Mai mese a falusi életről

Ma kétszer is sikerült közvéleménynek lennem. Másokkal ellentétben én nem utálom, sőt! Kifejezetten kedvelem a választási időszakok azon részét, mikor napjában háromszor is felhív egy-egy közvélemény-kutató, hogy valamelyik párt megbízásából kíváncsi legyen az én véleményemre. Ennél is jobban szeretem az adott cégek által megbízott közvélemény-kutatókat, akik szorosan körülhatárolt, számomra általában teljesen érdektelen témákban kívánnak megkérdezgetni, esetleg olyan területen, amiről a leghalványabb sejtésem sincs. Ezek a kedvenceim :-).

Ma először az egyik energiaszolgáltató megbízásából volt szerencsém telefonon csevegni egy hölggyel, aki egyébként nagyon aranyos volt (sajnos, ez nem mindig jellemző). Lehetett érezni, hogy ő is elég nagy kreténségnek gondolja azon kérdéseket, amiket fel kell tennie, de hát ez a munkája, ezt kell tennie :-). Jól elvoltunk. Azt imádom az ilyen céges felmérésekben, hogy gyakorlatilag úgy van megszerkesztve a kérdőív, hogy a kívánt eredményt hozza, és csakis azt. Eleve vannak az első kérdések, ezek azok, amikkel elvileg csoportokra bontják a válaszoló populációt, gyakorlatilag azonban ezekkel szelektálnak, hogy mely csoportok legyenek a releváns, a megrendelővel vagy a közvéleménnyel közlendő adatszolgáltatók. Aztán jönnek a "beetető" kérdések, amik arra szolgálnak, hogy meghozzák a válaszolási hajlandóságot, olyan érzést ültessenek a paciba, hogy fontos, lényeges dolgokat kérdeznek tőle, amikben ő kompetens, és hozzáértésével értékes szempontokat tud felvetni. Majd kibújik a szög a zsákból, azaz következnek azok a kérdések, amiket a megrendelő kért, mégpedig olyan módon feltéve, amik alapvetően sugallják a megrendelő érdekeit és/vagy a kérdőív szerkesztőjének prekoncepcióját az adott tárgyban.

Hogy miért élvezem ezeket a mások számára idegesítő kérdezz-felelek-eket? Főként szakmai indokokból. Anno az egyetemen eléggé beleástam magamat más csoporttársaimhoz képest a statisztikai adatfeldolgozásba, kérdőívszerkesztésbe. Egy valóban jó, kutatási célú (tehát nem sok pénzért megrendelt közvélemény-kutatási!) kérdőív szerkesztésének elég sok kritériuma van, amit most talán nem részleteznék, mivel kilógna erősen innen. Arra próbálok kilyukadni, hogy egy-egy ilyen alkalommal, mikor közvélemény lehetek, élvezettel próbálom a nekem feltett kérdések mögött megtalálni az előzetes várakozásokat, a rejtett vagy nem is annyira rejtett szándékokat, és előre kitalálni az eredményt. A céges közvélemény-kutatásoknál nem szokott túl sok sikerélményem lenni, mert ezeket többnyire nem publikálják, házon belül használják fel ilyen-olyan stratégiák kialakításához, tehát nem tudom meg, hogy jól gondoltam-e vagy sem. De a politikai közvélemény-kutatás! Na, azt aztán imádom, szinte sajnálom, hogy csak négy évenként veszik a fáradságot, hogy megkérdezzenek. Annyira lehet tudni, hogy ki rendelte meg, kinek megy az eredmény, és mit akarnak vele elérni! Volt már olyan, hogy kettő kérdésből átláttam, hogy mi is a cél, és elkezdtem azzal ellentétesen válaszolni. Kb. öt kérdésig jutottunk el, majd a hölgy közölte, hogy köszöni szépen, ennyi lett volna. Még aznap, ugyanattól a cégtől egy másik hölgy is telefonált, neki "nem álltam ellen", és érdekes, volt vagy húsz kérdése :-). És persze, a kérdések egyike sem volt olyan, amit egy más pártpreferenciájú személy ne lett volna kompetens megválaszolni, csak hát sajnos, arra nem voltak kíváncsiak.

A másik véglet, amit ilyen témában művelek, internetes közvélemény-kutatás. Én magam jelentkeztem, még csak nem is a beígért mesés ajándékokért (a karmámban nincs benne, hogy bármit is nyerhetnék), hanem kíváncsiságból, hogy egy nagynevű multi mennyivel csinálja jobban. Tény, hogy ebben a formában nem annyira átláthatóak a kérdések, és az is tény, hogy ezek a fogyasztási szokásokkal kapcsolatosak, amire én nem vagyok jó alany. Az erre kiválasztott alanyok magas igényűek, márkás termékeket használnak, hiper-szuper-diszkont-marketek helyett nívós márkaboltokban vásárolnak (pl. kutyájukat nem az elérhető legolcsóbb tömegtakarmánnyal etetik, hanem a húszezer forintos tenyésztői eledellel), naponta többször kenekednek hipermárkás dolgokkal, és tíznél többször esznek étteremben egy hónapban. Szóval, ott eléggé kívül rekedek a kérdések fő áramán, de azért élvezem, hogy a kérdőív szerkesztője mennyire nincs tisztában azzal, hogy a fent részletezett típustól eltérő fajta ember is többféle lehet. Ezek főként abban tetten érhetők, hogy a feldolgozás könnyítése végett nem használnak "egyéb" címszót, hanem saját kútfőből próbálnak minden választási lehetőséget lefedni. Namost ez egy világvárosban/fővárosban élő, kifejezetten felső osztályba tartozó, magas jövedelmű személy esetében azt jelenti, hogy fogalma sincs róla, milyen az élet falun, kevés pénzből. Mivel ő követi a divatot, állandó pörgésben és az anyagi értékek imádatában él, el sem tudja képzelni, hogy van másfajta életszemlélet, ahol a divat nem számít, a nyugalom elsődleges, az anyagi dolgok pedig a szükséges rossz kategóriába tartoznak. Hiába, aki kérdőívet szerkeszt, majdnem olyan, mintha személyiségtesztet töltene ki önmagáról :-).

Egy, csak egy fájdalmam van a közvélemény-kutatókkal kapcsolatban: az esetek felében nem válaszolhatok. A falusi telefonszám ugyanis predesztinálja, hogy a mintából épp hiányzó, legfeljebb nyolc általánost végzett férfit keresnek rajtunk. Mert hát ez a jellemzőbb. Nőként, felsőfokú végzettséggel már nem is érdekli őket a véleményem :-(.

Most ide be akartam szúrni egy videót, de a nyelvezete annyira durva, trágár, hogy inkább nem teszem, de aki mégis vállalja a kockázatot, az alábbi linkre kattintva, saját felelősségre meghallgathatja:

www.youtube.com/watch