Kísértés

Arról azért nem volt szó, hogy a városi élet telis-tele van kísértéssel. Az még csak hagyján, hogy útközben a bolt felé - a korábban megszokott két ember és üres utca helyett - elmegyünk két kocsma, legalább négy ipari telephely, egy oktatópálya (tele vannak az utak tanuló vezetőkkel, szegénykék hússzal araszolnak a csúszós utakon) meg egy patika mellett, ezek egyike sem rejt túl sok kihívást magában. Elég volt néhányszor végigmenni, és a lehetséges kérdéseken is túljutottunk, most már a lányok maguk megválaszolják maguknak (esetleg egymásnak) ezeket. A szemétség az a dologban, hogy útközben van Célváros egyik legjobb cukrászdája. Eszméletlenül gyönyörű, de ami a fő, finom sütiket csinálnak (és még nincs itt a nyár, pedig állítólag a fagyijuk is mennyei), ráadásul a számomra kedves, régi típusú sütiket is készleten tartják.

Sajna, ebből következően időnként kénytelen vagyok betérni oda. Pedig kutya drágák ám, így költözés után nem mondhatnám, hogy túl gyakran megengedhetjük magunknak, de amikor olyan finom :-). Szóval a múltkor is, a boltból hazafelé (kivételesen egyedül voltam, mert ember épp itthon dolgozott, a csajoknak meg nem volt kedvük jönni, úgyhogy simán elmehettem egyedül, ami szintén az itt lakás előnyei közé tartozik: nem kell autóba ülni, hogy eljussak egy diszkontboltig) muszáj volt kicsit betérnem, nézelődnöm. És bár alapvetően nem vásárlási szándékkal érkeztem (na, ez az igazi öncsalás :-D), azért csak sikerült egy-két sütit összeválogatni. Köztük egy szemre is gyönyörű, elnevezése szerint csokoládé mousse tortát (illetve, csak két szeletet belőle). [Zárójelben jegyezném meg, hogy ez a fajta névadás nem kicsit zavar. Ha már mousse, akkor írják a csokoládét is franciául, ha pedig csokoládé, akkor legyen hab, vagy csak én kukacoskodok folyton?]

Hazahoztam, ebéd után megkóstoltuk a lányokkal. Imádták, ők is, én is. Leheletvékony kakaós piskótán üldögélt kb. öt centinyi csokihab, pont elég édes, hogy finom legyen, de nem annyira, hogy émelyítsen, és csak annyira töményen csokiízű, hogy felségesen omoljon el a szájban. Egyszerűen zseniálisan finom volt. Öt perc alatt végeztünk hárman a két szelettel (na jó, ember közben magába erőltetett, nagy duzzogva két franciakrémest és persze, egy itt megismert ischler-félét. Mert ischlernek hívják, de nem az általam eddig ismert, két omlós tésztából kiszaggatott, lekvárral összeragasztott és csokival bevont dologból áll, hanem a két tészta között nagy adag tojáshab található, az egész vastagon be van vonva csokival, ettől teljesen más süteménnyé válik, de embernek nagyon ízlik).

A dolog itt, sajnos, még nem állt meg. Dóra már vacsoránál elkezdte pedzegetni, hogy ha ő most mindent megeszik a tányérjáról, akkor kaphat-e olyan finomat megint. Elmondtam neki, hogy ahhoz megint el kellene menni a cukrászdába, de már zárva van. Ebbe belenyugodott, gondoltam, rendben is vagyunk. De másnap reggelinél, majd ebédnél is megismétlődött a párbeszéd (kis változtatással, még nem nyitott ki, és most alvás előtt már nem tudunk elmenni sütit venni). Látszott, hogy nem sokáig húzom ki ezzel a magyarázattal, előbb-utóbb elém áll csizmában-kabátban, hogy akkor mehetünk a rózsaszín házba a csokis sütiért.

Míg arra vártam, hogy elaludjanak, gyorsan átpörgettem az agyamban, mit is tehetnék. Az biztos volt, hogy nem fogunk - legalábbis nem ebben a hónapban - sütizni menni, tényleg horribilis összegeket kérnek igen kicsi, bár rendkívül finom szeletekért. Úgyhogy délután nekiláttunk a két lánnyal, és alkottunk valami hasonlót. Sütöttünk egy vékony (bár utólag látom, hogy nem elég vékony, pontosabban nem eléggé egyenletesen vékony) kakaós piskótát. Tényleg, az igazi cukrászok hogy csinálják? Levágják a tetejét? Vagy nekik sosem lesz púpos? Mire meghűlt, kikevertünk két adag csokihabot (hát igen, dobozból, semmi saját recept), meg egy adag kakaós szirupot. Dóri ügyesen meglocsolta a piskótát a sziruppal, én rásimítottam a habot a tetejére, megszórtam csokiforgáccsal, ment a hűtőbe, és vacsoráig meg is szilárdult. Nem volt annyira tökéletesen finom, mint a cukrászdáé, de annyira azért igen, hogy két nap alatt hárman (hát igen, ember nem szereti a csokitortákat, és ezzel sem tett kivételt, meg sem kóstolta) elpusztítottuk az egészet. És hát, be kell vallanom, nem a lányok ették meg a nagyját :-).

Így hát a falusi élet városival való felcserélése egy dologban egészen biztosan káros hatású: növeli a felesleges kilókat :-). Még szerencse, hogy a mérleg a régi házban maradt :-D.

Címkék: gyerek város csokoládé

A bejegyzés trackback címe:

https://eletfalun.blog.hu/api/trackback/id/tr571694086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

húsgombóc · http://husgomboc.blog.hu 2010.01.25. 12:57:04

Elküldöm/felteszem ide a rigójancsi receptjét - néztem a neten, de ezek nem azok! :)
Szóval van egy egyszerű, és jó - max. három-négy tortaszelet árából egy egész tepsivel lesz.
Lehet kicsinyíteni az adagot, vagy csokihabként elkészíteni.
Az jó, ha a lányok megszeretik a konyhai pepecselést.

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2010.01.25. 22:12:35

@húsgombóc: Hová teszed fel? Kattintgatom a husgomboc.blog.hu -t, de nem látom, sajnos. Ritkán írsz, és keveset. Pedig már tél van :-(.

A receptet nagyon megköszönném, az egyik szakácskönyvemben nekem is megvan a Rigó Jancsi (egyébként az egyik kedvenc sütim lenne), de az olyan bonyolult és pepecselős, hogy nem mertem még nekivágni. A tiédet viszont kipróbálnám szívesen!

húsgombóc · http://husgomboc.blog.hu 2010.01.29. 11:31:14

@m e o w:
Jajaj, a kevés időmbe nem fér bele a blogolás. Amikor igen, akkor többet kell pótolnom.
A ma délután csendesnek néz ki, igyekszem feltenni.
Sok variációját lehet találni, de sztem ez egyszerű lesz.
süti beállítások módosítása