Van itt a faluban egy játszótér is. Valamilyen pályázati pénzből csinálhatták, nem tudom a részleteket, de amikor elkészült, nagyon szép volt, meg eurokomform, meg minden. Az elején igen sok gyereket lehetett ott látni, kicsiket, nagyobbakat, ahogy használták az eszközöket. Messziről még most is szép:

Van benne hinta, libikóka, csúszda, homokozó, mászóka, sőt két pad és egy szemetes is:

Csakhát... a homokozó gyorsan veszélyessé vált, a falusi cicusok ugyanis ideális illemhelynek tekintik, nem különben a magukat önállóan sétáltató kutyák. Aztán a gyerekek helyett idővel oda szokott a helyi kemény mag, a vagány csávók gyülekezete. Előbb csak a kitett, ma már nem látható asztal és két pad kombinációt törték darabokra. Aztán nekiálltak mást is vandálkodni, elvagdosták a kötélmászókát:

Aztán előbb csak a hinták köteleit vágták le, majd mikor ezt ember pótolta, ellopták az egyik hintát is:

És persze, rettenetesen sokat szemetelnek. Mi nem sokat járunk oda, de vagy azzal foglalkozunk, hogy összeszedjük az eldobált szemetet, és a kukába rakjuk, vagy egyszerűen otthagyjuk az egészet, és nem játszunk inkább. Múlt hétfőn azért már nálam is kicsapta a biztosítékot, hogy az egész játszótér, úgy, ahogy áll, tele volt szórva üvegcseréppel. Nem csak egy-két helyen széttörték az üveget, amiből ittak, és otthagyták, nem. Gondosan széthintették olyan stratégiai pontokon, mint a homokozó, a hinta előtere és a mászóka alja. Egy lendülettel bevágódtunk a polgármesteri hivatalba, és szóltam, hogy tegyenek valamit a problémával. Szerencsére épp van közhasznú munkás, és tényleg nagyon szépen kitakarította-összeszedte az üvegtörmeléket. Azonban ez az én alapproblémámom még mindig nem segít. Ez a felvétel akárhol készülhetett volna a játszótéren, épp csak lefelé fordítottam a fényképezőgépet:

Nem tudom, ilyen kicsiben mennyire látható, de az egész terület tele van csikkekkel. Minden négyzetméterre jut belőlük legalább négy-öt. Tudom, hogy más helyeken sokkal nagyobb problémák vannak a játszóterekkel, állandóan csövesek, hajléktalanok, alkoholisták használják nem rendeltetésszerűen, de ott, városon, legalább szokott lenni alternatíva, hogy ha nem ide, akkor egy másik, bekerített, netalán őrzött játszótérre megyünk a gyerekkel. Itt ez nincs. Csak ez az egy olyan hely van, ahol esetleg némi közösségi életet élhetnének a gyerekek, esetleg a kisgyerekes anyukák. Nem bírom megérteni, hogy az egyébként a kocsmában is remekül eltársalgó-elbandázó vagány csávóknak miért kell még ezt az egyetlen helyet is tönkretenniük?!

Persze, én aztán nem panaszkodhatom. Ember előbb csak csúszdát-mászókát, aztán alá homokozót csinált, majd felkerült egy babahinta (nem olyan, ami a közösségin van, mert arra kisgyereket nem lehet felültetni), és a hét végén elkészült a lányok egyetlen olyan kívánsága, amiért eddig csak-csak eljártunk a falusi játszótérre: van már libikókánk is!

Képekben (elnézést az éjszakai felvételekért, napközben egyszerűen nem volt időm kimenni fényképezni... ha esik, a lányok idebent mindig több időmet foglalják le, mint ha kicsapom őket ridegtartásban :-D):

És ami szintén a hét vége újítása, hogy kész lett végre (csak két évet kellett rá várni :-D) a mászóka-csúszda tetejének cserépborítása is. A csajok ugyanis imádnak odafenn ácsorogni, nézelődni, a magasban elüldögélve játszani, csak eddig nyári délutánokon bizony eléggé sütötte őket a nap. Nem beszélve arról, hogy így, fedetten sokkal kuckósabb, házikósabb formája van az egésznek :-):

Úgyhogy a lányocskák jó idő esetén már folyton kint vannak, behozni is alig lehet őket. Ami miatt persze örül a szívem rendesen. Csak hát... nekem hiányzik, hogy más anyukákkal leüljek, beszélgessek, miközben a gyerekeink is együtt játszanak, egymással kicsit barátkoznak. Hiányzik az, ami az igazi játszótereket valódi közösségi térré tehetné... Ha nem tennék tönkre...