Zaklatás

A T-Com ma kicsapta nálam a biztosítékot. Azt megszoktam már, hogy itthon levőként folyton megtalálnak mindenféle cégek mindenféle ajánlattal (tudom, én vagyok a hülye, minek veszem fel, de hát sose lehessen azt tudni, épp ki keres, a legtöbb szám nélkül, PRIVÁT HÍVÓ-ként szerepel a telefon kijelzőjén, de pl. így hívnak anyósék is, mert még olyan ósdi a telefonközpont ott, ahol ők laknak, hogy nem küldi a telefonszámot, szóval nem lehet azt tudni, hogy épp ki csönget), és nagy gyakorlatom van abban, hogyan rázzam le őket. Mindig tudom például, hogy az Invitel mikor vált alvállalkozót (tetszenek tudni, aki a telefonos ajánlatokat intézi helyette), mert olyankor mindig bepróbálkoznak háromszor-négyszer, hogy jaj, mennyivel jobban járnék, ha náluk rendelném meg az internetet (nem tudom, még sosem hallgattam meg őket, ahogy meghallom, hogy Invitel, nagyon rövidre zárom a beszélgetést), de aztán leszállnak rólam, a határozottságom megteszi a magáét. Egy kivétel van, írtam már róla, a közvélemény-kutatók, de hát őket én szoktatom kézhez :-).

Múlt pénteken csörgött a telefon, egy géphang jelentkezett, mikor felvettem, hogy tartsam a telefont a munkatárs jelentkezéséig, és nyugodjak meg, ez a hívás nekem nem kerül semmibe. Már erre felhúztam magam kissé, mert még jóhogy, egy fogadott hívás csak ne kerüljön nekem pénzbe, de hol számolják el a drága időmet, amit akaratom ellenére ezzel töltök?! Na mindegy, kivártam, mintegy harminc-ötven másodperc zenehallgatás után egy hölgy jelentkezett, hogy ő xy a T-Comtól, és embert keresi. Mondtam neki, hogy ember dolgozik, munkaidőben nem szokott itthon lenni, ossza meg velem, amit akar. Nem, mondta a hölgy, nekem ő nem mondhatja el, csak embernek, mikor lesz itthon. (Mellékgondolat: mióta megvan a vezetékes telefonunk, internetünk, tányéros tévénk, akármink, ember még egyikkel sem intézett soha semmit, pedig mindent az ő nevére kötünk, merthogy ezen cégek úgy szoktak működni, hogy az ember telefonál, horribile dictu e-mailt ír, megadja a szükséges azonosítókat, elvégre minden szolgáltató kettesével-hármasával szórja utánunk az ilyesmiket, aztán ügyet intéz. Szóval én szoktam csomagot váltani, csekket fizetni, lemondani, átjelentkezni, etc. Ember szerintem még azt sem tudná fejből, hogy melyik szolgáltatónál vagyunk, vagy ha azt esetleg mégis, arról már fogalma se lenne, hogy melyiknél milyen csomagunk van, meddig tartó hűséggel, stb., én meg köpöm-vágom az összeset, van, amelyiknél még az azonosítót is, mert annyiszor kellett bepötyögnöm egy reklamáció kapcsán. Noszóval, csak arra akarok kilyukadni, hogy nem egészen értem, hogy miért kizárólag ő jó, személyesen.) Közöltem, hogy két óra múlva (előtte telefonált a drága, hogy már elindult hazafelé, úgyhogy biztosra mentem), hölgy mondta, hogy akkor két óra múlva telefonál. Nem tette. Gondoltam is, hogy szuperfontos lehetett, ha pénteken délután fél kettőkor még jajdesürgős, fél négykor már nem :-).

Hétfő reggel nyolckor csörög a telefon. Ezúttal gép nincs, egy fiatal férfihang, hogy ő a T-Com, és embert.... Mondom neki, pénteken már a kolléganőjének is, munkaidőben nincs, sőt mi sőtebb, a héten egyáltalán nincs, pénteken este jön haza, mondja el nekem. Nem, azt nem teheti, majd akkor keresi máskor. Oké.

Hétfő délelőtt fél tizenegy. Géphang, tartsam. Kissé idősebb férfihang, ő T-Com, ember. Nincs, mondtam már két másiknak is, próbálják már valahogy megérteni, nem tudom adni. Elnézést, bocsánat, nem is zavar akkor tovább. Oké.

Csütörtök délután kettő. Géphang nincs, női hang, T-Com, ember. Nincs, nem is lesz, sőt, hétfőig egyáltalán nem lesz (változott ember programja, péntek délutánból hétfő reggelre módosult a hazaérkezés időpontja), jó lenne ezt valahogy úgy rögzíteni, hogy a többi kezelő is tudjon róla. Elnézést, bocsánat, nem zavar akkor. Oké.

Péntek délelőtt fél kilenc. Géphang, várjak. Ahogy felvette szegény operátor, rögtön belefojtottam a szót: tudom, ő a T-Com, embert keresi, de NEM TUDOM ADNI, és értsék már meg, éppen ötödjére mondom el, hogy nem, munkaidőben nincs itthon, a héten egyáltalán nincs itthon, hétfőn reggel jön haza, akkor keressék. Elnézést, bocsánat, jegyezte. Oké.

Namost. Tudom, hogy hisztérikus, itthon ülő, deprivált nőszemély vagyok, aki egyébként is elmaradt a világ folyásától, de tessenek nekem megmagyarázni három dolgot:

  1. Elvileg ez egy telekommunikációval foglalkozó világcég magyar leánya. Tényleg lehetetlen lenne szegény operátorokat egy olyan rendszer elé leültetni, ami képes lenne feldolgozni olyatén információkat, hogy Gipsz Jakab május harmincnegyedikén fél tizenháromkor lesz itthon, akkor keressék legközelebb?
  2. Ennél a csoportnál nemcsak a vezetékes telefonunk lakik, hanem ők adják az internetet és embernek aktív dominoja is van nálunk. Ha már ennyire fontos dolgot akarnak, hogy egy héten belül ötször keresnek ez ügyben, és még szupertitkos is, csak neki személyesen, akkor lehetetlen lenne, hogy az általuk a rendszerből kettő pillanat alatt kikereshető e-mailcímére vagy mobiltelefonjára juttassák el ezt az információt?
  3. Havonta küldenek számlát, ezer reklámmal-mitökömmel bélelve. Esetleg nem lehetne az ilyen rettentő fontos dolgokat oda, a borítékba egy sajtcetlire kinyomtatni?

Nem folytatom, bár lennének még ötleteim a mondanivaló továbbításának módjaira. Tessenek nekem megmondani, ha nekem, akinek semmi közöm semmiféle marketinghez, telekommunikációhoz, vállalatirányításhoz, ennyi ötletem támad józan paraszt észből, akkor hogy lehet, hogy egy vezető világcég magyarországi leányánál a jól megfizetett kreatívoknak, marketingeseknek, akárkiknek ebből egy sem jut eszébe? Csak és kizárólag az az egy, hogy egy aktív korú (ezt is tudják, hiszen ember minden adatával rendelkeznek a szerződésből, talán még az ujjlenyomatával és a dns-ével is), dolgozó embert csak és kizárólag munkaidőben kell az otthoni vezetékes telefonján üldözni?!

Címkék: problémák

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr931239505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kurugla 2009.07.11. 09:54:09

Csak azt tudom javasolni, hogy titkosítsd a számodat! Mi már eleve úgy kötöttük a szerződést, mikor kaptuk a telefont. Így megkíméljük magunkat a sok felesleges hívás meghallgatásától!

tüncite 2009.07.11. 12:09:47

nálunk ez úgy működik, mivel minden apa nevén van, hogy van egy sk írott megbízásom, amit lefénymásolt az APEH-től a T-com-ig az összes nyavajás, így én is ügyet intézhetek helyette. :)

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.07.11. 17:51:42

@kurugla: Khmm... a titkosítás az ügynökök ellen jó, de a szolgáltató a titkos számot is tudná, és most pont ő a ludas.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.07.11. 17:52:45

@tüncite: Nekem az a furcsa az egészben, hogy eddig mindent, de mindent én intéztem, sose meg se kérdezték, ki fia-borja vagyok, tudtam az mt azonosítót, meg a férjem személyes adatait, oszt csókolom, intézték. El nem tudom képzelni, mi lehet most ilyen szupertitkos...

kurugla 2009.07.11. 19:16:16

öhöm....bocs, hogy élek! gondolkozni kellett volna.............

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.07.13. 11:21:23

Update: Életbiztosítást akarnak eladni, merthogy olyan régóta ügyfeleik vagyunk. A szupertitkos kérdés mindössze így szólt: elpostázhatják-e az erről szóló ajánlatot. Gratula.

tüncite 2009.07.13. 11:41:26

jól van akkor :D
abból amit telefonálgatásra költöttek simán 5x postázhatták volna :D
zseniális

Nővér 2009.07.13. 15:37:12

Én is valami hasolóan nagy horderejű dologra gondoltam :))!
Hihetetlen, hogy ennyi ideig, ilyen sokan foglalkoztak a Tré-nél ezzel az 1 ügyféllel. Bár a reklamációk kezelésére is ilyen sok időt fordítanának..

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.07.21. 08:07:27

Update 2: Tegnap megérkezett az "ajánlat", melyben közölték, hogy akkor mi most ezt megkötöttük a biztosítást aznap telefonon. Kicsit megmérgelődtem, mert ember természetesen azt mondta, hogy nem kötünk, küldjék ki írásban, és majd akkor döntünk. Felhívtam a 1412-t, és legnagyobb meglepetésemre (nagy meccsre készültem) nagyon rövid időn belül eljutottam egy operátorhoz (korábban 40-50 perc volt az átlag várakozási idő), aki nagyon készségesen, mintegy öt perc alatt visszamenőlegesen megszüntette a "szerződést". Legalábbis azt mondta :-). Kíváncsi vagyok, lesz-e még folytatás...
süti beállítások módosítása