Mint említettem, illusztris vendégünk volt a hétvégén. Fűszeres Eszter jött el a férjével és a kisfiával. Az előzményekről néhány szót azért ejtenék :-).

Azt tudni kell, hogy nekem kb. egy éve úgy indulnak a reggeleim, hogy miután a gyerekek megkakaóztak és felöltöztek, és a kutyák-macska is megkapta a reggelijét, leülök a géphez, és az alábbi sorrendben kezdek nézelődni:

1. Kmk - ez a nyitóoldalam, régóta már. Imádom. Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy meghívást kaptam a szerkesztők közé, azóta néhány bejegyzés az én kezem munkája. Ez amolyan álmom-vágyam volt.
2. Tékozló Homár - nagy szerelem, a fogyasztói jogok iránti érzékenységem származik innen, talán ennek köszönhetem, hogy egyszer már szerepelt egy blogbejegyzésem az Index címoldalán.
3. Fűszer és Lélek - nem vagyok egy szakácsalkat, sőt. Ám ezt a blogot is legalább egy éve nyomon követem. Mindig lenyűgözött, hogy Eszter milyen jó ételeket főz, de leginkább a stílusa, a szavai, számomra egyszerűen élményt jelentett mindig, ha olvashattam. Sosem reméltem, hogy egyszer még személyesen is megismerhetem, bár mindig irigykedve figyeltem, ha hírt adott róla, hogy itt vagy ott dedikált, főzött, nagyközönség előtt volt látható. A gyerekek és a távolság miatt természetesen esélyem sem volt egy ilyen programon való részvételre.

Nagy meglepetésként ért, amikor egy bejegyzésem kapcsán kommentelt, és kiderült, hogy olvassa szegény kis mai mesémet. Láttam ugyan, hogy az ő álma is egy parasztház (igaz, neki a pesti élet mellett, menedékként, de az nem olyan lényeges különbség, itt az életforma, a felfogás a lényeg), de azt sosem gondoltam volna, hogy a kismillió parasztházas blog közül az enyém is felkelti az érdeklődését. Hát még, amikor felajánlotta, hogy kitesz egy linket a házunkról, hátha az segít a házeladásban! Bucsálódtam is eleget magamban, hogy tudnám én ezt meghálálni, hiszen minden hírverés nagy-nagy segítséget jelent (merthogy az ingatlanügynökök ebben nem nagyon jeleskednek, hiába ez lenne a dolguk). Ember, hallván problémámat, a világ legtermészetesebb módján közölte: hát hívd meg ide hozzánk. Én ezen alaposan ledöbbentem: Fűszeres Esztert?! Hozzánk?! De hát én nem tudok főzni!!! Sebaj, mondta ember, majd ő főz, vörösboros marhapörköltben verhetetlen. Összeszedtem hát minden bátorságomat, és megírtam e-mailben: szeretném, ha eljönnének hozzánk. Hihetetlenül örültem, mikor igent mondott, hát még, amikor sikerült időpontot is egyeztetnünk.

Egészen addig, míg szombaton meg nem hallottam a hangját telefonban (nem, előtte csak  levélben érintkeztünk), rettentően be voltam gazolva. Még a gyerekek születése előtt volt néhány élményem az internetről megismert, és meghívott, pesti lakóhelyű leánnyal. Arányaiban több pozitív élmény ért persze, mint negatív, többüknek tetszett a nyugalom, a csend, de azért volt olyan is, aki mindenben hibát talált, semmi nem tetszett neki a mi életformánkból. Azzal gyötörtem magam, hogy mi lesz, ha nem tetszik nekik élőben a ház, ha nem lesz kényelmes az ágy, nem lesz ízletes az étel, ha a gyerekeink nem tudnak egymással mit kezdeni, a két pasi nem szimpatizál egymással, stb., stb., stb... De ahogy meghallottam, milyen kedves hangja van, elmúlt minden aggodalmam (és érdekes, én is megjegyeztem, ahogy letettük a telefont az embernek: nagyon kedves hangja volt :-D).

Mikor megérkeztek, és kiszálltak nyári ruhában az akkor már dermesztő 16 fokos hidegben, erős széllökések és eső közepette (a marhapörkölt addigra már a bográcsból beköltözött a gáztűzhelyre), azonnal szimpatikusak lettek. A kisfiú, Dávid olyan természetességgel fogadta a helyzetet, hogy idegenek látják vendégül, hogy csak szégyenkezni tudtam a lányok miatt, akik szokás szerint előadták a mimóza-különszámukat. De szerencsére mindez alig pár percig tartott, mire kettőt fordultunk, már önfeledten rohangáltak a ház hosszában fel és alá, pakolták a játékokat, ahogy igazi gyerekekhez illik. Ebéd közben Eszter rosszul lett, erős migrén vette elő, így ő - a gyerekekkel együtt - lepihent. Kicsit tartottam tőle, hogy a fejfájás rányomja bélyegét a vendégeskedésre, de mikorra a kölkek felkeltek, már minden rendben volt. Az egész látogatás egyik legbájosabb jelenete az volt, ahogy a három gyerek a tornácon motorokon és biciklin keringett körbe-körbe (mivel az eső változatlanul esett, a házban viszont már kicsit túltengett bennük az energia :-D) teljes egyetértésben, hihetetlen jókedvvel. Ezután ember hosszú időn keresztül beszélgetett kettesben Eszterrel (az volt az ürügy, hogy megnézik a padlást), annyira, hogy Eszter férje utánuk ment, megnézendő, hogy az idegen pasi felszeletelte-e már a feleségét :-). Természetesen a kölkek is feltódultak a padlásra, ahol újabb alkalom kínálkozott, tekintve, hogy a felesleges játékaik rendszeresen ott végzik pályafutásukat :-). Kis hintalovazás, miegyéb után - meg persze, miután a férfiemberek legurítottak egy sört - elindultunk sétálni a faluban, de messzire a hideg miatt nem jutottunk.

Este Eszter fantasztikus vacsorát készített nekünk (hát nem ők az ideális vendégek? Hoznak enni- és innivalót, mindennel meg vannak elégedve, kedvesek, aranyosak... imádtam). Grillezett húsgombócokat ettünk grillezett padlizsánnal és tzatzikivel (már ha így kell leírni). A padlizsánnal ez volt az első találkozásom, és nagyon-nagyon ízlett, nem különben minden más is. Még a lányom is az utolsó falatig megette, ami - Dórát ismerve - igen nagy szó.

A gyerekek hamar elaludtak a hosszú és izgalmas nap után. Itt ragadtam meg az alkalmat, hogy szemérmetlenül kihasználjam Eszter férjét, aki informatikus. Mivel a blog.hu-sok nem reagáltak könyörgéseimre betűszín-csere ügyben, Gábor volt olyan kedves, hogy még éjjel tizenegykor is nekiállt, és minden apró részletre kiterjedően teljesítette a kívánságaimat. (Itt jegyezném meg, hogy nem kicsit vagyok megsértődve: azóta eltelt négy nap, és egyetlen kommentet sem kaptam, hogy nahát, már nem is olyan szembántó, és de szép is lett... :-((()

Másnap reggel kávézás, reggelizés után átmentünk a lomishoz, és újra csak nem csalódtam bennük: ugyanazzal a lelkesedéssel vetették magukat a turkálásba, ahogy mi szoktuk. Nem húzták a szájukat, hogy használt cucc nem kell, sőt, Eszter kifejezetten lelkes volt ezügyben, vásárolt is ezt-meg-azt, az autójuk visszafelé kicsit ki volt sámfázva az új beszerzésekkel :-). (A látogatás egyik mottója egyébként ez lehetett volna: lomiztuk. Egy csomó holminkra tettek kedves, dicsérő megjegyzést, amire szinte minden esetben ez volt a válasz: lomiztuk. Kicsit aggódtam is, nehogy megunják, de hát a lomi kb. olyan szenvedély az életünkben, mint a parasztházban lakás :-D.) Mivel a vasalót és a grillt kicsit szerelni kellett, és a délelőtt gyorsan elszaladt, még részünk lehetett Eszter újabb remekműveiben, gulyáslevest és gofrit készített nekünk (főként azért, mert nálunk nem dúskálhat a hozzávalókban, és kb. 11 órakor szóltak a férfiak, hogy a nők álljanak neki ebédet készíteni :-D), amiből ismét nagyot lakomázott felnőtt és gyerek egyaránt.

Ebéd után pánikszerűen távoztak, mivel sokkal korábbra tervezték az elindulást, és még volt egy megbeszélt programjuk itt a környéken. Amikor elmentek, elvittek egy darabot a szívünkből is. Azóta Orsolya minden este megkérdezi: hol van Dávid? És nem nagyon éri be azzal a felelettel, hogy hazament. Számomra olyan, mintha legalább ezer éve ismernénk egymást (ami, mivel olvasom a blogját, valahol így is van, még ha személyesen csak most találkoztunk is), és már azon jár az agyam, hol és mikor tudnánk újra találkozni, együtt programot szervezni.

Mindenkinek csak ajánlani tudom: ne féljen meghívni olyan embert magához, akire felnéz, és akit régóta messziről tisztel. A dolog - legalábbis esetünkben, és olyan emberekkel, mint Eszter és családja - igen jól sülhet el :-).