Mai mese a falusi életről

Kicsit furcsán érzem most magam. Nagyjából úgy, mint az az ember, aki otthon, saját szórakoztatására énekelget a tükör előtt, mikor váratlanul azon veszi észre magát, hogy egy stadionnyi ember özönli el a fürdőszobáját. El nem múló hála és köszönet Index anyánk azon szerkesztőjének, aki felfigyelt, érdemesnek talált és kirakott, mert egyfelől mindig jól esik egy kis népszerűség, másfelől hátha egy-két ember marad is a sokezerből (anyám, még nincs meg a vége, de három óra leforgása alatt többen töltötték le az oldalt, mint február, az indulás óta összesen!), harmadrészt pedig hadd tegyek fel gyorsan egy kérdést (már ha van még valaki itt :-D): nem akar valaki csendes rábaközi faluban szépen felújított parasztházat venni? Nem? Senki?! ... A manóba... Pedig reménykedtem... :-)

Szóval kicsit rosszul érzem magam, mert azért nem olyan igényességgel fogalmazgatok én itt esténként, mint amit egyébként elvárnék magamtól, hiszen annak biztos tudatában voltam eddig, hogy az olvasóim jó 90 százaléka amúgy is ismer a való életből, tehát tudja, hogy milyen vagyok igazán, a néha-néha idetévedő "idegenek" meg talán megbocsátják az elírásokat, pongyolaságot, miegyebet. Remélem...

Köszönöm mindenkinek, hogy véleményével megtisztelt, legyen az az én álláspontommal egyező vagy azzal ellentétes. Attól, hogy nem egyfélét gondolunk a világról, annak működéséről, még nem leszünk ellenfelek, neadjisten ellenségek, és attól sem leszünk okvetlenül barátok, ha azonos értékeink vannak. Én továbbra is fogok kérni nyugtát, ha valahol vásárolok, mert tőlem senki nem kérdezi meg, hogy hónap végén mennyi marad az adózott fizetésemből, gyedemből, nekem jut-e erre vagy arra, tönkremegyek-e vagy sem. Továbbra is szóvá fogom tenni, ha valahol át akarnak verni, akkor is, ha ettől én érzem sokkal rosszabbul magam, vagy én válok nevetség tárgyává. És igen, továbbra is igyekszem majd betartani a tízparancsolatot vagy az úttörők tizenkét pontját (na jó, ebből speciel van kettő, amit már nem, de a többi tíz az előbb említettre erősen hasonlít amúgy is), nem hazudni, nem csalni, nem lopni, ahol tudok, segíteni, meg ilyenek. Tudom, idealista, álmodozó hülye vagyok...

Hosszasan gondolkoztam délután óta, hogy most aztán mit is tegyek, mert már kigondoltam tegnap, hogy mit fogok ma este leírni, az pedig korántsem fogyasztóvédős-vitára hangolós, csak olyan mormolós-elmélkedős filozofálás, mint általában. Pedig néhány jól megválasztott polgárpukkasztással most aztán jaj, de fenntarthatnám az érdeklődést, ám egyfelől most épp nem mérgelt fel semmi (ilyesmit ugyanis csak hirtelen felindulásból tudok elkövetni), másfelől meg akkor nem lennék önmagam. A filó sokkal közelebb áll hozzám, mint a dühöngés... Szóval elnézést mindenkitől, aki azt hiszi, hogy ez egy a világ visszásságaira rámutató, bátor blog. Nem az. Csak a napi gyereknevelés-miegyéb után bennem maradó gondolatok tárháza, amit továbbra is ezen szellemben szeretnék folytatni.